Somethings gonna end...

Kedves Mindenki!

Úgy érzem tartozom mindenkinek egy hatalmas bocsánatkéréssel, amiért megszakadtak a frissítések, és amiért abbahagytam az írást. Mivel valami ilyesmi történt. Bevallom, ha nagyon akartam volna szakíthattam volna időt rá, de kisebb gondom is nagyobb elven mindig háttérbe szorítottam. Azonban most úgy döntöttem, hogy rendesen, saját történettel, újra kezdem az egészet. A Sunrise-t nem folytatom, talán egyszer majd befejezem, azonban most nem érzem meg hozzá a kellő indíttatást, hogy írjam, nem tudom egyszerűen. Ezért valamikor január folyamán új bloggal és egy új történettel jelentkezek majd. A régi olvasók közül, aki szeretne majd nézzen be oda. Utána ezt a blogot lezárom majd.
Még egyszer elnézést kérek mindenkitől. További Kellemes Ünnepeket és Boldogságos Új Évet kívánok mindenkinek!

Csóközön,

Anne :)

Kedves Olvasók!

Mint láthattátok elmaradt a friss, pedig jeleztem, hogy lesz. Ennek egy oka van. Az utóbbi időkben elég sokat gondolkoztam, osztottam, szoroztam. Agyaltam azon, hogy hogyan is tovább, hogy milyen végkifejlet felé szeretném vinni a történetet. Eljutottam arra a pontra, ahol azt kell, hogy mondjam, nem tudok semmi érdemlegeset felmutatni. Valószínűleg ezt elég sokatok megkérdőjelezné, de el kell fogadnotok, hogy így érzek. Jelen helyzetben úgy érzem, nem tudok a Sunrise-ból olyan történetet kihozni, amilyet a megírása kezdetén akartam. Őszintén szólva, már a történet alapkoncepciója is sántított a elejétől fogva, csak hagytam magam ámítani. Szóval, íme a döntésem: átírom a Sunrise-t! Ez azt jelenti, hogy nagyjából a történet fonala megmarad. Lesz Jeremy és Leila, meg a többi szereplő is megmarad, viszont más lesz az alapsztori, más felépítése lesz és természetesen kibővül új elemekkel. Ezek az elemek új szereplőket is jelentenek és új lényeket. Így egy teljesen saját, és új történet fog születni. Már elkezdtem a munkálatokat, és hétvégére kész is leszek a teljes karaktervázlatokkal. Ha minden jól megy, jövőhét közepére kész lehet egy új fejezet.Természetesen fogok felrakni egy kis bemutatást a történetről, ami alapján mindenki eldöntheti, hogy olvasni szeretné-e.

Természetesen megértem, hogy ezzel a döntésemmel sokaknak okozok csalódást, de azt kell kérnem, értsétek meg az én érveimet is. Imádom írni a történetet, de szenvedek, hogy nem tudok belőle olyan izgalmas dolgot kihozni, amilyet szeretnék. A legutóbbi fejezet se lett a legjobb, és ezért mindenkitől elnézést kérek.

Szóval, megértem, ha lesznek olyanok, akik elpártolnak mellőlem. Azonban azt kérem mindenkitől, hogy legalább várja ki az első fejezetet. Én tudom, hogy sokkal jobb történetet tudok ebből kihozni, de ehhez mindenképpen át kell hogy dolgozzam. Természetesen minden eddigi Sunrise fejezet fenn marad a honlapon egy ideig. A pontos dátumot, hogy meddig, majd közlöm, ahogy minden esedékes változást is előre befogok jelenteni.

Mindezek után azt kérem, hogy valakinek bármilyen kérdése van, az kérem jelezze a chatben vagy itt, komment formájában.

Mindenkinek további szép napot!

Xoxo, Anne

Sunrise - 13. fejezet

Meghoztam a frisst, a ti és őszintén, az én nagy örömömre is. Most már számomra is hivatalosan nyár van, így élvezhetem a szabadidőmet. Remélem mindenkinek jól telik a nyár szintén. A fejezethez jó olvasását. Ígérem, minden ki fog derülni a  folytatásból.
Xoxo, Anne :)

Jeremy még percekig kábultan állt az utcán, közben agyában csakúgy cikáztak a gondolatok. Az első sokk után gondolkozni kezdett, hogy pontosan mi is történt. A vonal recsegése miatt nem értette rendesen barátja szavait, de azt tökéletesen hallotta, hogy valaki meggyilkolta Doriant. Ő is bukott volt, mint Jeremy és Drake, annyi különbséggel, hogy ő St. Louisban tevékenykedett. Nem értette, hogy egy olyan szakavatott ember, mint a barátjuk, hogyan halhatott meg. Egy angyalt nagyon nehéz volt megölni. Sokkal erősebbek voltak, mint egy ember, ám ettől eltekintve voltak azért sebezhető pontjaik. Gyorsan gyógyultak, de ha valaki szíven szúrta vagy lefejezte őket, ugyanúgy meghaltak, mint bárki más. A gyógyulási folyamat az ilyen esetekben nem tudott beindulni. Jeremy elgondolkozva lépkedett a járdán. Vajon kinek állhatott érdekében megölni egy bukottat? Számtalan nevet pörgetett végig, akikhez Doriannek köze lehetett, de hiába. Miközben tovább sétált, hirtelen minden izma megfeszült. Elkárhozottak. Halkan szitkozódni kezdett, mivel semmi nem volt nála. Egy egyszerű fuvarozáshoz készült, nem pedig harchoz. A telefonján és a kulcsain kívül más nem volt a zsebeiben. Semmi olyan, ami a harcnál jól jöhetne. Hangtalan léptekkel folytatta útját, kissé lassabban, mint eddig tette. Alaposan megfigyelt mindent a közelében és minden gyanús mozdulatra felkapta a fejét. Még mindig érezte az Elkárhozottat, tehát itt volt a közelben. Az utcákon már nem volt senki, ezért hálát adott a fentieknek. Nem lett volna szerencsés, ha egyszerre több lehetséges áldozatra kellett volna figyelnie. Mindamellett szeretett egyedül dolgozni. A sötétben az épületek kissé komor hangulatot sugároztak. Minden elhagyatott volt és csendes. A szél néha fel-felkapott egy-egy levelet és zörgetve fújta tovább.

Már épp az egyik kereszteződésnél járt, amikor halk hangokra lett figyelmes.  Az úton átvágva futásnak eredt. A zajok egyre erősödtek, egy vegyesbolt melletti kis sikátorból jöttek. Jeremy a falhoz lapulva várta, míg csillapodik a szívverése, majd óvatosan kilesett rejtekhelyéről. A sötét bárki más számára zavaró tényezőt jelentett volna, de nem egy bukott angyalnak. Az egyik különleges képességüknek köszönhetően a látásuk is sokkal jobb volt, mint egy halandónak. Ehhez társult az erőfölényük és a halhatatlanságuk. Viszont úgy látszik, annyira nem is alapvető plusz a halhatatlanság, tekintve Dorian esetét. Barátja emlékére elhúzta a száját, majd fejét megrázva igyekezett a feladatára koncentrálni. Mivel nem volt nála semmi, így megtehette volna, hogy elsétál. Azonban a kötelességtudat nem hagyta nyugodni, és tudta jól, hogy ez a feladata. Szemével végigpásztázta a szűk kis teret. Három alakot szúrt ki olyan tíz méterre az ő pozíciójától. Két Elkárhozott, egy nő és egy férfi, valamint egy fiú. Szép kis felállás. A nő csábítóan simult a fiúhoz, akit annyira lefoglalt a „látvány”, hogy észre sem vette a közeledő harmadik alakot. Jeremy összeráncolt homlokkal nézte, ahogy az Elkárhozott és az áldozat végtagjai összefonódnak, miközben forró csókot váltanak egymással. A trió utolsó tagjának arcán már-már kéjes vigyor ült, és Jeremy pontosan tudta, hogy ez nem a látványnak köszönhető. A düh gyorsan áradt szét a testében, mert pontosan tudta, mi lesz a következménye, ha nem lép közbe. Halk mozdulatokkal osont a fal mellett, a meglepetés erejét szerette volna kihasználni. Azonban a férfi mintha megérezte volna, hogy valaki közelít, megpördült maga körül és sziszegve bámult Jeremyre. A hangra társa is felkapta a fejét és élesen felvisított. A fiú mindeközben semmit nem vett észre a körülötte zajló dolgokból. Kábult tekintettel simogatta a nő testét, aki inkább visszafordult áldozata felé. Biztosan úgy gondolta, hogy a másik Elkárhozott majd elbánik Jeremyvel. Azonban csalódnia kell – gondolta Jeremy fanyar mosollyal az arcán, miközben kitért a férfi egyik ütése elől. A védés után rögtön támadni kezdett, és bemosott egyet ellenfelének. Annak feje hátracsuklott, majd villogó tekintettel nézett az angyalra. Ő is ütésre emelte a kezét, de nem jutott el odáig, hogy véghez is vigye. Jeremy egy jól irányzott rúgásától egészen a sikátor másik faláig repült, majd onnan lepattanva csúszott a földre. Úgy tűnt, elájult.

 Jeremy végre minden figyelmét a másik Elkárhozottnak szentelhette, aki ahogy felfedezte, hogy mi történt a társával, a fiút védőpajzsként tartotta maga előtt. Látta a szemében a félelmet, most már elmúlt a bódulat, ami eddig megakadályozta, hogy agya feldolgozza a látottakat. Tudta, hogy veszélyben van. Jeremy szeme ide-oda járt a két személy között. Az első, és legfontosabb szabály mindig az, hogy meg kell védeni az áldozatot. A második, hogy Elkárhozott életben nem maradhat. A nő, mintha csak tudta volna, mire gondol, a szemébe röhögött és a fiút továbbra is a teste előtt tartva araszolni kezdett a kijárat felé.

– Vagy elengedsz, vagy meghal! Válassz, Angyal! Megmentheted… vagy a halálba is küldheted – sziszegte Jeremynek a nő.

A fiú mintha csak felébredt volna, hirtelen kiabálni kezdett.

– Ne, ne, kérem! Ne hagyja, hogy meghaljak! Kérem… Én nem akarok még meghalni! – rimánkodott a srác.

A nő arcán szélesebb lett a mosoly, Jeremy pedig tehetetlenül nézte, ahogy egyre nő a távolság közöttük. Gyorsan kellett döntenie, tudta nem engedheti el a nőt, de mindezt úgy kellett véghezvinnie, hogy közben az áldozat nem sérül meg. Hirtelen mozgolódást hallott maga mögül, ami egyet jelentett, hogy a másik Elkárhozott ébredezett. A hirtelen zaj egy pillanatra elterelte a nő figyelmét. Jeremy ezt kihasználva rájuk ugrott, közben pedig próbálta maguktól ellökni a fiút. Érezte, hogy csak a nő vergődik alatta, így felnézve üvöltözni kezdett.

– Fuss, ahogy csak tudsz! Hallod?! Fuss, ha élni akarsz!

Nem kellett kétszer mondania, a srác úgy illant el, mint a kámfor. Sajnos azonban mártírsága megbosszulni látszott önmagát. Egy könyök vágódott mélyen a hasába, amitől kissé kétrét görnyedt. Levegő után kapkodva próbálta összeszedni magát, és lefogni a nőt, aki kezét felemelve az arcába kapott. Jeremy elhajolt előle, és már épp visszavágott volna, mikor egy ütés csattant a fején. Hirtelen apró kicsi csillagok jelentek meg a szeme előtt, és legördült a nőről. A hideg és koszos földön fekve úgy érezte őt is eléri a végzete. Rúgások záporoztak a teste legkülönbözőbb pontjaira. Kezeivel próbálta felfogni az ütéseket, de egy idő után már feladta. Hiába volt bukott angyal, a fájdalmat ugyanúgy érezte. És ő úgy érezte, már nem bírja tovább. A vér fémes ízét elterjedt a szájában. Minden megszűnt lassan, már nem érzékelt semmit. Tekintete a sötét eget pásztázta, mintha bármi segítség is érkezhetne onnan. A dolog abszurditása vigyort csalt az arcára, ami valószínűleg feldühíthette a két Elkárhozottat, mert vicsorogva a képébe ütöttek. Utolsó gondolata az volt, hogy lehet nem is olyan szörnyű dolog a halál, majd megszűnt számára a világ.

Leila fel-alá rótta a köröket a lakásban, mióta hazaért. Túlságosan is zaklatott lelkiállapotban volt, ahhoz, hogy aludjon. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta a telefont és tárcsázta bátyja számát. Adrian a második csengés után felvette. Kissé meglepett hangon szólt bele a telefonba.

– Baba? Mi a gond?

– Én… oh, Adrian – nyögte elkeseredett hangon a lány. – Beszélhetnénk? Találkozhatnánk valahol? Szükségem van valakire, aki meghallgat.

– Hát persze – felelte a bátyja. – Máris indulok – tette hozzá a férfi, pedig biztos fúrta a kíváncsiság az oldalát. Leila megnyugodott, ahogy arra gondolt, hogy a testvére idefelé tart. A kanapén ülve Cricket fejét simogatta ütemesen, tekintete a semmibe révedt. Mélázásából az ajtó csengője zavarta fel. Összeráncolt homlokkal sétált a bejárathoz. Nem hitte el, hogy ennyire elbambult és már ide is ért a bátyja. A biztonság kedvéért kilesett a kukucskálón, majd miután látta, hogy tényleg Adrian az, kinyitotta a biztonsági zárat.

– Szia, hugi!

– Szia, Adrian! Köszönöm, hogy eljöttél – pillantott testvérére hálásan a lány.

– Ugyan már! Badarság, persze, hogy eljöttem! – válaszolt vigyorogva a srác. Majd kissé elhalványult mosollyal az arcán tette fel a következő kérdést: – És pontosan mi is az a fontos dolog, amiért éjnek évadján beszélni szeretnél?

Leila zavartan csavargatta a kötött, krém kardigánja csücskét, miközben helyet foglaltak a nappaliban. Egy pillanat múlva felpattant, majd motyogva kirohant a konyhába. Miközben teavizet tett fel főni, ismét elkalandoztak a gondolatai. Pont a bátyját hívta, nem értette, mi ütött belé. Persze közel álltak egymáshoz, de lehet, hogy valamelyik nővére alkalmasabb beszélgetőpartner lenne.

– Ha arra gondolsz, hogy miért engem hívtál, akkor hadd válaszoljam meg a kérdésedet. Mert férfi vagyok, és a bátyád. Az egyetlen a családból – apát most nem számítva – aki képes neked válaszokat adni. Már ha pasi van a dologban. Mert pasi van a dologban, jól gondolom? – szólalt meg Adrian mély baritonja közvetlen mögötte.

Leila szívére szorított kézzel pördült meg.

– Úristen, de megijesztettél!

– Hiszen tudtad, hogy itt vagyok, nem? – kérdezte furcsa arckifejezéssel bátyja.

– De-de, csak elbambultam – válaszolta lesütött szemekkel a lány.

A csendet a víz fütyülő hangja szakította félbe. Leila megszokott mozdulatokkal készítette elő a teához szükséges hozzávalókat. Nem szólt egyikük sem. A már kész innivalókkal lassan visszasétáltak a nappaliba, majd újra elhelyezkedtek. Leila a kanapén, míg Adrian a fotelben. Hosszú lábait kinyújtva kényelmes pozíciót vett fel, mint aki tudja, hogy sokáig fog még egyhelyben ülni.

– Nos… – szólalt meg a férfi.

– Nos, jól gondoltad. Valóban férfi van a dologban – nyögte ki elpirulva Leila. Adrian arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, figyelmesen hallgatta húgát.

Mintha egy gát szakadt volna át, úgy kezdett el ömleni a lányból a szó. Beszélt bátyjának az első találkozásról, a menhelyes munkájukról, és a Jeremyhez fűződő zavaros viszonyáról. Természetesen azt elhallgatta, hogy mit csináltak pár órája a férfi lakásán. Nem akarta, hogy bátyja felbőszült bika módjára rontson a férfira, mert „megrontotta” az ő kicsi húgát. Mert ezt tette volna, Leila tudta. A gondolat kis mosolyt csalt az arcára, mire bátyja furcsán méregetni kezdte.

– Mi az? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel Adrian.

– Semmi-semmi, csak egy kósza gondolat.

– Ahh, értem. Szóval, ha jól értem, te gyengéd érzéseket táplálsz az iránt a tu…, akarom mondani alak iránt. És nem érted a viselkedését.

– Igen – mosolygott bátyjára a lány. – Tudom, hogy érez valamit irántam, de… A viselkedése annyira bosszantó. Egyik pillanatban még kedves, aztán meg eldob magától – sóhajtotta elkeseredve Leila.

– Nem lehet, hogy van valami, ami miatt, öhm nem akarhat téged? – nézett áthatóan húgára a férfi, miközben láthatóan feszengett kissé. Biztos kényelmetlen lehet feltenni ezt a kérdést pont a húgának.

– Pontosan mire gondolsz? – tette fel ösztönösen a kérdést, miközben agya lázasan dolgozott. Nem, nem lehet, hogy van valakije. Voltam a lakásán. Biztos nincs senkije, vagy mégis? Ezer ehhez hasonló gondolat cikkázott át az elméjében, így csak nagy sokára eszmélt fel, hogy bátyja már beszélt hozzá.

–… lehetséges, hogy felesége és gyerekei vannak. Vagy nem is tudom, valami olyasmivel foglalkozik, ami miatt nem akar komoly kapcsolatot.

– Nincs senkije – válaszolt automatikusan Leila.

– Ezt honnan tudod? – kérdezte döbbenten Adrian.

– Egyedül él. Nincs senkije.

– És, te ezt honnan is tudod? – tette fel az újabb kérdést a férfi, de olyan hangsúllyal, amitől az embernek borsózott a háta. Leila tudta, hogy hibát követett el. Nem akarta elkottyantani, most mégis sikerült. Érezte, hogy elpirul miközben az első eszébe jutó magyarázatot adta.

– Örökbefogadás. Örökbefogadott két kutyát, és segítettem neki. Hát így!

Bátyja egy pillanatig furcsán méregette, majd arcán kisimultak a vonások. Leila megkönnyebbülten lélegzett fel, majd szájához emelte a csészét, de meglepetten vette észre, hogy közben elfogyott a tea.

– Elfogyott a teám, megyek, készítek még. Te is kérsz? – fordult bátyja felé.

– Nem, és azt hiszem ideje mennem. Későre jár, és holnap dolgoznom kell – húzta el a száját a mondat közben Adrian.

– Oh, jaj! Bocsáss meg, nem láttam, hogy már ilyen késő van. Szörnyen sajnálom.

– Héj, hugi! Nyugi! Szívesen jöttem, és bár nem sokat segítettem, de remélem, azért még majd visszatérünk erre a beszélgetésre hamarosan. És ne aggódj! Ha nem kellesz a srácnak, akkor vagy féleszű és vak, vagy meleg – válaszolta bizakodó mosollyal a férfi, miközben magára vette a kabátját. – Most már aludj! Jó éjszakát, hugi!

– Köszönöm, és neked is jó éjt! – tette hozzá Leila mosolyogva, majd odatartotta az arcát a szokásos puszihoz.

Elgondolkozva csukta be az ajtót. Egyfelől töprengett bátyja mondatain és Jeremy viselkedésén. Hirtelen ólmos fáradtság lett úrrá rajta, és úgy döntött másnapra hagyja az agyalást. Ahogy letette a fejét a párnára, rögtön el is aludt. Azonban a békés álmok helyett, szorongató és felkavaró képek kísértették egész éjszaka.

Helyzetjelentés

Sziasztok! 

Tudom kissé rég írtam, és ezért hatalmas bocsánatkéréssel tartozom felétek. Kissé rám szakadt az egyetem minden apró kis terhe, és alig látok ki alóluk. A héten ígérem hozom a frisst, ez biztos, viszont az is, hogy mostantól a közelgő vizsgaidőszak miatt az új fejezetek két-három hetente fognak felkerülni az időm függvényében. Tényleg sajnálom a kellemetlenséget, mert imádok írni, de annyi kötelező olvasnivalóm van még, plusz zh-k és vizsgák, hogy nem győzőm mindezt egyszerre. Szóval kis türelmeteket és megértéseteket kérem, június vége felé, ha minden jól meg, ismét visszaáll a heti friss rendszere, ezt ígérem és lehet, hogy egy új történet ízelítőjével is megismerkedhettek, márha érdekel titeket. Remélem mindenkinek jól telt a szünet, és azok akik érettségiznek jól szerepeltek az eddigi írásbeliken. Nekik még sok sikert kívánok a rájuk váró további megpróbáltatásokhoz, a többieknek pedig szép tavaszi napokat!:).

Ölel és csókol benneteket, Anne:)

A nyuszi

Minden kedves olvasómnak és látogatómnak nagyon kellemes Húsvétot kívánok! A lányoknak sok locsolót(vagy inkább azok hiányát:D, ki hogy éli meg az "öntözést"), a fiúknak meg sok-sok piros tojáskát! Mindenki másnak meg sok nyuszit :P!
Pusza, Anne :)

Sunrise - 12. fejezet

Halihó!

És megérkezett a friss fejezet. Elnézést az ismételt késésért, kissé zsúfolt múlthetem voltJ. Nem is mondok mást, jó szórakozást a fejezethez. Bármilyen észrevételt szívesen látokJ.

Puszi, AnneJ

Jeremy lassan ébredezett. Az álom apró csápjai még vissza-visszahúzták, de aztán végül sikerült kinyitni a szemét. Bosszús sóhajjal vette tudomásul vereségét, majd karját a feje alá téve a plafont kezdte bámulni. Egy apró puffanás hallatszott mellőle, jelezve Caramella érkezését, majd nem sokkal utána dühös vakkantásokkal Serafina. Mivel kicsi volt, nem tudott felugrani az ágyra. Jeremy sóhajtva emelte fel az ebet maga mellé, majd miután mindkettő elhelyezkedett, kezeivel lassú simogatásba kezdett. Közben agya Leila körül járt. Ma van a koncert – jutott eszébe. Biztos nem megyek el! – fogadkozott, azonban a kis ördög a vállán, szüntelen csipogott neki. Nem feltétlenül kell megtudnia. Ha olyan helyre ül, meg sem látná. Áh, hülyeség! – túrt bosszúsan kezével a hajába. Éles hang visítása zavarta meg monológját saját magával. Dühösen pattant ki az ágyból és csörtetett az ajtóhoz. Finomnak semmiképpen sem nevezhető mozdulattal tépte fel azt, és csak valami isteni csoda folytán maradtak a helyén a patentok. Szemei Drake vigyorgó pofájával találták szembe magukat.

– Megvirradt? – kérdezte barátja, miközben pofátlanul betolakodott a lakásba.

– Meg! – morogta Jeremy.

– No, miért vagyunk ilyen morcosak ma? Elvitte a cica a nyelved? – szegezte a gúnyos kérdést barátjának, miután nem kapott választ. – Felőlem… Nekem így is jó. Nem muszáj beszélgetnünk. De ha szólsz, akkor úgy készültem volna, hogy ma csendkirályt játszunk – kezdte osztani barátját Drake, mire Jeremy arcán megrándult egy izom. – Hát ez micsoda? – jött egy újabb, ám meglepett kérdés.

– Tedd le! – csattant fel Jeremy hangja mellőle, majd hirtelen megpróbálta kikapni a papírt a kezéből. Azonban Drake gyorsabbnak bizonyult.

– Egy meghívó? – fordult a férfi felé ismét. – Elmész?

– Nem… nem tudom – jött a kissé bizonytalan válasz.

– Hm, miért?

– Mit miért? – mordult fel ismét Jeremy.

– Miért nem tudod, hogy elmész-e? – ismételte meg a kérdést Drake. – Viszonylag egyszerű a döntést meghozni. Mondj egy igent vagy egy nemet. Ennyi.

– Neked könnyű! De nekem…

– Neked? Mégis milyen neked? Mi olyan nehéz? Szemmel láthatólag akarod a lányt, el akarsz menni, akkor meg? Menj! Komolyan, ez tényleg gyerekes viselkedés!

– Gyerekes?! Én csak nem akarok neki még több bonyodalmat okozni! Nem érted?! Bukott angyalok vagyunk! Szerinted mennyi esélyem lehet nála? – fakadt ki Jeremy, amit mély csend követett. – Ő más. Nem olyan, mint a többiek, érted? Nem tudom vele is azt csinálni, mint bárki mással. – suttogta szinte halkan barátjának. Drake figyelmesen nézte barátját, arcán látszott, hogy nem tud mit mondani.

– Akkor meg egyszerű a döntés. Elmész és kész! Ettől még nem dől össze a világ, és őszintén le sem kell teperned a csajt. Csak egy koncert, öregem! Ennyi! – adta meg a választ mosolyogva Drake.

– Ha elmennék, és remélem hallottad a HA szócskát. Szóval HA úgy tervezem, hogy elmegyek, akkor sincs mit felvennem. Tudod, hogy nincs semmim, se öltöny, se szmoking – válaszolta fanyar mosollyal arcán Jeremy.

– Ezen barátom könnyen segíthetünk! – adta meg a „varázsszót” a férfi, majd a füléhez emelte a mobil telefonját. – Carla? Itt Drake, Szívecském! Mond csak, még megvan az a ruhaszalonod? Igen? Nagyszerű! A segítségedre lenne szükségem…

Jeremy feszengve pillantott a tükörbéli önmagára és nem tudta elhinni, hogy hagyta magát ebbe belerángatni.

– Egyszerűen mesés! Fantasztikusan néz ki! Nem igaz, Drake? – fordult az apró hölgy az angyal felé. Jeremy látta a tükörből, ahogy a nő elpirult, mikor barátja rávillantotta a híres „százwattos” mosolyát.

– Valóban mesés, Carla! – szólalt meg Drake, mialatt tekintete a nőét tartotta fogva. – Egész emberien festesz benne – pillantott végre Jeremyre, aki tökéletesen értette a célzást.

– Hm, valami még kellene – szólalt meg Carla és összehúzott szemöldökkel méricskélni kezdte a férfit. Jeremy ettől úgy érezte, mint ha valamilyen vásáron lennének, és ő lenne a kiszemelt áru. Hirtelen megpördült a tengelye körül az asszony és a polcon heverő holmik között kezdett kutatni. A két férfi elhűlve nézte, ahogy a rumli egy nő az aprócska alak körül. – Megvan! – kiáltott fel diadalittasan. – Pompásan fog rajtad mutatni édesem! Pont hozzád való! Meglásd, az a lány el fog ájulni, olyan szívdöglesztően fogsz kinézni.

Jeremy tekintete a nő arca és a kezében tartott valami között járt, és egyre nagyobb borzadályt érzett belül az egésszel kapcsolatban. Legszívesebben elfutott volna jó messzire. Ahogy a nő karja egyre közelebb ért a felsőteste felé, érezte, hogy elvesztette a harcot. Kétségbeesésében felnyögött, majd szemét lehunyva hagyta, hogy azt csináljon vele a pöttöm asszonyság, amit akar.

Az egész egy felborult méhkasra emlékeztette. Az emberek ide-odamászkáltak a teremben, ismerősökkel csevegve vagy egy italért elugorva a büfébe még a kezdés előtt. A hölgyeken válogatott remekművek díszelegtek, mind a ruhák, mind pedig a kiegészítők terén. Jeremyben rég elfeledett emlékek éledtek újjá, ahogy a tengernyi tömeget nézte. Egy világos terem, tele jól öltözött úriemberrel és dámával. Zavarukban piruló tizenévesek, akik arra várnak, hogy eljöjjön értük a herceg fehér lovon… szó szerint. Akkor is végigtekintett a tömegen, mint most. Felmérte a jelenlévőket, ahogy ők is őt. A nők titokban, legyezőjük mögé bújva próbálták kifürkészni vonásait, miközben ő csak hanyagul állt az egyik oszlopnak dőlve. A férfiak vegyes érzelmekkel közelítettek felé. Volt, aki tisztelettudóan, volt, aki félelemtől ködös tekintettel bámulta. Jeremy egyikkel sem foglalkozott. Kitartóan várt, akkor is. Pillantása az elfüggönyözött színpadra esett, és a régi emlékek tovaröppentek. Helyüket új gondolatok vették át. A terem hirtelen elcsendesült, ahogy a fények lassan kihunytak. Néha még fel-felhangzott egy-egy izgatott sóhaj vagy sutyorgás. A vörös bársony nagyon lassan megindult, feltárva a mögötte rejlő varázslatot. Ezzel egy időben egy nagyon halk dallam hangzott fel a színpadról, és a reflektor fénye aprólékosan megvilágította a magányosan álló zenészt. Jeremy testén remegés futott végig, ahogy végigpillantott Leilán. A lányon egy királykék ruha volt, ami felül szorosan simult a bőrére, lágyan kiemelve idomait, majd a dereka alatt fokozatosan szélesedett és lágy redőkben omlott a földig. Hajának egy része művészien feltornyozva csücsült a tarkóján, a többi megszelídített hullámokban terült el a vállán és a hátán. Mégis amitől Jeremy lélegzete elakadt, az az arca volt. Soha nem látott még ehhez hasonlót. Szemét lehunyva játszott, teljesen átadva magát a zenének. Mintha rajta és a hegedűn kívül senki más nem lett volna a teremben. Teljesen a varázslata alá került. Hirtelen a lány kinyitotta a szemét és felé nézett. Jeremy nem tudta, hogy valóban látta-e, vagy csak épp arra pillantott. Azonban így is úgy érezte magát, mint akit hirtelen fejbe vágtak. A lány szemei tele voltak érzelemmel… Olyanok voltak, mint egy szerelmes asszony szemei.

Amikor meghallotta a nevét, tudta, hogy vége. Felsóhajtva állt meg az aszfalton és várta, hogy a kopogások mellé érjenek. Azonban a hátánál elhaltak a lépések. Hirtelen pillekönnyű érintések simítottak végig a hátán, amitől kiszáradt a szája és a levegő a tüdejében rekedt. Átkozta magát, amiért eljött és azért is, amiért nem tudta a szívét és az érzéseit megzabolázni. Lassan megfordult és csak nézte a lányt. Leila elpirulva állt előtte, miközben a mellkasa fel-alá járt. Elveit sutba vágva húzta magához a lányt, miközben szája éhesen tapadt a lány ajkára. Nyelvével őrjítő lassúsággal feltérképezte a másik száját, eközben kezei lassan felfelé kezdtek araszolni. Leila kezei automatikusan karolták át a nyakát, majd siklottak ujjai a hajába, hogy beletúrjon kusza fürtjeibe. Jeremy torkából morgás tört fel, és érezte, ahogy erekciója követelőzően simul a nadrágjához. Lihegve szakította meg csókjukat és tekintetét igyekezett Leila arcára vonni. A lány tekintete még ködös volt, mint aki még mindig nem tudja, hol van. Lágyan magához vonta és homlokon csókolta. Érezte a remegését.

– Azt hiszem, jobb, ha megyek – köszörülte meg a torkát Jeremy. – Vissza kell menned!

– Nem! Nem akarom! Nem hagysz itt! Megértetted?! – csattant fel a lány dühösen. – Csókolj meg Jeremy! – suttogta Leila, miközben ajkát a férfiéhoz nyomta. Jeremy próbálta elhúzni a fejét, mielőtt újra a kísértés csapdájába esik és elveszti a fejét, de a lány apró kezei meglepően erősen tartották a fejét. – Csak egy csók! Aztán mehetsz… – mormolta az ajkainak a lány. Jeremy védelme megtört és ismét átadta magát a részegítő érzésnek.

Leila soha nem érezte magát még így. Mintha ezernyi pillangó repkedett volna a gyomrában. Eddig – akárkitől hallotta ezt – mindig elcsépelt kifejezésnek vélte, és soha nem adott hitelt ezeknek a szavaknak. Azonban most, mikor a férfi nyelve éhesen simított végig, majd furakodott be a szájába, úgy érezte helyénvalóak. Tiltakozóan felnyögött, ahogy a csók megszakadt.  

– Leila! Most már tényleg menned kell! Hiányolni fognak! – hallotta meg távolról Jeremy hangját és ködös tekintetével a férfi tekintetét kereste. Érezte, ahogy arca tűzforró és a szíve úgy ver, mintha mentem ki akarna ugrani a helyéről.

– Bemegyek, elköszönök és jövök vissza! Várj meg! Rendben? – pillantott bizonytalanul fel rá a lány.

– Leila, én nem hiszem… – szólalt meg Jeremy, azonban Leila a szavába vágott.

– Csak várj meg, rendben? Kérlek! – vetette be könyörgő kiskutya nézését, aminek köszönhetően egy percen belül megérkezett a válasz egy bólintás és egy elsuttogott ’rendben’-nel.

Leila szinte táncolva sietett be az épületbe, úgy érezte a boldogságát semmi sem ronthatja el. Hirtelen Patrick erős karjai fonódtak a karjára és a mosoly lehervadt az arcáról, ahogy a férfi hideg tekintetébe nézett.

– Bocsáss meg, Patrick! Sietek! – szólította meg a férfit, majd megpróbálta kihúzni a karját a szorításából, azonban a másik nem engedett. – Patrick? – pillantott rá összevont szemöldökkel a lány. – Mégis mit jelentsen ez? Mennem kell! – rángatta meg a kezét türelmetlenül.

Patrick lassan leejtette a kezét maga mellé, miközben Leila a karját dörzsölgette. Még mindig értetlenül állt a folyosón, miközben a férfi komoran az arcát fürkészte.

– Ha nincs semmi, én akkor megyek. Jó éjt, Patrick! – köszönt el a lány, majd hirtelen arcon csókolta a férfit. Úgy döntött, túlteszi magát a kis incidensen és nem hagyja, hogy bármi is beárnyékolja a boldogságát. Gyorsan libbent tova, így nem látta a férfi sóvárgó és a megsebzett dühvel teli tekintetét.

Dúdolászva kapta magára a kabátot és már rohant is ki a parkolóba a férfihoz. Remélte, nem várakoztatta meg nagyon. Tekintetével a magas alakot kereste, azonban hiába pásztázta a teret, szeme csak az üres utcát találta maga előtt. Dühös sikoly hagyta el az ajkát, ahogy lassan realizálódott benne a helyzet. Cseppet sem nőiesen csörtetett az autójához, majd szitkozódva indult el az utcán. Vezetés közben válogatott szitkok millióját szórta arra a személyre, aki most kicsit távolabb rángatta le magáról az inget és – az általa átkozott rongynak titulált – selyem nyakbavalót. Leila nem nézte, hogy hány közlekedési szabályt sértett meg útja alatt. A düh és megalázottság könnyei mardosták a torkát miközben lefékezett az ipartelepen.

– Kikaparom a szemét! Idióta bolond! – mormolta halkan miközben megnyomta a lift gombját. Az ajtó előtt nagy levegőt véve erőt vett magát, majd kezét felemelve erőteljesen bekopogott.

Jeremy épp a kendővel bajlódott, mikor meghallotta a kopogást. Szitkozódva ment az ajtóhoz, majd tárta szélesre. Nem kellett sokat gondolkodni, hogy kitalálja ki az. Érezte, hogy utána jön. A lány látványa úgy érte őt, mint egy arcul csapás. És ez nem is állt messze az igazságtól, mert egy pillanattal később egy hatalmas pofon csattant az arcán. Meglepetten fordult Leila felé, aki mint egy igazi bosszúálló istennő, úgy állt az ajtóban. A haja már rég kibomlott és most a göndör fürtök kordátlanul, mint apró lángnyelvek ömlöttek a ruhájára. Szinte érezte a körülötte pattogó szikrákat, és hirtelen az jutott eszébe, hogy a lány menten felrobban. Arca dühös fintorba volt vágva, de a szeme… A szemében meglátta az apró, elfojtott könnyeket. A bűntudat apró szörnyetegként egyre nőtt benne, de Jeremy igyekezett elfojtani. A francba is, ő csak jót akart! Még hogy bűntudat!

– Hogy tehetted? Megígérted! – támadta le dühösen a lány.

– Úgy éreztem, ez a helyes – válaszolta kitérően a férfi.

– Tessék?! – nevetett fel hisztérikusan a lány. – Helyes?! Mondd csak engem esetleg nem kellett volna megkérdezni, hogy szerintem is helyes-e? Annyit kértem, hogy várj meg és nem azt, hogy rögtön vegyél feleségül. Ott hagytál! Tudod milyen érzés volt az üres parkolót bámulni? Nem, nem tudod! Elegem van az olyan pasikból, akik meg akarják mondani, hogy nekem mi a jó. Nem kell helyettem dönteni, felnőtt nő vagyok! Érted?!

– Leila lehetne egy kicsit halkabban, tudo… – próbálta lecsitítani a férfi, azonban a lány csak még paprikásabb hangulatba került.

– Te csak ne Leilázz itt nekem! És nem beszélek halkabban, te csak ne mondd meg, mit tegyek! Úgy beszélek, ahogy akarok! És ez a hangszín nagyon is kellemes nekem! – szakította félbe Leila, majd nyomatékosításként taszított a férfin egyet. Jeremy érezte, a düh egyre elhatalmasodik rajta. 

–Csak egy csók volt! Érted? Azt mondtam, megvárlak, de nem akartalak! Felfogtad? – üvöltött most már ő is, majd hirtelen meglátta a lány szemében a fájdalmat, de nem akarta, hogy most ez hasson rá. – Menj el!

– Hazudsz! Tudom, hogy hazudsz! Te undorító féreg!– kiabálta, miközben kezeivel a férfi csupasz mellkasát kezdte el püfölni. A lány könnyei most már megállíthatatlanul folytak végig az arcán. Jeremy kezei a lány csuklójára fonódtak és szorosan tartották azokat.

– Eressz el! Hagyj békén! – próbálta meg kiszabadítani a kezeit Leila, azonban nem sikerült. – Nem hallod?! Te… – szavai elhaltak, amikor Jeremy ajka dühösen a lányéra tapadtak. Meg akarta leckéztetni a lányt, ezért durván csókolta. Egy kezével elengedte a lány csuklóját, majd az állához nyúlt, és erősen tartotta, nehogy elfordítsa a fejét. Érezte, ahogy az apró ököl még üt párat a mellkasán, majd lassan lecsúszva végigsimít a bőrén. A férfi úgy érezte magát, mintha áramütés érte volna. Nyelve hosszú ostromba kezdett Leila szájánál, kitartóan küzdött, míg bebocsátást nem nyert. Hallotta, ahogy a lány belenyög a csókjukba. Lassan befelé kezdett hátrálni, már épp itt volt az ideje. Lábával berúgta az ajtót, majd a kanapé felé vette az irányt. Ölében a lánnyal elhelyezkedett rajta, miközben a csókot nem szakította meg. Szája lassan a lány ajkairól annak nyaka felé vette az irányt. Apró csókokkal hintette be a bőrt, néhol erősebben, néhol gyengédebben szívogatva azt, aminek nyomaként vörös pöttyök jelentek meg az alabástrom nyakszirten. Apró érintések zavarták meg „munkájában”, amik a nyakánál matattak.

– Zavar – motyogta Leila és Jeremy érezte, ahogy megszabadítja a kendőtől, majd utána egy lélegzetvételnyi idő után egy apró csókot lehel a nyakára. Úgy döntött szabad teret ad neki, így a kanapén hátradőlve hagyta, hogy a lány simogassa és csókolja őt, ott ahol éri. Érezte, ahogy férfiassága egyre keményebben feszül a nadrágnak. Kezei közben a lány felsőtestén kalandoztak, majd miután rátaláltak a ruha cipzárjára óvatosan lejjebb húzták azt, felfedve a hófehér halmokat. A rózsaszín bimbók peckesen meredtek előre, egyértelműen mutatva a lány izgalmát. Jeremy félresöpörte a vörös tincseket, és ajka ismét elindult a lány bőrén, ezúttal egyértelműen lefelé. Leila háta ívbe feszült, ahogy a férfi feje egyre lejjebb bukott. A kék ruha már rég a dereka köré volt gyűrve, testük szorosan összesimult. Jeremy hallotta a lány nyögéseit, amitől csak egyre jobban beindult. Szájával óvatosan kényeztetni kezdte a halmokat. Először csak óvatosan, majd miután a lány keze a hajába túrt, egyre bátrabban. Picit erősebben szívta meg a bimbót, mire érezte, hogy remegés fut végig Leila testén. Másik keze eközben a másik halmot gyúrta, és Leila csípője erősen az övének dörgölőzött. Jeremy halkan felmorgott és erősebben szívta meg a lány mellét, amire egy jóleső sikoly volt a válasz. A vágy ködén keresztül hirtelen meghallotta az ütemes csengést, amit eddig zihálásuk és nyögéseik elfojtottak.

– Ne hagyd abba, kérlek! – motyogta Leila. – Ne vedd fel! Jeremy meghalok, ha nem folytatod!

Azonban a telefon még mindig csöngött és a férfi tudta, hogy nem okvetlenül. Nagy nehezen elszakította magát a lánytól, majd megpróbálta helyreigazítani a kék ruhát annak felsőtestén. Érezte, ahogy Leila megdermed a karjaiban, de próbált nem törődni vele. Felpattant és a telefonhoz ment, de addigra már letették. Meglepte az ismeretlen szám, szemöldökét összevonva meredt a kijelzőre azon agyalva, vajon ki kereshette. Halk neszezés ütötte meg a fülét, és hátrafordult. Vele szemben ott állt Leila vörösre csókolt ajkakkal és zilált hajjal és kinézettel. Olyan volt, mint aki most mászott ki az ágyból egy kiadós szeretkezés után. Jeremy vágya ismét feléledt, de próbált uralkodni magán.

– Jeremy… – szólalt meg halkan a lány és fülig vörösödött.

– Késő van. Hívjak egy taxit? – kérdezte a férfi.

– Nem, kocsival jöttem. Én… csak… – akadt el a szava zavarában.

– Hazaviszlek – vágta rá a férfi.

– Nem kell! Tudok vezetni! Igazán semmi szükség erre. Tényleg – mosolygott a férfira Leila. Azonban Jeremy látta az arcán a bizonytalanságot és a zavart.

– Szerintem meg igenis szükség van rá. Vita lezárva! Kérem a kulcsot – nyújtotta a lány felé a kezét a férfi. Leila kelletlenül nyúlt a táskáért, majd húzta elő a kulcscsomót. Ezután sértetten megfordult, és az ajtó felé vette az irányt. Jeremynek mosolyogni támadt kedve, ahogy a jelenetet figyelte. Szótlanul tették meg az utat az autóig, majd onnan Leila lakásáig. Bár maga az autózás alig tett ki fél órát, mégis mindketten úgy érezték egy örökkévalóság mire a célhoz érnek. Jeremy halkan parkolt le az utcán, majd továbbra is csendben ült a kormánynál. A lány fészkelődni kezdett, aztán halkan felsóhajtott. Jeremy egy pillanatra lehunyta a szemét és mély levegőt vett, aminek eredményeképpen megérezte a lány bőrének bódító jázmin illatát. Amikor felpillantott, Leila tekintetével találta szembe magát.

– Köszönöm, hogy hazahoztál – szólalt meg halkan a lány. – Bár nem lett volna rá szükség, mégis köszönöm.

– Nincs mit – válaszolta halkan Jeremy, és szemeit Leilára szegezte. Kínos csönd telepedett közéjük. – Azt hiszem ideje mennem. Fáradtnak tűnsz – tette hozzá mintegy mellékesen még a férfi. Mindketten idegesen méregették a másikat, az elfojtott szexuális feszültség utóhullámai még ott lebegtek közöttük. – Akkor… Jó éjszakát! – morogta az orra alatt Jeremy, majd pillanatnyi habozás után egy puszit nyomott a lány arcára, aztán már ott sem volt. Hazafelé azon gondolkozott, hogy milyen „élvezetes élmény” lesz hideg zuhannyal lehűteni felhevült testét, mikor megszólalt a telefonja. Megint ismeretlen szám hívta. Összevont szemöldökkel és sötét ábrázattal szólt a telefonba. A hangszóróból szörnyű recsegés hallatszott, és egy meggyötört hang, amit száz közül is felismert volna. A beszélgetés gyorsan lezajlott, alig pár mondat volt. Mégis Jeremy fülében még órákon keresztül ott visszhangzott egy: „Doriant megölték.”.

Sunrise - 11.fejezet

Kedves Mindenki!

Először is visszatértem! Másodszor ezer bocsánat a késésért, de kellett egy kis szünet, amíg rájöttem mit is akarok voltaképpen kihozni a történetbőlJ. Ez a fejezet mellőzi a párbeszédet, most más dolgokon van a hangsúly. Még annyit, hogy a jövő heti frissben jön Jeremy szemszöge a dolgokról. Addig is jó olvasást és kellemes hétvégét nektek!

Csók, AnneJ

A férfi keze lágyan siklott végig a lány testén, végigcirógatva minden egyes millimétert. Ajka őrjítő lassúsággal kúszott végig kedvese nyakának bársonyos ívén, amire egy jóleső nyögés volt a válasz. Nyelve nedves csíkot hagyott maga után, miközben egyre lejjebb és lejjebb kalandozott. Szája már a lány melleinél járt, hogy megkóstolja az édes halmokat. Először csak körbenyalta a bimbókat, majd rájuk fújt, amitől apró pöttyök jelentek meg a lány bőrén, jelezve testének heves reakcióját. Kaján vigyorral figyelte kedvesét, aki erőszakosan túrt a férfi hajába, miközben testét próbálta még jobban a másikhoz préselni. Az idő mintha ólomlábakon vánszorgott volna számára, azt hitte egy örökkévalóság telt el, mire megérezte kedvese ajkát a mellein. A férfi nyelve izgatóan siklott végig a telt domborulaton, majd hirtelen szívni kezdte azt. Apró sikkantás hagyta el a lány ajkait, mialatt teste ívben megfeszült, további gyönyörért kiáltva. Miközben a férfi szája odafent ténykedett, addig a kezei sem hagyták abba a simogatást. A hasáról lassan áttértek a combokra, azoknak is főleg a belső felére, amitől a lány érzékszervei csak még jobban meglódultak. Egyetlen vágya az volt, hogy mihamarabb magában érezhesse szerelmét. Hirtelen abbamaradt a cirógatás, mellei szinte fájóan húzódtak össze a hidegtől. Már-már tiltakozóan felnyögött volna, mikor megérezte a puha érintést a száján. Lábai indaként fonódtak a férfira és szorították magához a forró testet. A lány érezte, ahogy szerelme férfiassága a hasának nyomódik, és alteste vágyakozón rándult össze. A férfi nyelve egyre beljebb nyomult a másik szájában, vad táncba kezdve „párjával”. Elfojtott nyögéseiktől visszhangzott a szoba, amit már megtöltött izzadságuk illata. A lepedő szinte teljesen felgyűrődött a testük alatt, de észre sem vették. Nyirkos testük egymáshoz tapadt, mint egy kirakós két, egymáshoz illő darabja. A férfi egy pillanatra megállt és a lány szemébe nézett, akinek szíve meglódult a másik szemében látott érzésektől. Hirtelen ördögi vigyor jelent meg a férfi arcán, majd feje lebukott és újabb érzéki csókok hadával árasztotta el a lányt. Szája csigalassúsággal araszolt lejjebb, egyre növelve a másikban a forróságot. A hasánál járva egy pillanatra felpillantott kedvesére, akinek szemei elkerekedtek, kezei görcsösen szorították a lepedőt. Tekintetük összekapcsolódott, nem létezett más csak ők. Aztán a játék újraindult. Az ajkak lassan megközelítették a lány nőiességét. Úgy érezte magát, mint aki lángol és talán nem is állt távol a valóságtól. Arca kipirult, haja ziláltan hullott a párnára és testén apró izzadságcseppek jelentek meg. Kezei teljesen elfehéredtek, ahogy a lepedőbe kapaszkodtak. Egy hatalmas nyögéssel a párnára hanyatlott, mikor megérezte a férfi kutakodó nyelvét odalent.

Leila nyögve ült fel az ágyban, miközben erősen zihált. Ruhája teljesen a testére tapadt, érezte, hogy teljesen leizzadt. Óvatos mozdulatokkal kászálódott ki az ágyból, mint aki attól tart, hogy azonnal elesik. Nem tévedett nagyot. Remegő lábait igyekezett minél hamarabb munkára fogni, közben pillantása a fekhelyére tévedt. A lepedő teljesen összekuszálódott, és a párnák is szanaszéjjel hevertek. Észre sem vette, hogy a paplant is lerúgta magáról az éjjel, mivel az most a földön hevert magányosan. Apró léptekkel, kissé még mindig döbbenten indult a fürdőbe, hogy gyorsan megszabaduljon hálóruhájától, ami kezdett egyre kényelmetlenebb lenni. A tükörbe nézve úgy érezte, mintha egy másik nőt látna. Arca kipirult, szemei egészen különlegesen csillogtak. Haja ziláltan meredt ezerfelé. Mégis egy olyan nő nézett vissza rá, mint aki most szállt ki a szerelme karjai közül egy fergeteges szeretkezés után. Nagyot sóhajtva fordult el a tükörtől és vetkőzött le. Azonban hiába keresett menedéket a zuhany alatt, elméjében újra és újra felvillantak az éjjeli álom képei, ahogy nedves száj simít végig a testén, felkorbácsolva ezzel az érzékeit. Szinte érezte magán a másik érintését, ahogy ujjai a bőrén siklanak. Leila nyögve dőlt neki a csempének, majd arcát a zuhanyrózsa felé fordította. A hideg víz kívülről lehűtötte a testét, azonban belülről a kielégületlenség kis lángnyelvei még sokáig mardosták azt.

Lassan három nap telt el a csók óta, és Leila nem találkozott azóta Jeremyvel. Egyrészről még mindig nem tudott napirendre térni a dolog fölött, másrészről nem ilyen reakciót várt volna. Bár igazából nem tudta, hogy pontosan mit is várt a férfitől. Frusztrációja egyre nőtt, és ehhez hozzájárult az egyre közelgő Hálaadási koncert is. Már csak két nap volt hátra és Leila először életében félt színpadra állni. Legszívesebben elrohant volna jó messze mindentől, hogy egyedül lehessen, egyedül a becsülete tartotta vissza. Nem hagyhatta cserben a többieket. Apró pillantásokkal nézegette a kezében tartott lapot, miközben gondolatai ide-oda cikáztak. Kemény, dombornyomásos papír volt, aranyozott betűkkel. A cikornyás írás elegánsan hirdette, hogy november negyedik csütörtökén – azaz két nap múlva – a Chicago Színházban Hálaadási koncert lesz hallható és látható, Patrick O’Neil vezénylésével és persze Leila vendégszereplésével. Ott volt még rajta az időpont és természetesen a színház címe és elérhetősége. Leila óvatosan csúsztatta be egy hófehér borítékba az elefántcsontszín lapot, vigyázva, nehogy valami baja essen. Hangos sóhajjal engedte ki a tüdejében rekedt levegőt, majd kis gondolkodás után végre rászánta magát az indulásra. Őszintén szólva maga sem értette, miért teszi. Lehet, el sem jön. Attól még te megadod neki a választás lehetőségét – suttogta egy hangocska a fülébe. Erősen dobogó szívvel parkolt le az ismerős környéken, majd összeszedve magát kiszállt a kocsiból, hogy a lakáshoz sétáljon. Szerette volna, ha most az egyszer az idő lassabban telik, de mintha minden ellene dolgozott volna, még a lift is pillanatokon belül felért vele az emeletre. Remegő kézzel tűrt egy makrancos tincset a füle mögé, majd torkát megköszörülve bekopogott. Egy pillanatra azt hitte, nincs otthon senki, mert síri csönd volt a válasz. Aztán halk puffanások hallatszódtak ki az ajtó mögül, mintha valaki most kelt volna ki az ágyból. Pedig már fél öt volt – nézett meglepetten az órájára a lány. Hirtelen feltárult az ajtó és Leila szembe találta magát Jeremyvel. Egy nagyon dühös és morcos Jeremyvel. Pontosabban, egy nagyon dühös, morcos és félmeztelen Jeremyvel. Leila kiszáradt szájjal figyelte a férfi csupasz felsőtestét és a szépen kidolgozott izmokat. Sehol egy gramm felesleg, hasán apró kis kockák voltak, amitől a lány testét ismét a forróság öntötte el. Pillantása lejjebb tévedt és vöröslő arccal fedezte fel, hogy a férfi nadrágja nincsen begombolva. Biztos sebtében kapta magára, ami egyet jelentett. Jeremy meztelenül alszik! A gondolattól, ahogy elképzelte a gyönyörű meztelen férfi testet, újra fellángolt benne a kielégületlenség. Gyorsan felpillantott a másik szemébe, aki fürkésző tekintettel figyelte őt. Biztos észrevette, hogy megbámultam – dohogott magában a lány, miközben arra ösztökélte magát, hogy végre megszólaljon.

– Én… én… – kezdett bele a mondókájába, azonban a torkárra forrt a szó. Jeremy megemelte a szemöldökét, és várta, hogy végre kibökje miért is jött. – Én csak szerettem volna adni valamit – szedte össze magát végre a lány, miközben egy szuszra elhadarta a mondanivalóját. Nem tudta, hogy a férfi egyáltalán értette-e, amit mondott, csak fogta és a kezébe nyomta a borítékot, majd egy gyors szia után elrohant. Gondolatai végig a férfi körül forogtak, vagyis annak impozáns testén, és úgy érezte, ha még tovább ott marad, azonnal ráveti magát, mint valami erkölcstelen perszóna.

Jeremy alig hallotta meg a kopogást. Igazából, ha a kutyák nem kezdenek el mocorogni biztos, hogy tovább alszik, de így morogva ugyan, de kikászálódott az ágyából, majd magára húzta az elsőnek kezébe akadó ruhadarabot, nevezetes egy farmert. A gombokkal mit sem törődve masírozott az ajtóhoz, azzal a szándékkal, hogy akárki az, elküldi a jó büdös fenébe. Azonban ahogy feltépte az ajtót, a torkára forrt a szó, mivel ott nem más állt, mint Leila. Látta, ahogy a lány meglepődik, majd lassan elpirul. Először csak a füle, majd szépen lassan az egész orcája és a nyaka is élénkvörös színben játszott. Nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy pillantásával végigmérte őt, mintha csak valami árudarab lenne. És még így is, fülig vörösödve, Jeremy úgy érezte, soha nem látott még nála csábítóbb lányt életében. Már-már azon volt, hogy magához húzza és forrón megcsókolja, mikor a lány végre megszólalt, azonban dadogáson kívül semmi mást nem nyögött ki. Szemöldökét megemelve várakozott, hogy végre megtudja, mit keres itt a kis csábító szirén és nem is kellett sokáig várakoznia. Persze azt nem tudhatta, hogy az izgalomtól a lányból csak úgy ömleni fog a szó, minden rendszer nélkül és gyorsan a kezébe nyom valamit, majd elviharzik egy odadobott sziával. Dermedten állt pillanatokig az ajtóban, kezében a borítékkal, azon agyalva, vajon mi lehet benne. Végül megunta az értelmetlen szemezgetést a fehér papírral és sóhajtva belökte az ajtót maga után, közben feltépte a borítékot. Ahogy a cikornyás betűkből egyre több és több látszott, úgy lassult le a mozgása Jeremynek. Nem tudta mennyi ideig állhatott a lakás kellős közepén, majdnem meztelenül, mikor végre felfogta, mit is tart a kezében. Egy meghívó. Leilától. Fejében ezernyi gondolat kavargott, miközben óvatosan az egyik komódra helyezte a drága papírt. Nem tudta, hogy elakar-e menni vagy sem. Sóhajtva dőlt le az ágyra, és inkább úgy döntött alszik még egy keveset. Addig sem kell ezen rágódnia.

Másnap reggel, az éjszakai „menet” után sem érezte magát közelebb a megoldáshoz. Egyfelől örült, hogy viszontlátja a lányt, másrészről úgy érezte, hogy végre pontot kellene tenni az egész végére. Őrültség volt megcsókolni a lányt, az egésznek semmi értelme. Hisz ő egy bukott angyal! – mordult fel dühösen, miközben szétdobálta a holmiját a lakásban. Úgy sem lehetne semmi közöttük, akkor meg mégis miért menjen el a koncertre? Pedig akarta a lányt, mindenkinél jobban. Vágyott a csókjaira és az érintésére. Hallani akarta, ahogy az ő nevét sikítja a gyönyörtől, miközben forró teste az övéhez tapad. De azt is tudta, hogy ez nem lehetséges. Undorodva gondolt arra, hogy elveszi a lánytól, amit felkínál neki, hiszen a csóknál is már majdnem megtörtént, de érezte, hogy nem tudná csak úgy dobni, mint a többieket. Leila valamiért más volt, és Jeremy nem tudta mit is érez pontosan. Kívánta, de ez más volt, mint a többi nő esetében. Szinte felemésztette, ahogy visszagondolt a csókra és arra, hogy mi történhetett volna, ha nem toppan be Drake hirtelen. Alteste fájdalmasan rándult össze, kíméletlenül emlékeztetve őt arra, hogy már nagyon régen nem volt nővel. Szinte hallotta Drake hangját, ahogy azt mondja neki „Használd ki!”, de tudta, hogy nem fogja megtenni. Nem megy el arra a nyamvadt előadásra, még ha a fene fenét eszik, akkor sem! Maga sem tudta, mennyire meg tud változni az ember véleménye és döntése egyetlen nap leforgása alatt.

Leila izgulva készült a nagy estére. Egész nap ide-oda rohangászott, először a szüleihez, majd az anyjával a fodrászhoz és onnan a ruhájáért a tervezőhöz. Úgy érezte magát, mintha ezer darabra akarna szakadni, mikor hazaért. Nagyot sóhajtva fektette le az ágyra a ruháját, majd úgy döntött, vesz egy fürdőt. A zuhanyozást alapból elvetette, nem akarta, hogy a frizurája tönkremenjen. A kádat félig engedte csak meg forró vízzel ugyanezen oknál fogva, majd tett egy kis rózsaolajat a vízbe, aminek édes illata azonnal betöltötte a párás fürdőszobát. Jóleső nyögéssel ereszkedett a vízbe és próbálta ellazítani magát. Ez lassan amolyan szertartásfélévé nőtte ki magát nála. Az előadások előtt mindig vett egy forró fürdőt, hogy ellazuljon és megnyugodjon. Bár nem volt izgulós fajta, most, ma este mégis erőt vett rajta ez az érzés. Az egészet Jeremyre fogta, amiért nem tudta, hogy a férfi eljön e vagy sem. Nem értette miért foglalkozik még mindig vele, és az egész meghívással, mégsem nyugodott. Szíve áruló módjára kezdett el dobogni, ahogy arra gondolt, hogy ma este talán ő is ott lesz a nézők sorai között, azonban az ördögöcske ott csücsült a vállán és kegyetlenül emlékeztette, hogy semmi sem biztos. Jeremy eljövetele sem. Csapongó gondolatait képzeletben jó mélyre zárta, hogy semmi ne zavarja a későbbi koncentrációban. A vidám kislány helyét lassan átvette a kissé hűvös jégkirálynő, aki szinte lebegve sétált be a színházba, aminek bejáratánál már tolongtak a vendégek. Érkezését millió vaku villanása örökítette meg és hallotta, ahogy többen fütyülve és tapsolva őrjöngtek az érkezésének, azonban nem hagyta, hogy ez bármiféle hatással legyen rá. Tökéletesnek kellett lennie, így a külvilágot kizárva készült a fellépésre.

A terem fokozatosan halkult el, a zenészek már elfoglalták a helyüket a színpadon. A csillárok és lámpák fénye lassan kihunyt, teljes sötétségbe vonva a teret. Egy pisszenést sem lehetett hallani. Aztán a függöny lassan szétnyílt és egy apró fénycsík megvilágított egy női sziluettet. A hegedű fájó lassúsággal szólalt meg, és siklott a húrokon a monológ közben. Többen visszatartották a levegőt, miközben az apró tüneményt nézték a színpadon. Muzsikája szinte szívfájdítóan gyönyörű volt, aztán lassan bekapcsolódott a zenekar. A világítás fokozatosan erősödött, aranyló fénnyel bevonva minden egyes zenészt és a karmestert. Szinte játszottak egymással, a hegedű és gazdája és a zenekar. Mikor felhangzott egy dallam, válaszoltak. Mintha csak egy párbeszéd zajlott volna le a szereplők között. Mindenki megbabonázva figyelte a jelenetet, miközben hagyták, hogy érzékszerveik tobzódjanak az élvezetekben. A gyönyörű dallamok megtöltötték a teret, sokaknak mennyei boldogságot okozva ezzel. A témák között szinte senki nem szólalt meg, csak a műsor végén. Ahogy a kezdetkor, úgy most is a hegedű zárta a párbeszédet. Az utolsó dallamok lágyan röppentek tova, majd felhangzott vastaps. A hang sokáig visszhangzott még mindannyijuk fülében, ahogy ott álltak a színpadon, kipirult arccal és boldog mosollyal. Úgy tűnt mindenki boldog, azonban volt valaki, akinek arcán a mosoly csak álarc volt. Tekintetével egy valakit keresett, még akkor is, mikor egy hatalmas csokor virágot nyújtottak át neki elismerésül. Szinte türelmetlenül vágtatott le a lépcsőn, majd egyenesen előre a nézőtérhez, hogy folytassa a keresést, de megakadályozták. Hirtelen mindenki ott termett és gratulálni akartak Leilának a gyönyörű szerepléséért, de ő alig tudott odafigyelni. Néha elmormolt egy köszönömöt vagy egy hálásnak tűnő pillantást vetett valakire, majd elnézést kérve továbbsietett. Épp az egyik idősebb hölgy ecsetelte neki, hogy mennyire élvezte a koncertet, mikor meglátta azt az ismerős szempárt. Gyorsan elnézést kért a hölgytől, valami sürgős elintéznivalóra hivatkozva, majd a férfi után sietett, azonban mintha a föld nyelte volna el. Hirtelen a kijárat felé indult, remélve, hogy még nem késő. Hiszen rá várt egész este, és még csak nem is köszönne neki?! Az izgatottság helyét lassan a düh kezdte átvenni, miközben magas sarkújában kifelé igyekezett. A benti tömeggel ellentétben, kint még alig lézengett pár ember, megkönnyítve a lány helyzetét.

– Jeremy!

Csak ennyi, egy név. Ennyit ejtett ki a száján, de ez is elég volt, hogy a másik személy megtorpanjon. Leila lassan indult meg feléje, ám a férfi még mindig háttal állt neki. Úgy érezte a szíve már a torkában dobog, és menten kiugrik onnan. Meglepetten vette észre, hogy már ott is áll a férfi hátánál. Kezeit lassan annak vállára helyezte, majd végigsimított rajtuk. Csak három szót mondott:

– Örülök, hogy eljöttél!

Jeremy lassan megfordult, miközben pillantása a lány arcát kutatták, majd siklottak le a nyakára és onnan tovább a teste többi pontjára. Hogy melyikük mozdult elsőnek, nehéz megmondani. Hirtelen simultak össze, miközben ajkuk találkozott egymással. Forró csókjuk még egy jéghegyet is megolvasztott volna. Jeremy karja erősen szorította magához a vékony kis derekat, miközben a lány ujjai a rakoncátlan szőkésbarna fürtökben kalandoztak. Teljesen elfeledkeztek mindenről, a külvilág teljesen megszűnt létezni számukra. Most nem zavarhatta meg őket semmi, sem egy torokköszörülés, sem pedig az ajtóban álló alak, aki egyre komorodó tekintettel figyelte a szenvedélyesen ölelkező párost.

Kedves Mindenki!

A héten a friss elmarad. Következő héten találkozunk ismét J.

Puszi, Anne J

Sunrise - 10.fejezet

Kedves Mindenki!

Ismét itt volnánk. Most nagyon rövid lett a fejezet, ezért bocsánatot kérek mindenkitől. Következő héten hosszabb fejezetet kaptok ;) ezt ígérem.  Persze azért remélem így is tetszik majd nektek. Még ha csöpp is.

Jó olvasást nektek.

Sok puszi, Anne J

Mindketten meglepetten kapták fel a fejüket a hangra. Leila ledermedve figyelte a Jeremy arcán játszó érzelmeket. Hirtelen nagyon elszégyellte magát. Egy férfi alatt feküdt, akinek a keze még mindig a derekán nyugodott és csak az Isten a tudója, hogy mi történt volna, ha nem szakítják őket félbe. Elpirulva Jeremyre nézett.

– Sajnálom! – suttogta a férfinak. – Khm… talán meg kellene néznünk ki az… – szólalt meg ismét bátortalanul a lány.

– Én tudom ki az! – dörmögte az orra alatt Jeremy lassan felállva a földről, miközben a lányt is felsegítette.

– Gyerekek, bejöhetek már? Vagy még tart a „játék”? – Hallották meg kintről Drake kaján hangját. Leila nem tudta hova bújjon szégyenében.

– Jöhetsz… – válaszolta bosszúsan a férfi és kisvártatva megjelent Drake alakja az ajtóban, arcán természetesen egy hatalmas vigyorral. Amolyan „levakarhatatlan” félével.

– Hello, édes! Tudtam, hogy fogunk még találkozni, de hogy ilyen hamar!? – fordult Leila felé a férfi. Mint egy végszóra ekkor a két kutya is megjelent. Serafina éles vakkantással adta Drake tudtára, hogy nem szívleli őt, míg Caramella nyugodtan állt kissé távolabb és figyelte az eseményeket. – Kutyák? – szegezte a kérdést barátjának. – Azt hittem, neked nincsenek háziállataid.

– Eddig nem is volt. Bár néha téged annak lehetne számolni! Ez itt Caramella és Serafina. Ma fogadtam örökbe őket – szólalt meg feszengve Jeremy. – Egy szót se szólj, most mondom! Bármi elhagyja az ajkadat, halott vagy! Érted? – sziszegte barátjának, akinek arcán egy fültől fülig érő vigyor jelent meg és látszott rajta, hogy csak nehezen tudja visszatartani a nevetését.

– Pe… persze! – nyögte ki nagy nehezen Drake, az elfojtott nevetéstől szenvedve.

Leila mindeközben a saját gondolataival volt elfoglalva. Egyfelől halálosan szégyellte magát, amiért így viselkedett. Soha nem veszítette el így az önkontrollját, mint most. Másfelől még mindig a férfi hatása alatt volt, és mélyen legbelül ugyanúgy kívánta a csókját, mint percekkel azelőtt. Maga sem tudta, hogy örül vagy bosszús Drake betoppanását illetően. Ha nem jön, lehet, hogy túl messzire mentek volna. Azonban túlságosan is jólestek a csókok ahhoz, hogy abbahagyják. Ha továbbmentek volna, azt is engedte volna. Fürkésző pillantással figyelte a férfit, aki mintha csak megérezte volna a tekintetét, rápillantott. Mintha megállt volna az idő, nem létezett más csak ők. Leila érezte, hogy a forróság az arcába kúszik, pirossággal vonva be azt. Jeremyéről semmit nem lehetett leolvasni, de a szeme… Volt valami a tekintetében, amit nem tudott megfejteni. Serafina vakkantása libbentette ki a révültségéből. Azt hiszem ideje hazamenni – gondolta Leila.

– Én… én megyek! Már későre jár és most már Drake is itt van, a kutyákkal pedig nem lesz semmi baj – adta döntését a férfiak tudtára, miközben összeszedte a holmiját. – Akkor majd találkozunk valamikor – nézett Jeremyvel és hangján érződött a bizonytalanság.

– Igen, valamikor – válaszolta halk hangon a férfi. – Köszönöm, a segítséget – mosolygott kissé kényszeredetten a lányra.

– Igazán nincs mit! Örülök, hogy ismét összefutottunk Drake! – fordult ekkor a másik férfihoz. – Vigyázz magadra!

– Én is örülök! És Leila… – szólalt meg Drake, mikor az ajtóhoz értek.

– Igen?

– A hajad még kócos maradt – suttogta a fülébe Drake vigyorogva.

Leila arcszíne – abban a pillanatban, amikor elhagyta a lakást – vetekedhetett volna a hajáéval. Mindkettő égővörös árnyalatban pompázott. Csak az egyik természetesen volt ilyen, a másik pedig a zavartól és szégyentől. Fejvesztve rohant haza.

– Hmm… – hümmögött barátja. – Kutyák… és Leila… Mesélj csak nekem!

– Dugulj el! Nem tartozik rád! – oltotta le Drake-et Jeremy.

– Persze, de attól még érdekelhet! – kotyogta közbe Drake, miközben úgy vigyorgott, mint egy félkegyelmű. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet miközben Jeremy legszívesebben a haját tépte volna. Bosszús volt. Drake-re, magára és Leilára is. Mi a francba sodortam magam? – tette fel magában a kérdést. Miért nem tudtam a seggemen megülni? Nem, nekem játszani kellett a gavallért! Örökbefogadás, hát persze! A francba is az egésszel, tuti elment az eszem! Emellett az eszelős mellett nem is csoda.

Szemét lehunyva, kezét pedig a falnak támasztva állt. Orrában még mindig ott érezte a lány illatát, ajkán pedig a csókja ízét. Dühösen nyitotta ki a szemét, de az emlék akkor sem hagyta nyugodni. Szeme előtt megjelent a lány kipirult arca, ahogy alatta feküdt, és ajkát az övéhez érintette. Csókolt már meg másokat, de ez most más volt. Soha nem volt egyik sem ilyen hatással rá, sőt! Soha egy nő sem volt ilyen hatással rá, mint Leila. Egy bolond vagy! – korholta magát. Úgy sincs esélyed nála! Jobbat érdemel, mint egy szerencsétlent, aki ráadásul még bukott angyal is. Halkan felnevetett, miközben a fejét ingatta.

– Kérsz egy sört? – hallotta meg Drake halk hangját a háta mögött.

– Igen, kérek – fordult barátja felé, aki már adta is a kezébe a jéghideg üveget, aminek oldalán már meg is jelentek az első vízcseppek. Jólesően kortyolt bele a hűs nedűbe, még mindig gondolkodva. – Semmi értelme… – motyogta az orra alatt.

– Lehet, de minek van? Tetszik a csaj, hát tessék! Nincs vesztenivalód vele. Látszik rajta, hogy odáig van érted. Használd ki! Többről úgy sem lehet szó, ezt te is tudod!

– Tudom! – csattant fel Jeremy és közben a kutyákat figyelte.

– Egyébként egész aranyosak ezek a „dögök”. Csak az a kicsi ne pikkelne rám… – ingatta a fejét Drake és Jeremyből kibuggyant a nevetés. – Most meg mi van? Min nevetsz? – kérdezte döbbent ábrázattal barátja.

– Azon, hogy van egy nő, aki nem omlik a lábaid elé azon nyomban, ahogy meglát!

– Ez nem vicces, szerintem! – válaszolta duzzogva Drake, miközben Jeremy csak nevetett.

– Ké… kérem, ne! Ne bántson! Nincs semmi nálam, kérem, ne tegye! – visszahangzott egy remegő hang a sikátor szűk falai között. – Istenem, ne! Mit akar tőlem? – szegezte a kérdést a sötét alaknak, aki egyre közeledett felé. Az áldozat botladozva hátrált, de a távolság egyre csökkent kettejük között. – Én nem ismerem magát, nem is bántottam. De ha mégis, mondja el, csak kérem, ne bántson!

Ekkor a közeledő alak felnevetett, halkan és gonoszan. Az áldozatot elöntötte a félelem, az a hang semmi jót nem ígért. Hátborzongató volt és kísérteties. Már minden ízében remegett és akkor háta nekiütközött valami keménynek. Rémülten állapította meg, hogy a sikátor végén áll, egy téglafal előtt. Erősen verejtékezve állt támadójával szemben.

– Kérem… kérem, ne! Kérem, ne tegye! Kérem… – halt el a hangja, mikor a sötét alak a kését áldozata torkába mártotta. A vér bugyborékolva tört elő a sebből, vörös színnel vonva be a kés éles pengéjét. A gyilkos szinte kéjes tekintettel figyelte, ahogy bíbor színű folyadék utat tör magának. Még sokáig állt ott, átszellemült tekintettel. Mielőtt elindult, még utoljára a holttestre pillantott. Az áldozat üveges tekintete az ég felé meredt, arcán az érzelmek megdermedtek, teste körül minden csupa vér volt. Végtagjai kicsavarodtak, a látvány ettől csak még groteszkebb lett.

A test még sokáig hevert ott érintetlenül. A nap már magasan járt, amikor egy hajléktalan felfedezte azt. Az utca másik oldaláról egy sötét alak figyelte, ahogy a rendőrök sárga szalaggal zárják le a környéket, a helyszínelés megkezdése előtt. Magában elégedetten vigyorgott. Nem hagyott nyomot, de a zsaruk csak próbálkozzanak. Nyugodt, már-már fennhéjázó léptekkel indult tovább, miközben odaát az egyik helyszínelő egy fél pár kesztyűt talált a sikátorban egy eldugott helyen. Csipesszel emelte fel, majd tette az egyik – bizonyítékoknak előkészített – átlátszó zacskóba. Remélte, hogy a gyilkoshoz tartozik és valamire használható lesz.