Sunrise - 5. fejezet

Nos, itt vagyok én és itt a friss újra. :D Elég ambivalens érzések közepette írtam meg ezt a részt. Sok mindent próbáltam meg leírni és kifejezésre juttatni. Remélem sikerült. Ha már érzések, akkor szeretném megköszönni, hogy olvastok. Nagyon boldog vagyok. :) Jó olvasást hozzá mindenkinek!

Ui.:Szeretném, ha megírnátok, jeleznétek nekem akár chatben, akár komiban, akár privát üziben, hogy belőletek milyen érzéseket váltott ki a fejezet és az egyes részek. És persze természetesen várom a véleményeteket is.

Puszi, Anne :)

A szürkéskék szemek viszonozták Leila pillantását, és úgy érezte el tudna veszni bennük. Olyan furcsán ismerősek voltak, de nem csak a szemei, az érintése is. A kérdés halkan csúszott ki a száján:

– Találkoztunk már valahol? A férfi erre elmosolyodott és halk, de mély hangján azt válaszolta:

– Egy ilyen hölgyet sosem felednék el!

Válaszára megugrott a lány szíve, és a levegő a tüdejében ragadt, ismételten. A férfi lassan elengedte, mikor már úgy hitte, hogy a lány biztosan tud állni a lábain. Komótos járásával elindult, de még egy pillanatra visszapillantott a vállai felett. Leila csak állt ott a járdán, ledermedve. Fogalma se volt mennyi idő telt el az összeütközés óta. Nagy nehezen összeszedte magát és elindult a menhely felé. Pár lépést tett csak meg, mikor a meglepetéstől földbe gyökerezett a lába. Tudta már, hol látta a szemeket. Ugyanolyan szempár volt, mint amilyenek az álombeli titokzatos idegennek.

Jeremy maga sem hitte el, hogy Vele találkozott az imént. A lánnyal, akit megmentett. Leila. Azóta a bizonyos este óta nem álmodott vele többet. Azonban most megint elfogta az a furcsa érzés, mint aznap éjjel, mikor megmentette. Halkan szitkozódni kezdett, miközben átvágott az utcán. Egyébként mit keres itt? Ez nem egy finom úrilánynak való környék. És a kutya sincsen vele, az legalább meg tudná védeni. Dohogva vágott át az utcán, majd mikor átért a túloldalra visszanézett, ám a lányt már nem látta. Biztos megérkezett oda, ahova igyekezett. Valamiért mégsem hagyta nyugodni a dolog. Már-már azon volt, hogy lány után indul, de aztán meggondolta magát. Ő megtette a dolgát, most már a lányon múlt minden. Szépen lassan baktatott tovább az utcán, míg el nem ért a boltig. Ahogy belépett az ajtón minden szempár felé fordult, de ez nem volt szokatlan. Az emberek a termete miatt alapból furcsán néztek rá. Ezt csak erősítette jeges pillantása, amivel végigmérte az üzletben tartózkodókat. Komótosan végigjárta a sorokat és összeszedte a szükséges holmikat. A kasszában egy alig tizenhét éves fiú ült és ahogy Jeremyre felpillantott megremegett. Az eladó minden egyes termékért lassú, óvatos mozdulattal nyúlt, mintha bármelyik pillanatban támadás érhetné. Félénken követte szemeivel Jeremy megmoccanásait miközben dolgozott. A férfi látta, ahogy a félelem mellett egyfajta tisztelet is megjelenik abban az ijedt szempárban. Hirtelen megsajnálta a fiút és egy mosolyt próbált meg elővarázsolni, ami valószínűleg csúfos kudarcba fulladt, mert nem csak a fiatal srác, de a sorban utána következők lélegzete is elakadt. Megpróbálták leplezni zavarukat, és gyorsan elkapták a tekintetüket. Azonban Jeremy még így is látta a rettegés apró szikráját felcsillanni. Csalódottan kapta ki a blokkot a srác kezéből és a szükségesnél jóval több pénzt hagyott maga után. Most már nem finomkodott. Mint egy feldühödött vadkan rontott ki a boltból. Úgy érezte magát, mint egy szörnyeteg. Az utcára érve mélyet szippantott a levegőből, mint egy fuldokló. Valahol mélyen, ott ahol a lelkének lenne a helye, egy sóvárgó érzés kezdett kibontakozni, amit nem tudott megérteni. Egy ősi, elemi érzés, vágyódás valami után, amit soha nem érhetett el. Dühöngve törölte ki agyából a vágyképet. Voltak társai, akik olyanok voltak, mint ő. Kevesen voltak, de épp ezért összetartottak. Egyiket-másikat még talán barátjának is nevezhette volna emberi értelemben, azonban tisztában volt vele, hogy nekik nincsenek barátaik. Nincsenek érzéseik, nincsen szívük és nincsen lelkük. Azért vannak, hogy harcoljanak. Nekik ez a feladatuk, nem az emberi ábrándok kergetése. Mégis, ahogy ahhoz az utcaszakaszhoz ért, ahol Leilával összefutott, azt kívánta bár ismét belebotlana az a vörös hajú lány. Azonban az utca kihalt volt, a nap sem ragyogta be már. Sivár és elhagyatott volt, akárcsak a lelke. Jeremy még sosem érezte az egyedüllét keserű mivoltát annyira, mint akkor.

Leila még a menhelyen is a találkozás és a felismerés hatása alatt volt. Ahogy a rutinfeladatokat végezte, egyfolytában azon agyalt, hogy lehetséges az, hogy az idegen férfi szemei megszólalásig hasonlítottak az álombéli idegenéhez. Hiába talált ki ezerféle lehetőséget, mikor mindegyiket végigpörgette rájött egyik sem valószínű. Lehet csak véletlen, gondolta és keserű sóhaj hagyta el az ajkait. Az egyik kutya, akit épp ellátott, erre megbökte a lány térdét az orrával és hatalmas szemeivel a lányra nézett. Leila szíve összefacsarodott, ahogy a kutya szemeibe nézett. A barna szempár mintha bizakodást tükrözött volna. A lány kedvesen megsimogatta a kutya fejét és sajnálta, amiért nem viheti haza ezeket az állatokat. Azért járt ide segíteni, mert hitt abban, hogy ezeknek a lelkeknek is jár egy második esély. Szerette volna, ha találnak egy jobb gazdát a kutyusok és cicák, akik igazán szeretik őket. Úgy, ahogy megérdemlik. Leila lopva körülnézett, majd mikor látta senki nincs a közelben, egy kutyafalatkát kapott elő a zsebéből és a kutyának adta. Az boldog csaholás közepette falta fel az apró nyalánkságot. Igazából ez szabályellenes tevékenységnek számított. Nem kaphattak volna „kutyaédességet”, de Leila az ő esetükben nem törődött a szabályokkal. Boldog tudattal etette a kis kedvenceket a falatkákkal, a legnagyobb titok közepette. Épp a futtató felé tartott, mikor összefutott a menhely vezetőjével, Jimmel.

– Szia, Jim! Hogy vagy?

– Szervusz, Leila! Köszönöm, megvagyok. És veled minden rendben?

– Igen, köszönöm. Susan és a gyerekek hogy vannak?

Jim az ötvenes évei elején járt és kinézetre már inkább egy jóságos Mikulásra emlékeztetett. Hatalmas pocakja mutatta, hogy a felesége, Susan ügyes háziasszony. Leila nagyon megkedvelte a férfit. Nem csak állatszeretete, de kedves természete miatt is.

– Jól-jól, hál’ istennek. A gyerekek is megvannak. Julsnak tavasszal lesz a diplomaosztója, Jared és Evan pedig a középiskola vendégszeretetét élvezik. Az iskolai focicsapat legjobb játékosai – mondta büszkén Jim, és a hatás kedvéért még a mellkasát is megemelte. Leila ettől majdnem felnevetett.

– El sem hiszem, hogy már ilyen nagyok.

– Én sem, hidd el. Még most is a szemeim előtt látom őket, mint totyogós babákat. Most meg lassan már elköltöznek.

Leila gyors öleléssel próbálta meg jobb kedve deríteni a férfit. Elhitte, hogy nagyon nehéz elengedni azokat, akiket szeret az ember. Főleg, ha az ember gyerekeiről volt szó. A férfi zavartan megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt volna.

– Nem is tartalak fel. Menj csak, gondolom, még sok dolgod van.

– Majd később beszélünk, Jim.

– Jó munkát addig is!

– Köszönöm, neked is!

Leila mosolyogva indult a futtató felé, hogy befejezhesse a munkáját. Majdnem egy órán keresztül súrolta a betont, amíg tökéletesen tiszta nem lett. Maga után gyorsan összetakarított, a munkához használatos szerszámokat megtisztítva pakolta vissza a helyükre. Mielőtt hazaindult volna, még egyszer körbejárta a kenneleket, el-elköszönve egyesével mindegyik állatkájától. Miután Jimtől is elbúcsúzott, hazaindult. Már egészen besötétedett, de Leila mint eddig, most se vette észre az idő múlását. Az állatok között valahogy mindig cserbenhagyta az időérzéke és csak az érdekelte, hogy velük törődhet. Lassan baktatott az utcán, pedig a józan esze azt súgta, hogy siessen. Ő azonban most nem akart a józaneszére hallgatni. Kiélvezte a vénasszonyok nyarának utolsó, részegítő éjszakáit. Felnevetett, majd halkan dúdolni kezdett. Aprókat szökkent, egyfajta tánclépést imitálva ezzel, majd saját magán jót nevetett. Türüm-türüm-türüm türürü-rürürürürürüm.

– Nem hiszem, hogy ilyen késői órán egy ilyen helyen kellene táncolnia.

Leila szíve nagyot dobbant a mély bariton hallatán és tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy egy árny lassan elhúzódik az épüket falától.

– Lehet, hogy igaza van, de olyan szép esténk van – válaszolta a lány kissé feszült hangon, ám amint meglátta az ismerős arcot megkönnyebbülten felsóhajtott. – Oh, maga az? Örülök, hogy ismét találkoztunk.

– Én is, de akkor sem kellene egyedül lennie ezen a környéken. Nem magának való hely – mondta Jeremy a lánynak.

– És a maga dolga eldönteni ezek szerint, hogy a helyek nekem valóak-e vagy sem, igaz? Felnőtt nő vagyok, tudok magamra vigyázni – válaszolta Leila kissé sértett büszkeséggel.

– Felnőtt? Igazán? – kérdezett vissza a férfi és tetőtől talpig végigmérte Leilát, mire az teljesen elvörösödött.

– Én… én… én igenis felnőtt vagyok! Maga meg ne bámuljon ilyen szemtelenül!

– Meg kell hagyni tüzes egy nőszemély maga! – kiáltott fel nevetve Jeremy Leila duzzogó arca láttán. A következő pillanatban a nő érintését érezte meg a karján. Megütötte! Tudatosult a férfiban. A lány vállon vágta. Jeremy még mindig hitetlenkedve tekintett le a lányra, miközben kezével elkapta a lány karját.

– Ezt meg mi a fészkes fenéért csinálta? – kiáltott dühösen a lányra.

– Nem vagyok nőszemély! Azért! Megértette? – válaszolta ugyanúgy kiabálva a lány.

A harag amilyen gyorsan jött, ugyanolyan sebességgel el is párolgott és Leila azon kapta magát, hogy élvezi a férfi érintését. Különös tekintettel nézett fel a férfira és a szürkéskék szemek szinte megbabonázták a lányt. A pillantása ekkor a férfi szépen ívelt ajkára esett, és azaz őrült gondolat jutott eszébe, hogy vajon milyen érzés lehet megcsókolni. Fátyolos tekintettel figyelte a férfi szájának mozgását és sok időbe telt mire felfogta, hogy azok a gyönyörű, csókra termett ajkak hozzá beszélnek. Leila mihelyst észhez tért, rögtön elszégyellte magát titkos vágyai miatt.

– Tessék? Mit kérdezett?

– Hogy hol a kocsija – válaszolta Jeremy a még mindig kissé kába lánynak.

– Miért érdekli magát, hogy hol a kocsim? – ocsúdott fel a lány most már.

– Hogy elkísérhessem magát oda, azért természetesen – sóhajtott fel bosszúsan a válaszadás közepette a férfi.

– Köszönöm, de nincs szükségem gardedámra. Egyedül is odatalálok –mondta halkan Leila, majd megpróbálta elhúzni a kezét a férfi szorításából. – A kezemet, legyen szíves! – suttogta halkan a lány. Jeremy vonakodva engedte ki kezei közül a lányt, mivel legszívesebben örökre magához láncolta volna.

– Köszönöm szépen. Most pedig menjen, hagyjon magamra! – mondta Leila, miközben lassan elindult az utcán ismét. Azonban minden lépésnél hallotta maga mögül saját lépteinek súlyos párját. Bosszúsan fordult hátra – Nem megmondtam, hogy menjen el? Felnőtt nő vagyok, nem kell testőr!

– Én meg felnőtt férfi vagyok! Nincs szükségem egy második anyucira, aki megmondja, mit tegyek! Ha akarom követem magát, ezen sem maga sem más nem tud változtatni. Ez van! Fogadja el!

Leila megszólalni se tudott a döbbenettől, csak nagy nehezen sikerült elindulnia ismét. Valahol mélyen a szívében pedig megjelent a tisztelet érzete a férfi iránt. Akármilyen mogorván és elviselhetetlenül is viselkedett vele, mégiscsak segíteni akart. Érezte, hogy ő nem bántaná. Tudta, idegenben soha nem szabad megbízni, ő most mégis ezt tette.

– Itt lennénk, ez az autóm – mondta Leila kissé feszengve. Remegő ajkakkal figyelte, ahogy a férfi egyre közelebb ment hozzá addig, míg a feje már csak milliméterekre volt az övétől. Maga sem értette miért, de szíve őrülten dobogni kezdett a férfi közelségére és furcsán melege lett. Egyszer csak a fülénél érezte a férfi leheletét.

– Máskor ne mászkálj egyedül, Leila!

A lány csukott szemmel hallgatta a férfit és percekbe telt mire felfogta mit is mondott neki. Szemét azonnal kinyitotta, de már csak az üres utcát látta. Eltűnt. De honnan tudta a nevét?

Csak úgy korahajnalban... ^^

Így hajnali fél 4 fele könyvtártanulás közben eszembe jutott, hogy megkérdezzem: kinek mi a kedvenc zenei stílusa, előadója? Tervezek majd zenelejátszót és arra gondoltam, hogy mindenki ajánlhatja a kedvenc zeneszámát nekem, de csak is egyet. Én pedig belepakolom a lejátszóba. Mit gondoltok? Kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)

Írjatok. Addig is millió puszi, Anne :)

Sunrise - 4. fejezet

Nos, kis késéssel ugyan, de meghoztam a fejezetet. :) Nem lett nagyon pörgős, de azért kiváncsi volnék, ti mit gondoltok róla. Na nem is papolok tovább itt. Jó olvasást hozzá! Puszi, Anne:)

Cricket morogni kezdett a mély bariton hallatán, mire Leila a nyakörvénél fogva a kutyába kapaszkodott.

– Ki az? – kérdezte, miközben a szíve a torkában dobogott.

– Én vagyok az Leila, Patrick – lépett a férfi a folyosói lámpa fényére. – Miért kit vártál? – kérdezte a karmester gúnyos szemöldökráncolgatás közepette.

– Oh, Patrick, de megijesztettél – válaszolta zavarát elrejtő nevetéssel a lány. – Nem vártam senkit, csak megijedtem.

Leila ekkor a kutyához hajolt és halk hangon kezdte csitítgatni a még mindig morgó kutyát.

– Sssshhhh, minden rendben. Ne aggódj, ő csak Patrick. Jó barát.

– Szép, nagy állat – mondta feszült hangon a férfi, és közben gyanús pillantásokat vetett a kutyára. Erre a kutya mintegy megérezve a férfi rosszallását, megint morogni kezdett.

– Cricket! – szólalt meg Leila erélyesen – Most már elég lesz! Sajnálom Patrick – mondta a lány a férfi felé fordulva–, nem tudom mi ütött belé. Először mindig ilyen védelmező, de általában utána lenyugszik. Egyébként valami baj van? Történt valami, azért jöttél?

– Nem, nem, csak beszélni szerettem volna veled. Azonban ráér.

– Ugyan már, ha már idáig eljöttél. Esetleg nem folytathatnánk odabent a beszélgetést? Nem hiszem, hogy a szomszédokra tartozik minden elhangzott szó és Cricket is hamarabb lenyugszik, ha a helyén lehet.

– Igazán nem akarok kellemetlenkedni – mondta Patrick, azonban Leila így is látta a felcsillanó szikrát a szemében, amitől csak még jobban összezavarodott.

– Nem zavarsz. Nos?

– Akkor elfogadom az invitálást.

A lakásba belépve Leila előbb gyorsan Crickettet látta el, majd Patrickhez fordult.

– Kérsz valamit inni esetleg? Van itthon gyümölcslé, ásványvíz és egy kis whiskey. A bátyám és az apám kedvenc itala tudod – tette hozzá elpirult arckifejezéssel.

– Áh, igen. A híres skót whiskey és a skót mentalitás. Egy pohár gyümölcslé tökéletes lesz – adta meg a választ Leila kérdésére egy idő után.

– Rendben, foglalj helyet a nappaliban. Azonnal hozom.

Miközben Leila a konyha felé indult, Patrick szemügyre vette őt. A lány nem volt magas, de ettől függetlenül formás idomokkal rendelkezett. Elfordulva a kellemes „látnivalótól”, Patrick lassú mozdulatokkal a kanapéhoz sétált és elhelyezkedett rajta. Eközben tekintetét végighordozta a lakáson. Túlságosan is színesnek találta. A falak harsány színűekre voltak festve, és mindenhol volt valami csecsebecse. Ő az egyszerűségért rajongott, a tiszta színekért és formákért. Elégedetlenül sóhajtott, majd a karórájára pillantott, épp mikor belépett a nappaliba Leila.

– Sajnálom – szólalt meg a lány, miközben kifújt az arcából egy kósza vörös tincset – csak nem tudtam eldönteni, hogy melyikből hozzak.

– Nekem bármelyik megfelel – válaszolta a lánynak olyan meleg mosollyal, hogy az ismét elpirult.

– Akkor csak tessék, válassz poharat. Khm… És miről is akartál velem beszélni? – tette fel Leila a kérdést, és lopva a férfira sandított pohara pereme fölött. Furcsa mód a férfi mintha elpirult volna. Áh, biztos csak rosszul látta – gondolta a lány.

– Nos – köszörülte meg a torkát Patrick –, tudod a múltkor is már szóba került a téma – a lány értetlen tekintetét látva felsóhajtott. – Pár hete megkérdeztem, hogy lenne-e kedved velem vacsorázni, de akkor nem értél rá. És arra gondoltam talán most több időd van, és elmehetnénk valahová valamelyik este. Nos? Mit gondolsz?

Leila döbbenten figyelte a férfi arcán tükröződő érzéseket. Éppen csak pár órája történt, hogy a bátyja szóba hozta a férfiakat, és erre elhívja Patrick randizni. Még mindig csodálkozva nézte a férfit.

– Huh, úgy látom sokkoltalak. Tudod mit, felejtsd el! Ostobaság volt szóbahoznom. Legjobb lesz, ha megyek.

– Ne, Patrick kérlek, várj! Én… én csak… Tudod ez olyan szokatlan nekem. Én… te, ez a randi – hadarta egy szuszra, miközben kezeivel átkulcsolta a derekát. – Nem azt mondtam, hogy nem akarok vacsorázni veled, csak – sóhajtott fel Leila – szokatlan – nézett fel a férfira feszengve. – Értesz engem?

– Igen – válaszolta sóhajtva a férfi. – Tényleg hagyjuk Leila – dörzsölte meg orrnyergét Patrick –, butaság volt az egész.

– Patrick! Szívesen elmegyek veled vacsorázni!

– Komolyan mondod? Nem csak azért, hogy megnyugtasd a lelkedet?

– Komolyan!

– Szerda este hét óra megfelel neked?

– Igen, tökéletes!

– Rendben. Most már tényleg hagylak pihenni. Jó éjszakát, Leila!

– Jó éjszakát, Patrick!

Leila még sokáig nézte a csukott ajtót, miközben a történteken gondolkozott. Találkája lesz. A karmesterével.

– Istenem, mit csináltam – sóhajtott fel csüggedten, miközben leült a kanapéra. Cricket ekkor a térdén nyugtatott kezeire ejtette fejét és halkan szűkölve megnyalta azokat. – Jaj, Cricket!  Mondd, miért vagyok ilyen szerencsétlen? – simogatta meg az állat fejét.

Másnap reggel Leila fáradtan nyitotta ki a szemeit és ábrándozva figyelte a függöny szálain megcsillanó napsugarakat. Elgondolkodott a tegnap esti eseményeken. Még mindig nem értette magát, csak remélni tudta, hogy nem követett el ostobaságot. Nem szokott randizni, főleg nem munkatársakkal. Egy-egy ilyen randi néha végzetesnek bizonyult a közös munkára nézve. Állandó feszültség és ellenséges kapcsolat a résztvevők között. Ezért is kerülte el ezt eddig. Hogy most miért mondott igent, nem tudta, de remélte nem fogja megbánni. Lassan kikászálódott az ágyból, majd a zuhanyzó fele vette az irányt. Félóra frissítő zuhany után megállt a ruhásszekrénye előtt és tűnődve vizsgálta a ruháit. Ezen a napon szokott Chicago régi ipari területén található állatmenhelyre menni, mint önkéntes. Hosszas nézelődés után egy sima fekete farmerre és egy szivárványszínű pólóra esett a választása. Gyorsan elkészült, majd Crickettet a menhely fele menet beadta a nővéréhez, addig is rohangálhatott a gyerekkel. Nem időzött sokáig náluk, pedig szívesen megbeszélte volna a gondjait Loreennel, de nem akart elkésni. A rádiót tekergetve igyekezett valami jó zenét keresni. Egyszer csak meghallotta Billy Idol hangját és úgy érezte összekuszált lelkére most ez a legmegfelelőbb gyógyír. A hangerőt feljebb véve dúdolta, majd énekelte az énekessel a Rebell Yell című számot. Az út végéhez közeledve már egész vidáman érezte magát, és nem foglalkozott a randi-kérdéssel tovább. A menhelytől nem messze parkolt le, az egyik párhuzamos utcában. A fennmaradó távot mindig gyalog tette meg. Dúdolgatva és mosolyogva indult el az utcán, miközben egy fára lett figyelmes nem olyan messze. A nap sugarai, mint játékos tündérek játszottak a fa leveleivel, aranyos fénybe vonva őket. Egészen elcsodálkozott, így nem is figyelt arra, hogy hova lép. Hirtelen valami keménynek ütközött. Mintha csak egy betontömbnek futott volna neki. Érezte, hogy acélkeménységű karok fonják át a derekát és tartják meg, nehogy elessen. Lassan feltekintett, és elfelejtett levegőt venni, ahogy a szürkéskék szemekbe nézett…

Gul-i-Szahari

Mikor a novella ötlete kipattant a fejemből már tudtam, hogy megosztom majd veletek is. Azonban van egy személy, akivel úgyszólván összeköt ez a novella. Ő nem más, mint a legjobb barátnőm, ezért szeretném neki ajánlani ezt az alkotást. Természetesen mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok hozzá! Neked pedig Zsóm, hatalmas Köszönet!

Gul-i-Szahari

A nő nem látott semmit a teste köré tekert durva anyagtól. Tetőtől talpig be volt csavarva, olyan szorosan, hogy mozdulni sem tudott. Remegett a félelemtől. Ekkor érezte, hogy megállnak, majd valaki ölbe kapta és úgy vitte tovább. Próbáld kiszabadulni, eredménytelenül. Egyszer csak érezte, hogy földet ért, majd forogni kezdett a világ. A vászon végre engedett a szorításán, ő pedig ott találta magát a földön.

– Örülök, hogy végre ideértél. Már régóta vártam rád, Gul-i-Szahari.

A napsugarak lágyan törtek utat maguknak a szobában sejtelmes fénnyel vonva be az ott tartózkodó női alakokat. A levegőben a füstölőkből áradó mirtusz és rózsa lágy illata terjengett. A virágszirmokkal teleszórt vízbe lassan egy nő ereszkedett bele. Lángvörös haja a feje tetején tornyosult. A női kezek óvatosan mosdatták társukat, mintha – ahogy neve jelentése is – virágszál lenne. Miután kilépett a vízből lassan kendőt tekertek teste köré és hagyták, hogy megszáradjon. Ezek után illatos olajjal kenték be testét, majd felöltöztették. Selyem alsóinget és buggyos nadrágot adtak rá, amire egy aranyszálakkal átszőtt, ugyancsak selyem tunika került. A fény sejtelmesen játszott az anyagon. Az egyik asszony leengedte társa haját, majd lassan fésülni kezdte, a vörös zuhatag lágyan omlott a nő hátára. Egy aranyláncot fűztek a szinte lángoló tincsekbe, eközben egy másik asszony feketére festette a másik nő szemhéját, majd kölnivel behintette. Utolsó simításként egy hajszálvékony fátyollal takarták el társuk arcát. A feleség most már készen állt, hogy uruk elé vezessék.

A szobában félhomály uralkodott, a szantálfa illata betöltötte a teret. A szoba közepén egy hatalmas ágy volt található, rengeteg párnával. Lassan egy férfialak emelkedett fel a fekvőhelyről, majd lassú mozdulatokkal megindul a nő felé. Mikor elé ért, levette róla az arcát takaró fátylat és lágy mozdulatokkal végigsimított az arcán. A nő felnézett a férfira, majd halk hangon, szinte suttogva megszólalt.

– Uram.

– Gul-i-Szahari – szólította nevén a férje, és lágyan megcsókolta asszonyát.

A nő lágyan omlott erős karjai közé, majd kezeit lassan végigfutatta ura vállain, fel egészen a nyakáig. Piciny mozdulatokkal lassan elhúzódott urától és táncra perdült. Ekkor mintegy jelre kintről dobszó hangzott fel és a nő lassú, igéző táncba kezdett. Kaftánját óvatos mozdulatokkal levetette magáról, majd alsóingében és nadrágjában tovább pörgött-forgott férje előtt hol közeledve, hol távolodva. Teste ide-oda tekergőzött, mintha csak egy kígyó lett volna. Csípőjét a dob ütemére rázta, amitől a férfi ereiben a vér gyorsabban kezdett száguldani.

A dob utolsó szólamai is elhaltak lassan, de a nő még mindig férjétől messzebb állt. Ekkor levette magáról az inget, így feltárult gyönyörű felsőteste teljes pompájában. Egy forgással közelebb termett és csípőjének hullámzása közepette a selyembugyogót is levetette.

A férfi szabadon legeltethette szemeit a nő gömbölyű idomain. Kezét kinyújtva magához húzta szerelmesét. Asszonya lassan vetkőztetni kezdte urát. Először a kaftánját gombolta ki aprólékos mozdulatokkal, közben hozzá-hozzáért urához. Miután már a kaftán nem állt az útjába, kezeivel feltérképezte a férfi felsőtestét, majd egy mozdulattal megszabadította az ingétől. A férfi ölbe kapta a nőt és az ágyra fektette. Lágyan végighúzta kezét a testén, elidőzve keblei felett. Mint egy pillangó a virágsziromra, olyan finom mozdulatokkal hajolt rá a nő édes ajkaira. Csókja forró volt, mégsem sietős. Lassan kóstolgatta felesége mézédes száját, majd nyelvével őrjítő táncba kezdett. Az asszony közelebb vonta magához urát, és lábaival magához szorította a forró testet. Lábai között érezte a férfi szerelmének bizonyítékát. A férfi ekkor a vállait kezdte csókolni, és szépen haladt egyre lejjebb, majd a gömbölyű halmoknak külön figyelmet szentelt. Óvatosan ízlelte meg a sötétvörös bimbókat, mintha csak valami különleges csemege lenne, közben felesége arcát figyelte. Párja felnyögött az izgató csókok hatására, kezeit a férfi ébenfekete hajába fúrta. Ura folytatta a kínzást, csókjai fényes ösvényként borították be a nő testét. Ekkor az asszony a hátára fordította férjét, hogy kényeztethesse. Apró csókokat hintet – először ő is – a vállakra, majd kiemelt figyelmet szentelt a férfi mellkasának. Közben kezei ura férfiasságát simogatták, mire apró nyögések hagyták el a férfi száját. A kezeket a nő bársonyos ajkai váltották fel, kényeztetve a férfi ékességét. Azonban a férfi pár másodperc után felrántotta magához asszonyát, majd beléhatolt. Az asszony felsikoltott majd felkínálta ajkát a férjének, amire az azonnal le is csapott. A nő először lágyan, ringatózva mozgott, aztán ahogy izzadt testük egyre szorosabban tapadt össze, úgy gyorsult a tempó. A gyönyör hullámai egyszerre borította el mindkettejük testét, miközben ajkaik csókban forrt össze.

Testüket az éjszakai lágy szellő simogatta, miközben szorosan egymáshoz bújva feküdtek a párnák tengerében.

– Megbántad Gul-i-Szahari? – kérdezte a férfi mély hangján.

– Nem – válaszolta a nő halk hangon. – A szerelem mindennél fontosabb.

– Te vagy az én rózsám – lehelte a férfi és egy édes csókkal pecsételte meg szavait.

---

 A Gul-i-szahari jelentése sivatagi rózsa.

Sunrise - 3. fejezet

Leila meredten bámulta az új szerzeményt a kezében, nem értette, hogy került a padlóra. Lassan leült az ágyra. Ahogy nézte a tollat furcsa melegség töltötte el, mintha ismerné vagy ismernie kellene azt. Déja vu. A lámpa fénye meg-megcsillant rajta és sejtelmes fénybe vonta az ónixfekete tollpihét. Lágyan az éjjeliszekrényre helyezte és miközben az ágyra ült, tovább bámulta merengésének tárgyát. Leila nem tudta mennyi ideje csodálhatta a tollat, mikor Cricket beszaladt a szobába és az ágyra ugrott.

– Azt hiszem, igazad van – mondta a kutyának Leila – itt az ideje lefeküdni aludni.

Még egy utolsó pillantást vetett a tollra, majd a lámpát leoltva lefeküdt aludni.

Két héttel később

Jeremy fáradtan dörzsölte meg a szemét. Újabb unalmas este. Mostanában nagyon csendesek voltak az éjszakák és Jeremy meglepetten vette észre, hogy hiányzik neki az izgalom. Az legalább lefoglalta. Úgy döntött betér az egyik törzshelyére. Felkapott szórakozóhely volt sok emberrel, nyugodtan elvegyülhetett. Letelepedett az egyik sötét sarokban és rendelt egy sört. Innen belátta az egész bárt, és gyorsan kiszúrhatta, ha esetleg valami gyanús alak erre tévedt volna. Székén hátradőlve figyelte az emberek arcát. A legtöbb vendég fiatal volt, alig többek huszonkettőnél. Nyugodtan folytatta tovább az ivást, mikor odalépett hozzá egy fiatal, csinos lány.

– Helló, Szépfiú! Látom egyedül vagy. Csatlakozhatok? – kérdezte Jeremytől kacéran.

Jeremy lassan végigmérte a lányt, tetőtől talpig. Olyan tüzetesen „vizsgálta meg”, hogy a hölgyike elpirult, mire Jeremy gunyorosan elmosolyodott. Egész kellemes látvány volt, szőkésbarna haj, hosszú combok és persze kellemes domborulatok. Jeremy egy biccentéssel válaszolt a lány kérdésére.

– Anja vagyok – búgta a nő, miközben közelebb húzódott Jeremyhez. – Olyan magányosnak tűnsz. Megvigasztaljalak?

Kezei eközben a férfi mellkasán kalandoztak, majd fokozatosan egyre lejjebb és lejjebb tévedtek. Jeremy átható pillantást vetett a nőre, mire kéjes kacaj volt a válasz. Letette az üres üveget az asztalra és kérdőn partnerére nézett. A lány egyetlen szó nélkül felállt és Jeremy vállába kapaszkodva elindult. Ahogy a sötét folyosóra értek a nő az angyal mellkasához simult és forrón megcsókolta. Jeremy erre a falhoz szorította miközben szájuk vad táncot járt. A lány folytatni kezdte az előbb abbahagyott simogatást, mire Jeremy torkából morgás tört elő. A szőke bombázó csábító mozdulatokkal dörgölőzött hozzá, tovább ingerelve az amúgy is felajzott férfit. Jeremy gyorsan felkapta és megszabadította mindkettejüket a zavaró ruhadaraboktól, majd kissé megemelve a lányt beléhatolt. A lány jólesően felnyögött, miközben Jeremy mozogni kezdett benne. Lábával átkulcsolta a férfi derekát, hogy így ösztönözze őt gyorsabb tempóra. Jeremynek sem kellett több, maradék önuralmát sutba dobva esett a nőnek. Még percekkel az együttlét után is csak a zihálásuk hallatszott az üres folyosón, majd a nő elégedetten felsóhajtott.

– Mondd, kérlek, hogy sokszor van szükséged vigaszra! – szólalt meg végül a nő.

– Nem annyiszor, mint amennyiszer te szeretnéd, hogy legyen – válaszolta unottan Jeremy.

Gyorsan rendbe szedte magát és otthagyva a még mindig ziháló nőt a folyosón megindult a kijárat felé.

Az utcára érve úgy döntött, hogy még tesz egy ellenőrző körutat a városban. Azonban minden ugyanolyan csendes volt, mint pár órával azelőtt, így úgy döntött hazamegy. Lakása felé tartva az elmúlt órák eseményein gondolkozott. Teljesen normális cselekedet volt részéről, ami a bárban történt, mégis most undorodva húzta el a száját. Férfi volt az istenért, a nő pedig készségesen felkínálkozott, azonban nem tudott azon változtatni, hogy ne érezze üresnek magát, ez csak szex volt semmi más. Nem volt újdonság a nőknek ez a fajta megnyilvánulása. Az angyalok különleges kisugárzással rendelkeztek, szinte már fájdalmasan gyönyörűnek látták őket az emberek. Attól, hogy Jeremy bukott lett ez nem változott, csak most angyali külsejét a sötétség lengte át, egyfajta rosszfiús kinézetet adva neki. Hazaérve egy gyors zuhanyt vett, azonban a korai óra miatt aludni nem tudott még, így úgy döntött kitisztítja a fegyvereit. Miután bekapcsolta a zenelejátszót nekilátott a feladatnak. Elég hosszadalmas folyamat volt, mivel egy egész szobányi fegyverrel rendelkezett. Persze ezeket nem egyidejűleg használta. Általában a hangulatától függően választotta ki, hogy aznap este mivel dolgozzon. A fegyverarzenáljába többek között tartoztak automata fegyverek, vadászkések, kardok – természetesen minden a legtökéletesebb minőségben –, dobócsillagok, gránátok. Jeremy csaknem közel három órán át pepecselt a tisztogatással, miközben kedvenc zenéjét hallgatta. Épp Nazareth Hair of the dog száma ment, mikor megmozgatta elgémberedett végtagjait. Az ablakon kitekintve látta, ahogy a nap első sugarai fényükkel beragyogják a várost. Fegyvereit és a tisztításhoz használt eszközöket visszarakta a helyükre, majd úgy érezte, hogy most már kellően fáradt, hogy aludni tudjon.

– Kérlek! Ne hagyd abba! – suttogta a nő a fülébe, mire a férfi forrón megcsókolta. –Akarlak, kérlek, most!

A férfi lassan csókokkal borította be a nő testét, mellénél elidőzve megízlelte a halmokat, mire zokogó hang tört fel a nő torkából.

– Jeremy, kérlek! – könyörgött neki.

A férfi azonban még tovább kínozta. Teste minden porcikáját végigcsókolta, majd  miután saját önuralma határára ért, lassan birtokba vette a nő testét. A nő forró csókkal húzta magához kedvesét, majd lábaival átfonta a derekát, és úgy kapaszkodott belé, mint a fuldokló a vízen sodródó fába. A férfi ekkor megfordul, így kedvese került felülre. A nő szenvedélyes mozdulatokkal simult a férfihoz, miközben a nap fénye szinte lángra lobbantotta tiziánvörös tincseit…

Jeremy felriadt álmából, és izzadt testtel ült fel az ágyában. Kapkodva vette a levegőt, mintha csak a maratont futotta volna le. Szíve majd kiugrott a helyéről, úgy érezte alig kap levegőt. Ágyából kiugorva a fürdő felé vette az irányt, majd miután arcát megmosta a tükörbe pillantott. Tiziánvörös. Nem, az nem lehet – gondolta Jeremy, majd szitkozódni kezdett. Tökéletesen emlékezett, hogy éjszakai partnerének szőkésbarna haja volt. Csak egyetlen nő volt, akivel a közelmúltban találkozott, és aki ilyen hajjal rendelkezett. Leila Mckenzie.

A Mckenzie-ház önmagában is elég impozáns látványt nyújtott. A ház a város északi részén, az Orchard Street-en állt. Mint minden nagyvárosi ház, ez is inkább felfelé tört utat magának. Stukkók és kiugró párkányok díszítették, és bár elég régi ház volt, most is ugyanolyan gyönyörű állapotban volt, mint régen, köszönhetően a szülők gondoskodásának. Leila mosolyogva parkolt le autójával a ház előtt. A testvérei autóját látva rögtön tudta, hogy már mindenki ideért. Crickettel a sarkában és egy üveg borral a kezében az ajtóhoz lépkedett, azonban még mielőtt kopoghatott volna rajta, az már ki is nyílt bátyjának köszönhetően.

– Babaaaaa – dörmögte Aiden mély hangján, majd ölbe kapta húgát és megpörgette.

– Aiiideeeen – nevetett fel Leila – tegyél le légy szíves. Nem kapok levegőt.

– Aiden Nathaniel Mckenzie! Tedd le szépen a húgodat! – hallatszott anyjuk dallamos hangja a nappali felől.

– Igen is, mama – válaszolta Aiden, majd anyjuk kérésének megfelelően elengedte a húgát. Mielőtt azonban mindketten bementek volna a nappaliba még megborzolta Leila vörös haját, amitől úgy nézett ki, mint egy bohóc.

– Drágaságom! Úgy örülök, hogy végre ideértél – Hallotta meg édesanyja hangját Leila.

– Szervusz, mama! Jól nézel ki – nevetett anyjára.

– Bolond – válaszolta Fiona Mckenzie mosolyogva, miközben arcon csókolta legkisebb gyermekét.

– Ugyan már mama! Papa, miért nem mondod el a mamának, hogy milyen szép? – fordult apjához Leila.

– Drágám, gyönyörű vagy! Te vagy életem tündöklő virága – mondta csillogó szemmel feleségének.

– Niall Mckenzie, te csirkefogó!

– De csak is a te csirkefogód drágám – válaszolta a férfi, majd óvatosan megcsókolta a feleségét.

– Paapaaaa, maaammmaaa! Kérlek, ne előttünk.

– Nem hiszem Aiden, hogy valami újat látnál – sétált be Bonnie kezében egy pohár borral.

– Nos, igazad van, nem. Ahogy neked sem.

A lány erre vállon vágta bátyját, aki mindössze egy nevetéssel válaszolt. Ekkor Loreen és a gyerekek is előkerültek.

– Szia, hugi!

– Leilaaa néniiii!

– Oh, helló bogyók! Mi a helyzet manófalván?

– Leila néni, én már nem vagyok manó! Nagyfiú vagyok már, hét éves! – jelentette ki Heath duzzogó arckifejezéssel.

– Jaj, bocsáss meg nekem. Hogy is felejthettem el én ezt?! – válaszolta nevetve Leila.

– Szija, Lila néjni – köszönt elpirulva Rosie, majd mint aki rosszat tett, elbújt a bátyja mögött.

– Hagyjátok a nagynénéteket levegőhöz jutni. Nézzétek meg drága jó apátok mit ront el éppen.

– Hallottam! – hallatszott a konyha felől egy mély bariton, majd egy majdnem sikeresen elfojtott szitkozódás.

– Drágáim, azt hiszem itt a vacsora ideje – adta ki a parancsot Fiona Mckenzie – amíg van mit ennünk – tette hozzá suttogva, mire mindenki kuncogásban tört ki és mint a kotlóstyúk után a kiscsibék, úgy követte a ház asszonyát a díszes kis csapat.

Leila nagyon szerette a közös vacsorákat, ilyenkor mindig úgy érezte magát, mint kisgyermek korában. Szeretet és családi meghittség vette körül. Boldogan nézett végig családtagjai arcán.

– Új barátom van – jelentette be Bonnie.

– Oh, tényleg? És ki a szerencsés? – kérdezte Fiona.

– Vagy inkább a szerencsétlen – kottyantotta közbe gonoszul Aiden.

– Nem ismeritek. Nagyon kedves és igazi úriember. Egy kiállításon találkoztunk és jót beszélgettünk. Utána elhívott többször is vacsorázni és ebédelni.

– Szereted? – nézett Leila nővére szemébe.

– Még nem tudom – válaszolta elpirulva a lány.

– Ha már témánál vagyunk, mondd csak Leila, te mikor szerzel magadnak végre egy pasit? – szegezte a kérdést Leilának Aiden.

– Én és a pasik? Ugyan már bátyus. Nem az én világom az – válaszolta zavartan, szemlesütve Leila.

– Nem a te világod, hmmm. Miért? Csak nem leszbikus vagy?

– Aiiideeeeen – kiáltott fel szinte egyszerre mindenki, majd azután nevetésben törtek ki.

– Nem… nem vagyok az – válaszolta meg Leila a feltett kérdést – csak nem érdekel egyik sem.

– Vagy mert még nem találkoztál a megfelelővel – válaszolta mindentudó mosollyal az édesanyja.

A vacsora befejeztével közösen leszedték az asztalt és elmosogattak. Miután végeztek a házi teendőkkel éneklésbe kezdtek. Pár perc sem telt el zenétől visszhangzott az egész ház. Egészen késő estig tartott a kis családi party, amikor is szinte egyszerre kezdett búcsúzkodni a négy gyermek.

– Vigyázzatok magatokra! Jó utat, drágáim!

– Jó éjt papa és mama – válaszolták kórusban a Mckenzie csemeték.

Leila mosolyogva hajtott haza, miközben az énekessel együtt énekelte a rádióban felhangzó slágereket. Még akkor is dúdolt, mikor kiszállt a kocsiból és a háza felé vette az irányt. A sötét folyosón sétálva már épp a lakásához ért, mikor a fal mellett egy árny mozdult meg és mély hangon megszólalt.

– Hello, Leila! Már vártalak!