Kedves Mindenki!

A héten a friss elmarad. Következő héten találkozunk ismét J.

Puszi, Anne J

Sunrise - 10.fejezet

Kedves Mindenki!

Ismét itt volnánk. Most nagyon rövid lett a fejezet, ezért bocsánatot kérek mindenkitől. Következő héten hosszabb fejezetet kaptok ;) ezt ígérem.  Persze azért remélem így is tetszik majd nektek. Még ha csöpp is.

Jó olvasást nektek.

Sok puszi, Anne J

Mindketten meglepetten kapták fel a fejüket a hangra. Leila ledermedve figyelte a Jeremy arcán játszó érzelmeket. Hirtelen nagyon elszégyellte magát. Egy férfi alatt feküdt, akinek a keze még mindig a derekán nyugodott és csak az Isten a tudója, hogy mi történt volna, ha nem szakítják őket félbe. Elpirulva Jeremyre nézett.

– Sajnálom! – suttogta a férfinak. – Khm… talán meg kellene néznünk ki az… – szólalt meg ismét bátortalanul a lány.

– Én tudom ki az! – dörmögte az orra alatt Jeremy lassan felállva a földről, miközben a lányt is felsegítette.

– Gyerekek, bejöhetek már? Vagy még tart a „játék”? – Hallották meg kintről Drake kaján hangját. Leila nem tudta hova bújjon szégyenében.

– Jöhetsz… – válaszolta bosszúsan a férfi és kisvártatva megjelent Drake alakja az ajtóban, arcán természetesen egy hatalmas vigyorral. Amolyan „levakarhatatlan” félével.

– Hello, édes! Tudtam, hogy fogunk még találkozni, de hogy ilyen hamar!? – fordult Leila felé a férfi. Mint egy végszóra ekkor a két kutya is megjelent. Serafina éles vakkantással adta Drake tudtára, hogy nem szívleli őt, míg Caramella nyugodtan állt kissé távolabb és figyelte az eseményeket. – Kutyák? – szegezte a kérdést barátjának. – Azt hittem, neked nincsenek háziállataid.

– Eddig nem is volt. Bár néha téged annak lehetne számolni! Ez itt Caramella és Serafina. Ma fogadtam örökbe őket – szólalt meg feszengve Jeremy. – Egy szót se szólj, most mondom! Bármi elhagyja az ajkadat, halott vagy! Érted? – sziszegte barátjának, akinek arcán egy fültől fülig érő vigyor jelent meg és látszott rajta, hogy csak nehezen tudja visszatartani a nevetését.

– Pe… persze! – nyögte ki nagy nehezen Drake, az elfojtott nevetéstől szenvedve.

Leila mindeközben a saját gondolataival volt elfoglalva. Egyfelől halálosan szégyellte magát, amiért így viselkedett. Soha nem veszítette el így az önkontrollját, mint most. Másfelől még mindig a férfi hatása alatt volt, és mélyen legbelül ugyanúgy kívánta a csókját, mint percekkel azelőtt. Maga sem tudta, hogy örül vagy bosszús Drake betoppanását illetően. Ha nem jön, lehet, hogy túl messzire mentek volna. Azonban túlságosan is jólestek a csókok ahhoz, hogy abbahagyják. Ha továbbmentek volna, azt is engedte volna. Fürkésző pillantással figyelte a férfit, aki mintha csak megérezte volna a tekintetét, rápillantott. Mintha megállt volna az idő, nem létezett más csak ők. Leila érezte, hogy a forróság az arcába kúszik, pirossággal vonva be azt. Jeremyéről semmit nem lehetett leolvasni, de a szeme… Volt valami a tekintetében, amit nem tudott megfejteni. Serafina vakkantása libbentette ki a révültségéből. Azt hiszem ideje hazamenni – gondolta Leila.

– Én… én megyek! Már későre jár és most már Drake is itt van, a kutyákkal pedig nem lesz semmi baj – adta döntését a férfiak tudtára, miközben összeszedte a holmiját. – Akkor majd találkozunk valamikor – nézett Jeremyvel és hangján érződött a bizonytalanság.

– Igen, valamikor – válaszolta halk hangon a férfi. – Köszönöm, a segítséget – mosolygott kissé kényszeredetten a lányra.

– Igazán nincs mit! Örülök, hogy ismét összefutottunk Drake! – fordult ekkor a másik férfihoz. – Vigyázz magadra!

– Én is örülök! És Leila… – szólalt meg Drake, mikor az ajtóhoz értek.

– Igen?

– A hajad még kócos maradt – suttogta a fülébe Drake vigyorogva.

Leila arcszíne – abban a pillanatban, amikor elhagyta a lakást – vetekedhetett volna a hajáéval. Mindkettő égővörös árnyalatban pompázott. Csak az egyik természetesen volt ilyen, a másik pedig a zavartól és szégyentől. Fejvesztve rohant haza.

– Hmm… – hümmögött barátja. – Kutyák… és Leila… Mesélj csak nekem!

– Dugulj el! Nem tartozik rád! – oltotta le Drake-et Jeremy.

– Persze, de attól még érdekelhet! – kotyogta közbe Drake, miközben úgy vigyorgott, mint egy félkegyelmű. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet miközben Jeremy legszívesebben a haját tépte volna. Bosszús volt. Drake-re, magára és Leilára is. Mi a francba sodortam magam? – tette fel magában a kérdést. Miért nem tudtam a seggemen megülni? Nem, nekem játszani kellett a gavallért! Örökbefogadás, hát persze! A francba is az egésszel, tuti elment az eszem! Emellett az eszelős mellett nem is csoda.

Szemét lehunyva, kezét pedig a falnak támasztva állt. Orrában még mindig ott érezte a lány illatát, ajkán pedig a csókja ízét. Dühösen nyitotta ki a szemét, de az emlék akkor sem hagyta nyugodni. Szeme előtt megjelent a lány kipirult arca, ahogy alatta feküdt, és ajkát az övéhez érintette. Csókolt már meg másokat, de ez most más volt. Soha nem volt egyik sem ilyen hatással rá, sőt! Soha egy nő sem volt ilyen hatással rá, mint Leila. Egy bolond vagy! – korholta magát. Úgy sincs esélyed nála! Jobbat érdemel, mint egy szerencsétlent, aki ráadásul még bukott angyal is. Halkan felnevetett, miközben a fejét ingatta.

– Kérsz egy sört? – hallotta meg Drake halk hangját a háta mögött.

– Igen, kérek – fordult barátja felé, aki már adta is a kezébe a jéghideg üveget, aminek oldalán már meg is jelentek az első vízcseppek. Jólesően kortyolt bele a hűs nedűbe, még mindig gondolkodva. – Semmi értelme… – motyogta az orra alatt.

– Lehet, de minek van? Tetszik a csaj, hát tessék! Nincs vesztenivalód vele. Látszik rajta, hogy odáig van érted. Használd ki! Többről úgy sem lehet szó, ezt te is tudod!

– Tudom! – csattant fel Jeremy és közben a kutyákat figyelte.

– Egyébként egész aranyosak ezek a „dögök”. Csak az a kicsi ne pikkelne rám… – ingatta a fejét Drake és Jeremyből kibuggyant a nevetés. – Most meg mi van? Min nevetsz? – kérdezte döbbent ábrázattal barátja.

– Azon, hogy van egy nő, aki nem omlik a lábaid elé azon nyomban, ahogy meglát!

– Ez nem vicces, szerintem! – válaszolta duzzogva Drake, miközben Jeremy csak nevetett.

– Ké… kérem, ne! Ne bántson! Nincs semmi nálam, kérem, ne tegye! – visszahangzott egy remegő hang a sikátor szűk falai között. – Istenem, ne! Mit akar tőlem? – szegezte a kérdést a sötét alaknak, aki egyre közeledett felé. Az áldozat botladozva hátrált, de a távolság egyre csökkent kettejük között. – Én nem ismerem magát, nem is bántottam. De ha mégis, mondja el, csak kérem, ne bántson!

Ekkor a közeledő alak felnevetett, halkan és gonoszan. Az áldozatot elöntötte a félelem, az a hang semmi jót nem ígért. Hátborzongató volt és kísérteties. Már minden ízében remegett és akkor háta nekiütközött valami keménynek. Rémülten állapította meg, hogy a sikátor végén áll, egy téglafal előtt. Erősen verejtékezve állt támadójával szemben.

– Kérem… kérem, ne! Kérem, ne tegye! Kérem… – halt el a hangja, mikor a sötét alak a kését áldozata torkába mártotta. A vér bugyborékolva tört elő a sebből, vörös színnel vonva be a kés éles pengéjét. A gyilkos szinte kéjes tekintettel figyelte, ahogy bíbor színű folyadék utat tör magának. Még sokáig állt ott, átszellemült tekintettel. Mielőtt elindult, még utoljára a holttestre pillantott. Az áldozat üveges tekintete az ég felé meredt, arcán az érzelmek megdermedtek, teste körül minden csupa vér volt. Végtagjai kicsavarodtak, a látvány ettől csak még groteszkebb lett.

A test még sokáig hevert ott érintetlenül. A nap már magasan járt, amikor egy hajléktalan felfedezte azt. Az utca másik oldaláról egy sötét alak figyelte, ahogy a rendőrök sárga szalaggal zárják le a környéket, a helyszínelés megkezdése előtt. Magában elégedetten vigyorgott. Nem hagyott nyomot, de a zsaruk csak próbálkozzanak. Nyugodt, már-már fennhéjázó léptekkel indult tovább, miközben odaát az egyik helyszínelő egy fél pár kesztyűt talált a sikátorban egy eldugott helyen. Csipesszel emelte fel, majd tette az egyik – bizonyítékoknak előkészített – átlátszó zacskóba. Remélte, hogy a gyilkoshoz tartozik és valamire használható lesz.

Sunrise - 9. fejezet

Halihó, Mindenkinek!

Először is minden kedves hölgy olvasómnak Boldog Nőnapot kívánok!

Aztán, újra itt a friss. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Én nagyon élveztem, mikor írtam, és sok érzést beleadtam. Szóval nagyon örülnék, hogy ha kommentálnátok pár szóban. Csak annyit írjatok, hogy tetszett vagy sem. Én ennyivel is megelégszem. Nos, nem is szaporítom a szót. Jó olvasást a fejezethez!

Csók mindenkinek!

Anne J

Jeremy maga sem értette, mi vitte arra a helyre. Feszengve nézett körül a menhelyen, miközben tovább agyalt. Teljesen normális reggelnek indult. A járőrözés után Drake szinte azonnal elaludt, míg ő maga nem. Nem jött álom a szemére, pedig mozgalmas estéjük volt. Fel-alá járkált a lakásban, majd úgy döntött, tesz egy sétát. Szinte öntudatlanul indult el az utcán és meglepetten vette észre, hogy a menhelynél kötött ki. Óvatos léptekkel belépett az épületbe, majd találomra elindult az egyik folyosón. A ketrecekben a legkülönfélébb állatok kaptak helyet. Volt ott fiatal, öreg, kis- és nagytestű, és mindenféle fajtájú. Egy pillanatra megállt az egyik ketrecnél, amiben egy anyakutya feküdt a kölykeivel. A kutyusok aprók voltak, de már jól fejlettek, három-négy hetesek. Mosolyogva figyelte, ahogy az egyik az ajtóhoz tipegett, majd orrát Jeremy kezének nyomta. Egyik ujját bedugta a ketrecen és megsimogatta a kiskutya fejét. Pár perc után felállt – még mindig mosolyogva – és továbbindult. Halk hangra lett figyelmes, és elindult abba az irányba, ahonnan hallatszódott. Az elé táruló látványtól egy pillanatra ledermedt. Nem más állt a folyosón, mint Leila. Jeremy érdeklődve figyelte, ahogy a lány dúdolva takarítja az üres fekvőhelyeket. Jó pár pillanatig csak állt ott és tekintetével követte a lány mozdulatait. Megköszörülte a torkát, majd halk hangon megszólalt.

– Segíthetek?

Jeremy látta, ahogy a lány hirtelen megpördült maga körül, majd elpirulva ránézett.

– Te itt? Hogyhogy? – szólalt meg meglepett hangon Leila.

– Idetévedtem valahogyan – válaszolta mosolyogva Jeremy. – Nem tudtam, hogy itt dolgozol.

– Ez semmiség – jött zavarba a lány. – Csak önkéntes munka – tette hozzá halkan.

– Szerintem igenis nagy dolog. Sok ember nem tenné meg a helyedben. Egyesek szép összegű csekkeket állítanának ki, de biztos, hogy nem ganajoznának ki egy ketrecet egy beteg állat után.

Jeremy maga sem értette, miért mondott ilyeneket a lánynak. Nem csak őt, de saját magát is meglepte vele. Leila ekkor elmosolyodott.

– Komolyan gondoltad, hogy segíteni akarsz?

– Igen! – és nem is hazudott, tényleg segíteni akart. Azonban egy hang az agya hátsó felében gátlástalanul visszhangozni kezdte, hogy igazából a lány közelében akart lenni, és nem csak az állatokon segíteni. Hangosan megköszörülte a torkát. – Nos, akkor hol kezdjem? Álljak neki ennek a ketrecnek esetleg vagy mást csináljak? – kérdezte Jeremy kissé tanácstalanul, mivel még sosem csinált ilyen munkát. Leila kedvesen megfogta a férfi kezét és maga után húzta. A férfit meglepte a hirtelen érintés és első reakciója az elhúzódás volt. A lány meghökkenve, zavartan állt a férfi előtt.

– Csak meg akartam mutatni, hogy merre kell menni – kotyogott közbe halk hangon a lány.

– Tudom, és ne haragudj! Én csak meglepődtem – magyarázkodott feszengve Jeremy.

– Katona voltál?

Jeremyt meglepte a kérdés és tágra nyílt szemekkel tekintett a lányra. Hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon. Önkéntelenül csúsztak ki a szavak a száját.

– Igen, az voltam. – Jeremy maga sem értette, hogy miért ezt mondta. Valamiért nem akart hazudni a lánynak. Tényleg katona volt. Isten katonája. Persze ezt nem mondhatta el, de legalább a felét igen. A lány megértő mosollyal nézett rá, amitől ismét furcsa érzések kezdtek kavarogni a férfiban.

– Akkor mehetünk? – tette fel a kérdést a lány.

Jeremy bólintva adta meg a választ rá, mire a lány hangtalan léptekkel indult meg a folyosón. Néhány lépés után megállt az egyik kennelnél és leguggolt.

– Szia, Caramella! Hogy vagy? Jeremy, ez itt Caramella, Caramella ez itt Jeremy. Ő egy két éves golden retriever szuka, akit vemhesen hoztak be hozzánk. Valaki úgy gondolta túl terhes neki egy kutya, akinek hamarosan több kicsi kutyulija lesz.

Jeremy felismerte a kutyát, pont itt állt meg, mikor az épületben sétálgatott. A kiskutya, akit megsimogatott, ismét az ajtóhoz galoppozott. A férfi fürkésző tekintettel figyelte, ahogy a lány előbb kinyitotta az ajtót, majd óvatos mozdulatokkal kivette a kiskutyát. Furcsa mód a mama egyáltalán nem bánta ezt, sőt fejét Leila térdére helyezte. Hirtelen egy nedves orrt pillantott meg maga előtt.

– Tessék, fogd meg egy kicsit, kérlek. Szeretném megnézni a többi kölyköt is.

A férfi először habozott, aztán óvatosan kezébe fogta az apró jószágot. Két apró barna pötty pillantott a férfira, és apró termete ellenére boldog farkcsóválásba  kezdett. Jeremy szája megrándult, ahogy a kiskutyát nézte. Óvatosan a mellkasához emelte, vigyázva, nehogy kárt tegyen benne. Egy erős vakkantás volt a válasz, mire fojtott kuncogás ütötte meg a fülét. Felkapta a fejét és a lány mosolygó arcába nézett.

– Mi az? Mi olyan vicces? – kérdezte kissé megbántva Jeremy.

– Jaj, semmi-semmi! Csak olyan szórakoztató volt figyelni, ahogyan a kiskutyát tartod – felelte vidáman Leila.

– Értem… – dörmögte oda halkan a választ a lánynak. Leila megnyugtató hangon duruzsolt az eb fülébe, miközben ellenőrizte a kicsiket. Figyelés közben végigpillantott a lányon, majd tekintete megakadt Leila hátsófelén. Egy kis ideig bámulta, aztán gyorsan elkapta a tekintetét zavarában.

– Meg is volnánk. Ideadnád nekem őt is? – nyújtotta a kezét a lány Jeremy felé, aki először nem értette mit is szeretne tőle. Aztán hirtelen észbekapott és lepillantott a mellkasához szorított kutyusra. Édesen szuszogott a férfi ingének dőlve és Jeremynek fogalma sem volt, hogy történhetett és főleg, hogy mikor. Óvatosan adta Leila kezeibe, vigyázva nehogy felébressze. Pillanatokon belül már bent is volt a tesóival és mamájával a helyén. Csendben sétáltak vissza a kennelekhez, hogy folytassák a másik munkát.

– Igazán nagyon köszönöm, hogy segítesz – szólalt meg egy idő után Leila.

– Nincs mit. Tudod, sok időm van. Ráérek.

Leila lopva a férfit figyelte, miközben dolgoztak. Teljesen meglepte a váratlan felbukkanása, de mégis jó érzéssel töltötte el, hogy mellette van. Ismét furcsa érzések kezdtek keringeni benne, amiktől teljesen összezavarodott és alig tudott a munkájára koncentrálni. Fogalma sem volt, mit mondhatna, ezért inkább csendben maradt. A munka végéhez közeledve szorongó érzés fogta el. Nem akarta, hogy a férfi elmenjen. Hirtelen, meggondolás nélkül csúsztak ki a szavak a száján.

– Lenne kedved eljönni a jövő héten is? Caramella kiskutyáinak aznap lesz az örökbefogadása. Esetleg, ha van kedved és időd, segíthetnél – a lány hangja fokozatosan halkult el, miközben tekintetét a férfi szemeibe fúrta. A csendet szinte vágni lehetett, és Leila megijedt, hogy a férfi most megharagudott rá, amiért letámadta. Szinte feladva a „küzdelmet” fordult el, mikor is váratlanul Jeremy megszólalt mögötte.

– Szívesen!

Egy szó és mégis Leila boldog mosollyal fordult vissza. Úgy érezte, táncra tudna perdülni, és a szíve mintha csak örömtáncot járt volna, úgy dobogott.

– Akkor itt foglak várni szombaton. És köszönöm!

Úgy érezte, hogy szinte szárnyal. Még akkor is, mikor elbúcsúztak egymástól és Jeremy hazament. A napok mintha csak pillanatokká sűrűsödtek volna össze, legalábbis visszanézve így tűnt. Azonban minden egyes percben – ha nem az órát leste – a szombati napon járt az agya Leilának, és azon, hogy milyen lesz újra látni a férfit. Gyakran munka közben is elkalandozott, amiért párszor szigorú megrovásban részesült. Szombat reggel, mikor felébredt, el sem hitte, hogy végre mehet a menhelyre, ahol Jeremy várja majd. Türelmetlenül szaladt el zuhanyozni, úgy érezte magát, mint egy iskolás lány az első randi előtt. A sétáltatást is percek alatt elvégezte és alig másfél órával ébredés után már indult is volna, mikor meglátta magát a tükörben. Elszörnyülködve nézte az egyszerű farmerba és pólóba bújtatott testét. Gyorsan a szobába rohant és elkezdett a szekrényében kotorászni. Cricket mintha csak érezte volna, hogy ez eltart egy darabig, kényelmesen a helyére sétált és lefeküdt. Fejét mancsaira helyezve nézte gazdiját, aki egyre nagyobb kétségbeeséssel szórta ki a ruhákat az ágyra.

– Túl elegáns… túl egyszerű… túl színes… Ezt nem vehetem fel, hogy nézek ki benne?! – kommentálta az egyes darabokat, miközben még mindig nem tudta, mit vegyen fel. Az órára pillantva látta, késésben van. Egy utolsó sóhajjal a szekrénybe nyúlt és kihúzott egy felsőt. A csipkecsoda láttán felnyögött és fejét a kezébe temetve huppant a földre. Cricket szűkölve sietett gazdájához, hogy megvigasztalja.

– Azt hiszem mégiscsak így megyek – mondta a kutyának dőlve, majd visszakapta magára a pólót és végre elindult. Most az egyszer nem a nővéréhez vitte a kutyát, mert ők kirándulni mentek. A bátyja viszont szabad volt, és egy édes mosoly, ártatlan nézéssel megspékelve megtette a hatását. Legszívesebben száguldott volna, de a józan esze hál’ istennek megállította. Nem hiányzott volna egy büntetőcédula. Torkában dobogó szívvel állította le az autót, majd szállt ki és sétált be a menhely épületébe. Tekintetével a férfit kereste, de nem találta. Szomorú sóhaj hagyta el ajkait, és már fel is adta, amikor Jeremy elősétált.

– Hát mégis eljöttél – szólította meg boldogan a férfit.

– Mondtam, hogy eljövök. Miért, kételkedtél? – kíváncsiskodott Jeremy.

– Nem kételkedtem, csak nem láttalak, és azt hittem, már nem is jössz – felelte elpirulva Leila.

– Most már megnyugodhatsz! – kacsintott mosolyogva a férfi. – Bemegyünk?

– Igen! Ma, mint múltkor is mondtam, elviszik Caramella kutyusait. Legalábbis reméljük, ezért szerveztük az örökbefogadási napot. Persze nem csak őket lehet hazavinni, hanem bármelyik állatot. Remélem, sok kedvenc új gazdira lel ma.

– Milyen régóta dolgozol itt egyébként? – érdeklődött a férfi, miközben a szokásos reggeli munkakört végezték el.

– Nos, először olyan hét-nyolc hónapja figyeltem fel azt hiszem a hirdetésre, hogy önkéntest keresnek. Nagyon megfogott az egész dolog, de akkoriban nagyon elfoglalt voltam, és nem jutottam el odáig, hogy ténylegesen eljöjjek ide. Aztán néhány hét múlva, ahogy otthon kotorásztam, kezembe akadt a papír, és úgy döntöttem, hogy benézek. Azonnal beleszerettem az állatokba és bántam, hogy nem jöttem hamarabb. Azóta minden szombatomat itt töltöm, néha van, amikor benézek hét közben is. Ha nincs koncertem kilátásban persze. És te? Mesélj valamit magadról, kérlek – pillantott mosolyogva Jeremyre Leila.

– Nincs sok mesélni valóm. Sokat dolgozom, ez kitölti a napjaimat. Igazából nagyon unalmas az életem. Semmi érdekes nincs benne.

– Ez nem igaz! – tiltakozott kissé elpirosodva a lány.

– Miből gondolod? – kérdezte kíváncsian a férfi.

– Nos, ott van Drake. Jó barátok vagytok, ezt bárki láthatja. Szerintem nincs fontosabb az életben a családnál és a barátoknál. Szóval ne mond, hogy unalmas az életed, mikor olyan jól elvagytok Drake-kel. Szerintem vele akármilyen, csak nem unalmas az élet – adta meg mosolyogva a választ Leila. – Mehetünk? Lassan idő van, szerintem nemsokára jönnek majd a leendő gazdik.

– Mutassa az utat hölgyem!

A "Fogadj örökbe és mindig melletted leszek!" kezdeményezés úgy tűnt nagyon sikeres lesz. Rengeteg ember jött el és nagyon sokan távoztak egy új kedvenccel az oldalukon. Jeremy és Leila egész nap megállás nélkül dolgozott. Nap végére elégedetten, de fáradtan huppantak le.

– Szerintem jól sikerült a nap. Szerinted? – fordult a lány felé Jeremy.

– Igen, nagyon sok kutyus és cica lelt gazdára, aminek hihetetlenül örülök. És Caramella kutyusai is nagyon népszerűek voltak. Szinte mindet hazavitték.

– Hogyhogy szinte mindet? – értetlenkedett a férfi.

– Nos, tudod, sokan a fiú kutyákat szeretik jobban, merthogy a lányok vemhesek lesznek és a többi. Caramella kutyusai közül kettő volt lány. Az egyiket elvitték, viszont a másikat nem. Ahogy Caramellát sem. Sajnálom, mert nagyon édesek, legszívesebben én magam vinném haza, de nekem már ott van Cricket. Ő egy személyben egy egész falka. A családomat pedig már annyit nyaggattam, hogy ha meghallják azt a két szót, hogy örökbefogadás és kutya, akkor vagy elrohannak, vagy pedig betömik a számat – nézett vidáman a férfira. – Egyébként neked van kutyád?

– Nem, nincs – válaszolta halk hangon, ám gyanakodó tekintettel Jeremy. – Miért is?

– Jaj, semmi-semmi. Csak úgy kérdeztem – adta az ártatlan Leila, és remélte, hogy nem bukik le. – Megyek, megnézem Caramellát, van kedved velem tartani?

– Nincs akadálya, úgyhogy mehetünk – szólalt meg Jeremy, miközben felállt a székből és elindult a lány után. A kennelhez érve Leila halkan megszólalt.

– Hát nem édes? És pont őt nem vitték el… Egyesek olyan bolondok. Hát lehet nem szeretni egy ilyen édes tüneményt?! Igen, drága, rólad van szó. Oh, hogy te milyen okos vagy, mint a mamád. Nézd Jeremy, milyen aranyos! Olyan kár, hogy nem vihetlek haza – mosolygott szomorúan Leila, majd hirtelen a férfihoz fordult.

– Neked nincs kutyád és gondolom macskád sem. Semmi akadálya, hogy…

– Nem! Azt már nem! – vágott a lány szavába mérgesen. – Nem viszem haza, nem tehetem meg! Elfoglalt vagyok… Én… én nem tudok egy kutyára is vigyázni.

– Oh, értem én! Semmi baj, csak eszembe jutott – válaszolta enyhén remegő hanggal Leila. – Biztos hazaviszi őket valaki, igaz? Ugye nem altatják el őket? – kérdezte kétségbeesetten a férfit.

– Khm – köszörülte meg a torkát Jeremy. – Biztos nem! Aranyosak, gazdára lelnek majd – tette hozzá egy biztató mosollyal, amiről remélte, hogy olyan is.

Leila lopva figyelte a férfit, akinek arcán nem látszott semmi. Néha összeráncolta a homlokát – biztos gondolkozik, futott át a lány fején. Már jó néhány perc eltelt, mikor a férfi egy hatalmas sóhaj után megszólalt.

– Rendben!

– Tessék? Nem értem. Mi van rendben? – nézett meglepetten és összezavarodva a lány.

– A kutya. Én… én örökbe fogadom – nyögte ki nagy nehezen a választ Jeremy.

– Örökbe fogadod? Hiszen az előbb még nem akartad. Most miért változott meg a véleményed? – Leila szemöldöke hirtelen a magasba ugrott.

– Csak! – válaszolta feszengve a férfi. – Megelégszel ennyivel?

– Nem, de tudom, úgysem mondasz el többet – válaszolta kissé szomorúan a lány. – Melyiküket is viszed haza akkor? – nézett a férfi szemébe, akinek arckifejezése a lehető legfurcsább volt abban a pillanatban, mikor megszólalt.

– Mindkettőt!

Jeremy ugyanúgy meglepődött, mint a vele szemben ülő Leila. Mi a frászt mondtam? Hogy mindkettőt? Hiszen egyet se akartam, most meg mindkettőt hazaviszem? – Szidta magát Jeremy gondolatban, miközben tekintete a kutyák és a lány között járt.

– Oh, ez, nos… fantasztikus! – szólalt meg végül Leila. – Ha teljesen biztos vagy magadban, akkor elintézem gyorsan a papírmunkát és viheted is őket.

Jeremy hümmögött valamit az orra alatt, miközben még mindig azon gondolkozott, hogy miért válaszolta azt, amit. Hiszen megmondta a lánynak, hogy nincs szüksége kutyára, akkor mégis miért tette? Csak saját magát okolhatta, hiszen Leila nem tukmálta rá őket, csak az ötletet vetette fel. Legszívesebben a fejét a falba verte volna és visszamondta volna az egészet, de tudta, akkor megbántja a lány egy életre. És azt nem akarta. Hatalmas sóhajjal vette tudomásul, hogy most már két kutya „boldog” tulajdonosa. Istenem, Drake ezzel fog nyúzni ezer évig – gondolta letargikusan Jeremy.

– Tessék, itt vannak az oltási könyvek és a papír az örökbefogadásról. Most már hivatalosan is te vagy Caramella és… öööö… a kicsi gazdája – vágta ki magát Leila. – Ha gondolod, gyorsan rendet rakok és segítek neked hazavinni őket. Mit szólsz hozzá?

– Hüm, az jó lenne, azt hiszem – nézett bizonytalanul a lányra.

– Akkor néhány perc és jövök – válaszolt mosolyogva Leila. – Addig ismerkedjetek össze és esetleg adj nevet a kicsinek – tette hozzá mielőtt otthagyta a férfit a kutyákkal. Jeremyt egyik sokk után érte a másik. Örökbefogadás aztán még névadás is? Mit csináltam?! – temette arcát a kezei közé, mikor valami nedves ért a kezéhez. Meglepetten pillantott Caramellára, aki boldogan nézte őt. Jeremy lassan, mosollyal az arcán megvakargatta a kutya füle tövét.

– Itt lennénk! – intézte szavait a lányhoz, mikor megálltak egy ajtó előtt. Jeremy kissé feszengve pillantott útitársára. Még soha sem hozott nőt a lakásba, de ezt nem kötötte Leila orrára. Remélte, Drake nincs otthon, eléggé megalázó lesz neki így is, de ha most is itt lenne, akkor tuti a teljes megsemmisülés. Aztán megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy barátja nincs a lakásban. Gyorsan ledobálta a cuccokat, amiket Leila készített össze a menhelyen a számára. Pár tálka, kutyaeledel és játék.

– Öhm… köszönöm a segítségedet.

– Semmiség volt. Akkor… – pillantott bizonytalanul Jeremyre a lány.

– Esetleg még segítesz kiválasztani, hogy hol legyen a helyük? – bökte ki a férfi, épp oly zavartan, mint ahogy Leila állt ott a nappaliban.

– Persze! ­– villantott egy boldog mosolyt rá a lány.

A kissé feszült helyzet úgy tűnt feloldódott. Hamar megoldották a „helykérdést” és Jeremy hozott néhány ruhadarabot az ideiglenes alvóhelyhez. Leila szépen elrendezte azokat. Caramella és a kis blöki birtokba vette az új „otthonukat”. Úgy tűnt tetszik nekik. Megkönnyebbült és boldog mosoly terült el mindkettejük arcán.

– Tudod már a nevét? – nézett fel Leila a kutyákról.

– Őszintén? Fogalmam sincs! Elég szokatlan még a gondolat, hogy most már van két kutyám, így nem tudom, hogy egyáltalán milyen nevet adhatnék neki. Ami még jó is, és nem valamilyen szerencsétlen név – bukott ki a férfiból.

– Hm, nem is tudom. Nem könnyű a választás. Esetleg mit szólsz a Serafinához? Lány, és szerintem ez elég szép név.

– Valóban szép – válaszolta Jeremy, miközben a lány arcát fürkészte. – Szerintem tökéletes – tette hozzá halkan. Látta, ahogy Leila arca egyre jobban elvörösödik. Már épp szóra nyitotta a száját ismét, amikor a kutyák hirtelen köztük termettek. Hallotta, ahogy Leila felnevet, és mond valamit az ebekről meg az ő játékszenvedélyükről, mialatt az egyik táskában kotorászott. Egy gumikacsát húzott elő, majd meglengette a kutyák előtt. Örömmel vetették rá magukat a játékra, miközben egymást kergették. Lassan Jeremy arcán is mosoly jelent meg, majd végül már ő is Leilával nevetett. Úgy tűnt a kis energiabombák jól elvannak, ám amikor épp felállni készültek, Caramella váratlanul ott termett és Leilára ugrott. A lány hirtelen elvesztette az egyensúlyát és Jeremynek dőlt. Mindketten a földön kötöttek ki, Jeremy alul és rajta a lány. A kisebb sokk után, nevetve pillantottak egymásra.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi Leilát.

– Igen, és te? Nem nyomlak agyon a súlyommal?

– Agyonnyomni? Te? Ahhoz még kicsit gyúrnod kell – nézett vidáman a lányra Jeremy, majd hirtelen elkomolyodott. Nem látott mást maga előtt, csak a lányt és valami ősi sóvárgás ébredt fel benne. A csókját szomjazta. Lassú mozdulattal érintette meg az ujjával, majd rajzolta körbe a lány ajkát. Pillantásával követte az utat, miközben látta, ahogy a lány arca egyre vörösebb lesz, és lélegzete kapkodóvá válik. Hirtelen megfordult, így most a lány került alulra. Csak egy csók, semmi más! – győzködte magát, miközben arcával egyre közelített Leila felé. Először nagyon lassan érintette meg a lány száját, akinek torkából szaggatott sóhaj tört fel, aztán lágyan birtokba vette az édes ajkakat. Óvatosan ostromolta a szájával a lányét, miközben érezte, hogy Leila ujjai finoman a tincsei közé túrnak. Az ártatlan mozdulatok még jobban feltüzelték vágyát és egyre hevesebben kezdte el csókolni kedvesét. A szenvedély hirtelen ragadta el őket, és ők teljesen átadták magukat. Leila erősen szorította magához Jeremyt, miközben ujjai tovább kalandoztak a férfi testén. Jeremy nyelve először csak „feltérképezte” a lány száját, aztán vad táncba kezdett Leiláéval. Eközben a férfi kezei sem maradtak tétlenek. Végigsimított a lány oldalán, amitől Leila belenyögött a csókjukba és még erősebben húzta magára kedvesét. Jeremy ujjai már a lány pólója alatt kalandoztak. Lágyan cirógatták Leila gerincét egyre feljebb arasztoltak, miközben ajkaik egymással vívtak harcot. A külvilág teljesen megszűnt számukra, csak egymást érzékelték. A nekik szóló torokköszörülést is csak nehezen hallották meg.

Sunrise - 8. fejezet

És megérkeztem a frissel! J Remélem élvezni fogjátok, ahogy én élveztem miközben írtamJ. Mint eddig, most is szívesen olvasom majd a visszajelzéseket, ha írtok. Jó olvasását a fejezethez!

Ui.: Ha oldalra néztek, láthatjátok, hogy kinn van a KFÍC nekem is. Mivel alapító vagyok, már rég ki tehettem volna, de úgy éreztem még nem vagyok elég jó és nem érdemlem meg. Most sem önkényesen döntöttem így, hanem mások véleménye alapján. Nagyon boldog vagyok, hogy szerintük megérdemlem. Köszönöm nekik! J

Xoxo, Anne J

Drake elgondolkozott egy pillanatra, miközben figyelte a vörös hajú lányt. Csábító jelenség volt még farmerben is. Haja a nap utolsó sugarainak lágy cirógatásában úgy tűnt, mintha lángolna. Elismerően pillantott végig rajta.

– Öregem, ezt nézd! Micsoda kellemes látvány! Szívesen megismerném közelebbről is!

Drake látta, ahogy barátja az említett „panoráma” felé fordul, majd ledermed. Nem kellett sok ész hozzá, hogy rájöjjön, Jeremy vagy ismeri a hölgyet vagy szimplán vak és ostoba.

– Szerintem jobban teszed, ha kivered a fejedből! – válaszolta Jeremy halk, de mégis kissé fenyegető hangon Drake-nek.

– Bocs, de nem! Úgy döntöttem bemutatkozok neki – és mintegy végszóval elindult a hölgyike felé.

– Drake! – mordult rá Jeremy barátjára, azonban ő rá se hederített.

– Oh, jaj! A szívem! Kérem, hölgyem kegyelmezzen rajtam! Csak egy csókot adjon szerencsétlen halandó lelkemnek!

Drake pillantása végigsiklott a lányon, aki kissé meglepődött. Figyelmét nem kerülte el az apró pirulása és a szemében tükröződő felismerés sem, mikor Jeremyre pillantott.

– Nos, hölgyem? Ily kegyetlen szándékozik velem lenni?

– Nem mondanám magam kegyetlennek, de nem szokásom idegeneket csókolgatni – mosolygott kedvesen Drake-re a lány. Ekkor azonban a férfit valami hatalmas erővel a földre taszította, és Drake nem hallott és érzett mást, csak mély morgást és nyálat. Sok-sok nyálat.

– Mi a… ?

– Cricket! Jaj, istenem, úgy sajnálom! Tudja, ő egy brazil masztiff és erős benne a védelmező ösztön – szabadkozott Leila, miközben Drake feltápászkodott a földről.

– Jó kutya, nem harap a kutya… – Cricket még morgott párat, majd miután rájött, hogy Drake nem veszélyes csaholva bújt hozzá. Nem hiába… ő is nő volt és Drake kétség nélkül értett a nők nyelvén.

– Azt hiszem, tudom, hogy orvosolhatjuk az ismeretlenség problémáját – villantotta fel „száz wattos” mosolyát Drake, miközben barátja felé fordult. – Jeremy, kérlek, mutass be minket egymásnak. Igazán nagy illetlenség tőled, hogy eltitkoltad, hogy ismered ezt a bájos tüneményt.

Drake hatalmas elégedettséggel figyelte, ahogy barátja arca egyre vörösebb lett a dühtől.

– Igen, Jeremy! Mutass be minket egymásnak, kérlek! Aztán pedig magyarázd meg, hogy honnan tudod a nevem! – szólalt meg Leila halk, de határozott hangon.

Leila megdöbbent az idegen férfi pimaszságán, ahogy leszólította. Tipikus Casanova volt, sütött róla a csábítás. Leila lopva végigsandított a férfin és el kellett ismernie, hogy lehengerlő személyiség. Minden tekintetben. Majdnem két méter magas lehetett és a haja koromfekete. Igazán impozáns jelenség volt, azonban Leila hamarosan valami mást, vagy is valaki mást kezdett el fürkészni. Az idegen mögött kissé lemaradva ott állt az ismerős ismeretlen, a férfi, akivel kétszer is találkozott már. A férfi, aki furcsa érzéseket ébresztett benne. A férfi, aki tudta a nevét, de Leila nem tudta, hogy honnan. Hirtelen Cricket „Casanován” termett és morogva két vállra fektette. Leila majdnem felnevetett a mókás látványon, de aztán rögtön leszedte kutyusát a férfiról. Kissé elpirulva kért bocsánatot, majd elképedve figyelte, ahogy kedvence szinte azonnal megbékélt Casanovával. Ekkor Mr. Csábító megszólalt egy hatalmas vigyorral az arcán.

– Azt hiszem, tudom, hogy orvosolhatjuk az ismeretlenség problémáját… - Leila érdeklődve hallgatta a férfi javaslatát, ami választ adhatott az ő kérdésére is.

– Igen, Jeremy! Mutass be minket egymásnak, kérlek! Aztán pedig magyarázd meg, hogy honnan tudod a nevem!

Egy bosszús sóhaj volt a válasz, majd a jól ismert bariton dörmögve megszólalt.

– Drake bemutatnám neked Leila Mckenzie-t. Leila, ez az idegesítő ficsúr Drake. És most, hogy túlestünk a formaságokon, nem is raboljuk az idődet tovább – mondta Jeremy, miközben karon ragadva igyekezte barátját rávenni a távozásra. Azonban Drake-nek más tervei voltak.

– No, de Jeremy! Mi lesz a hölgy kérdésével, hogy honnan tudod a nevét. –Leila látta, ahogy Jeremy először bosszúsan összepréselte az ajkait, majd dörmögött valamit az orra alatt.

– Tessék? Nem hallottam, esetleg megismételnéd?

– A hegedű – morogta Jeremy.

– Hogy? – értetlenkedett Leila.

– Ismert hegedűművész. Aki szereti a klasszikus zenét, annak nem ismeretlen a maga neve. Szerintem semmi furcsa nincs abban, hogy. Kielégítő volt a válasz? – kérdezte kihívóan a férfi.

– Fogjuk rá. Bár soha nem néztem volna ki belőled, hogy rajongsz a klasszikus zenéért – válaszolta mosolyogva Leila.

– Soha nem mondták, hogy ne ítélj elsőre?

– Dehogynem! Azonban inkább mondanám, hogy egy megrögzött rock rajongó vagy, minthogy klasszikus – válaszolt a lány, miközben végigmérte a férfit.

– Egy-null a kishölgy javára. Második kör! – és utolsó mondatához híven magasba tartotta két ujját.

– Dugulj el, Drake! – mordult fel Jeremy.

– Igazán nagyon kedves Mr… - Leila egy pillanatra elgondolkozott, és szégyellte magát, amiért nem jut eszébe a férfi neve. Azonban hamar eszébe jutott, és szinte kiáltva hozzátette: - Drake!

– Látod Jeremy, Leila szerint is kedves vagyok. Csak te vagy ilyen sótlan!

Leila mosolyogva rázta meg a fejét Drake „beszólására”. Azt már észrevette, hogy a férfi nagyon élvezi barátja cukkolását.

– Nos, igazán élvezem a beszélgetést, de most mennem kell. Már későre jár.

– Oh, szívem hölgye elhagy engem? – kapott a szívéhez játékosan Drake. – Miért?

– Mert az élet kegyetlen! – válaszolta mosolyogva Leila.

– Akkor engedje meg kérem, hogy haza kísérjük! Ugye, Jeremy? – tette fel mellékesen a kérdést vigyorogva barátjának, amire a válasz egy elmormogott igen volt.

– Igazán nincs erre szükség. Egyedül is hazatalálunk Crickettel.

– Ragaszkodunk hozzá! – emelte fel a kezét a férfi, mintegy jelezve, hogy ellenkezésnek nincs helye.

Leila zavartan pillantott egyik férfiról a másikra, majd beadta a derekát. – Rendben.

– Szabad a karját, hölgyem? – vette fel most az úriember stílust Drake. Leila nevetve utasította vissza.

– Nem, köszi. Jól megvagyok így is. Jeremy, milyen koncerteken voltál? Van kedvenc előadód vagy darabod? – fordult ekkor Leila a férfihoz érdeklődve.

– Nos, igazából nincs kedvenc előadóm és darabom, bármit meghallgatok szívesen – válaszolta kissé zavartan a férfi.

Leila beszélgetés közben lopva Jeremyt nézte. Az utcai világítás még markánsabbá tette a vonásait. Drake-hez hasonlítva ő nem volt olyan vidám. Inkább egy kissé mogorva férfi volt, amolyan magának való. De mégis megvolt benne az a vonzerő, a rosszfiús kisugárzás, amitől Leila szíve minden találkozásnál hevesebben vert. Ekkor Jeremy Leilára pillantott és a lány érezte, hogy elpirult. Elkapta tekintetét a férfiról.

– Ti tudjátok, hogy én mivel foglalkozom, de én nem, hogy ti mivel. Eláruljátok? – A két férfi zavartan nézett össze, majd hangosan megköszörülték a torkukat.

– Nos…

– Igazából… – szólalt meg egyszerre Drake és Jeremy, amin Leila halkan felnevetett.

– Szerintem mondhatjátok külön-külön is – kotyogott közben Leila, miközben a sötét utcán lassan lépkedtek.

– Közös vállalkozásunk van, csak én más városban képviselem a céget – adta meg a választ végre valahára Drake.

– Értem, és milyen cég ez?

– Ööö… Fő profilunk a humánbiztonság.

– Szóval, akkor ez egy amolyan őrző-védő szolgálat?

– Valami olyasmi, igen – szólalt meg most Jeremy halkan.

– Nagyon nemes feladat. Igazán bámulatra méltó, hogy ezzel foglalatoskodtok – mosolygott rájuk Leila, mire Drake elnevette magát. – Egyébként megérkeztünk. Köszönöm, hogy elkísértetek, remélem nem tartottalak fel titeket valami fontos dologban. Üzleti vacsora, találkozó vagy valami ilyesmi… – pillantott egyik férfiről a másikra zavartan.

– Ugyan, semmi fontos dolgunk nem volt – szólt közbe Drake. – Igaz, Jeremy?

– Persze, semmi fontos… – válaszolta Jeremy elég kétértelműen.

– Akkor jó. Jó éjszakát, és még egyszer köszönöm! Örülök, hogy megismerkedhettünk!

– Én is – szólalt meg Drake ismét, majd hirtelen vigyorogva puszit nyomot Leila arcára. Leila elpirulva pillantott Jeremy arcára, akinek egyre sötétebb lett az ábrázata. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy a férfi dühös. Biztos valami gondja van velem ­– gondolta a lány.

– Viszlát!

– Viszlát, Leila!

A lány még magán érezte a pillantásukat, miközben a lakásához ballagott. Mielőtt belépett volna az ajtón még egyszer hátranézett, de már nem látta ott a két férfit.

– Ez egy furcsa este volt, nem igaz Cricket? Különös páros. Drake egy őrült, egy vicces őrült. Viszont Jeremy olyan furcsa volt, szerinted miért volt olyan mérges? Na, mindegy, biztos csak rossz napja volt – sóhajtotta Leila a kutyájának, miközben gondolatai még mindig a férfi körül forogtak.

Jeremy egyre dühösebben nézte, ahogy barátja Leilával „ismerkedik”. Mégis mit képzel ez magáról? – fortyogott magában a férfi. És Leila ránevet, nem hiszem el! Nincs szeme ennek a lánynak, ez egy megrögzött nőcsábász! Bosszúsan sóhajtott fel a kis „páros” láttán. Mikor Drake arcon csókolta Leilát, Jeremy valami megmagyarázhatatlan késztetést érzett arra, hogy orrba vágja barátját. Valami belülről szorongatta. Egy kósza érzés nem hagyta nyugodni. Maga sem értette, miért érzi magát olyan furcsán a lány közelében. Ő akart Drake helyében lenni, döbbent rá. Mi van velem? – kérdezte magától Jeremy.

– Micsoda lány! Szóval honnan is ismered? – kérdezte barátját Drake, amire a válasz egy nagy semmi volt. – Na, mi az elvitte a cica a nyelved?

Jeremy hirtelen a falhoz szorította Drake-t, majd egy pillanat múlva elengedte.

– Nem lényeg, hogy honnan ismerem. Egyébként, ha így folytatod, megint eltöröm az orrod! – csattant fel a férfi. Idegesítette barátja viselkedése. Mióta csak Drake odament Leilához frusztrált volt és dühös. Nagyon dühös.

– Ő egy ártatlan. Szóval honnan ismered?

– Komolyan nem értesz a szóból? – sóhajtott fel mérgesen Jeremy, majd dörmögve megszólalt. – Megmentettem, néhány hete volt. Egy Elkárhozott meg akarta ölni a parkban.

– És te csak így szóba állsz vele? – hökkent meg Drake. – Tudod jól, hogy halandók nem tudhatnak rólunk!

– Tudom! – csattant fel Jeremy, majd halkan hozzátette. – Nem emlékszik rá.

– Tessék?

– Mikor megtaláltam, eszméletlen volt. Aztán egyszer összefutottam vele az utcán és nem ismert meg. Szóval nem emlékezett sem rám, sem az Elkárhozottra.

– Értem, és mikor hívod el találkára a hölgyikét? – tette fel a kérdést vigyorogva Drake, amit Jeremy legszívesebben letörölt volna onnan.

– Nem hívom el sehova, nem akarok tőle semmit!

– Igazán, Jeremy! Kinek akarsz hazudni, nekem vagy magadnak? Ne is tagadd, tudom, hogy bejön a kicsike!

– Mondom, hogy nem! Hanyagolhatnánk a témát? – kérdezte dühtől vöröslő arccal barátját.

– Ha nem, akkor nem. Nem is baj, majd akkor én bepróbálkozok nála! A gyengéim úgyis a vörös hajú nők! – jelentette ki vigyorogva Drake, aminek hatására Jeremyben valami elpattant. Öklét felemelve barátjának rontott. Egy jobb egyenessel állon vágta, amitől Drake feje hátracsuklott. Egy apró vércsík jelent meg a férfi szája sarkában.

– Most meg mi bajod? Azt mondtad nem akarsz tőle semmit! Akkor meg mi a fészkes fenéért ütöttél meg? Ismerd be, hogy tetszik neked a csaj, aztán bunyózhatunk felőlem!

– És ha igen, akkor mi van? Ha annyira látszik, hogy bejön nekem, akkor te mi a frásznak csókolgattad?

– Észrevetted? Azt hittem már sose kéred számon rajtam! – nevetett fel Drake Jeremy elképedt ábrázatán. – Kíváncsi voltam, hogy mi a reakciód.

– És ez megért egy pofont neked? – nézett hunyorogva barátjára Jeremy.

– Minden pénzt megért látni a vörös képed, miközben arcon csókoltam a kis „lieblingedet”. Na, mi van, nem játsszuk le a meccset akkor?

– Dehogynem! – válaszolta Jeremy majd orrba vágta Drake-et.

Leila zavart magánélete miatt kissé megviseltnek érezte magát. Egyfelől kénytelen volt Patrickkel dolgoznia minden nap, miközben még mindig frusztrálták a szerda este történtek. Másfelől nem hagyta nyugodni a kis találka Jeremyvel. Bár a férfi szinte meg sem szólalt, mégis egyre többet jutott eszébe. Alig várta, hogy szombat legyen és ismét a menhelyen lehessen. Nyugodt környezetre volt szüksége és úgy érezte, ott megkapja ezt. Soha nem volt még olyan boldog, mint szombat reggel, amikor is végre elindulhatott a menhelyre. Túláradó öröm töltötte el, még akkor is, mikor Crickettet a nővérénél hagyta. Az állatkák boldog csaholással és ugatással üdvözölték Leilát. Tett egy sétát a kennelek között, mielőtt Joe-val beszélt volna. Különös figyelemmel bánt az állatokkal, ügyelve az egészségi és mentális állapotukra. Útját hamarosan az iroda felé vette, de az ajtóban megtorpant, mikor meglátta, hogy Joe telefonál. Mosolyogva dőlt az ajtófélfának és várt, míg befejezi a hívást. A férfi, mikor észrevette az ajtóban álló lányt, eltartotta egy pillanatra a telefont magától.

– Egy perc – tátogta Joe, majd visszatért a híváshoz. – Leila! Örülök, hogy ismét látlak! Hogy vagy? – kérdezte a férfi a lányt, miután letette a telefont.

– Köszönöm, Joe, nagyon jól! És ti hogy vagytok? Minden rendben van a gyerekekkel? – érdeklődött kedvesen Leila, és nem csak formaságból. Igazán érdekelte, hogy vannak a családtagok.

– Mindannyian megvagyunk, köszi a kérdést – válaszolt mosolyogva Joe. – Készen állsz a munkára?

– Igen, mint mindig! – nevetett fel Leila.

– Nemsokára megyek én is, addig is jó munkát! – tette hozzá még a férfi, mielőtt Leila elindult volna kifele az irodából.

– Rendben, Joe! – válaszolta a lány mosolyogva a válla felett.

Leila épp csak nekiállt a takarításnak, mikor egy jól ismert hang szólalt meg mögötte.

– Segíthetek?