Sunrise - 2. fejezet

Leila megrémült, hirtelen Cricket morgását hallotta maga mögül.

– Mit akar? – kérdezte remegő hangon Leila. A férfi nem válaszolt, csak felkacagott. Nem is kellett mondania semmit, a szemei mindent elárultak. Leila még sosem látott ilyen hideg, kegyetlen tekintetet. Egész testében megborzongott. A férfi miközben sziszegő hangon beszívta a levegőt, megindult a lány felé. Cricket morgása egyre erősödött miközben Leila hátrálással próbálta fenntartani a távolságot. Érezte, hogy a rettegés hullámai elöntik a testét. Nagyon félt. Félt megszólalni, félt elfutni. Próbált józanul gondolkodni több-kevesebb sikerrel. Érezte a férfiból áradó gonoszságot. Az idegen továbbra is sziszegve közeledett, közben pedig ocsmányul méregette, mint egy ragadozó az áldozatát. A férfi léptei felgyorsultak, Leila próbálta tartani a tempót, de nem sikerült. Hirtelen a férfi a lány után kapott, Leila felsikoltva futásnak eredt, közben még meghallotta a kutya fájdalmas vonyításba torkolló morgását, de az agya már – felfokozott idegállapota miatt – nem dolgozta fel a plusz információt.

A férfi csak erre a pillanatra várt, a vadászat élményéhez semmi sem volt fogható.

Leila a vak sötétben nem tudta merre rohan. Próbált tájékozódni, hiszen mindennap ezeken az utakon sétáltatta Cricketet, azonban most hiába erőltette a szemeit, úgy érezte mintha minden idegen lenne. Az éjszaka neszei is csak tovább növelték a rettegését. Nem tudta mennyi idő telt el, de úgy érezte, mintha már órák óra futna. Lelassítva a lépteit, óvatosan haladt tovább. A sötétben előre haladva a neszek tovább kísértették. A faágak megrecsegtek néha-néha az esti szélben, ami csak még kísértetesebbé tette a környéket. A közelben valahol apró neszezés hallatszott. Leila szíve jéggé dermedt a félelemtől.

Talán elment – gondolta Leila –, lehet már nincs is itt. Biztos nincs már itt – ezekkel a szavakkal nyugtatta magát. Azonban egy perc sem telt el, mikor hangos reccsenést hallott maga mögül. Megpördült és szembe találta magát a férfival. Gyorsan megfordulva igyekezett futásnak eredni, de a hirtelen mozdulattól elvesztve egyensúlyát a földre zuhant. A férfi csak egy ilyen pillanatra várt, Leila bokáját elkapva maga felé kezdte húzni a sikoltozó lányt.

– Ne, kérem, ne bántson! – zokogta a lány. – Mit akar? Pénzt? Nincs nálam semmi, kérem… kérem, ne bántson! – nyöszörögte halkan.

– Segítség! Kérem, segítsen valaki! – zokogta Leila a vak sötétbe, azonban úgy látszott könyörgéseit nem hallja senki. – Engedjen el! Ne, ne, hagyjon!

Leila rúgkapálva próbálta magáról eltávolítani a férfi kezeit, sikertelenül. Az idegen ekkor a földre szorította az izgő-mozgó lányt. Egész testével ránehezedett, amitől a lányt kiverte a veríték.

Úristen, meg akar erőszakolni. Meg fog erőszakolni – cikáztak az ehhez hasonló szörnyű gondolatok Leila fejében. Mintha valami elpattant volna benne, esztelenül ütlegelni kezdte a férfit. Nem, nem fogja hagyni magát. Azt már nem! A férfi az ellenállást látva még dühösebb lett, és egy erős pofont kevert le a lánynak. Leila megszédült az ütéstől, de nem adta fel. Mint egy kígyó, úgy tekergett a szorító karok között. Hirtelen sikerült kiszabadítani az egyik karját és körmeit a férfi arcába mélyesztette. Ellenfele erre hangosan felüvöltött, és az arcához kapott, eközben engedett a szorítása, így sikerült kikerülnie a férfi alól és futásnak eredt.

Felszabadult érzések kezdtek kavarogni benne, úgy érezte, hogy most megmenekülhet, azonban hirtelen elsötétült előtte a világ.

Jeremy lassan lépkedett a kiüresedett utcán. Elhagyatott volt, sehol egy lélek. Persze ez teljesen érthető és ésszerű volt az emberek részéről, hiszen éjjel tizenegy óra múlt. Aki tehette, ilyenkor a biztonságos házában, a meleg, puha ágyában feküdt a családjával, a kedvesével vagy épp egyedül. De persze voltak mások is, az ő „fajtájából” valók, a sötétség szülöttei. Bukott angyalok, elkárhozottak, gyilkosok egytől egyig. Az ő harcuktól volt hangos az éjszaka.

Jeremy érzékei a park közelébe érve kiélesedtek veszélyt érezve, mint amikor egy gránátot kibiztosítanak, és tudod, hogy fel fog robbanni, csak azt nem hogy mikor. Hangtalan léptekkel közeledett a forrás felé. Mozgása egy áldozatra leső párducra hasonlított a legjobban: tökéletesen beleolvadva a környezetébe, izmait megfeszítve, harcra készen figyelte környezetét. Jeremy, mikor a bejáratnál egy üres autót pillantott meg, halkan szitkozódni kezdett. Most már biztos volt, hogy valami féleszű bajba keveredett, és ha az érzékei nem csalnak, jó nagyba. Továbbindult, azonban az egyik fánál megtorpant. A fa tövében egy halkan szűkölő kutyát pillantott meg. Jeremy habozott, tudta sietnie kell, mégis odament a kutyához. Óvatosan megtapogatta, sérülések után kutatva, de nem talált semmit. Összeszűkült szemmel figyelte a kutyát. Az ellenfele jó erőben lehet, ha egy ilyen megtermett kutyát képes volt valahogy ártalmatlanná tenni. Miután megbizonyosodott, hogy a kutyának semmi baja sincsen, felállt. Pár lépést tett csak meg, mikor egy fájdalmas ordítás hasított a levegőbe, Jeremy minden izma megmerevedett és pillanatok alatt cselekedett. Gyorsan futásnak eredt a hang irányába, közben kardját kirántotta a hátára szerelt hüvelyből. Ahogy közeledett, úgy lettek hangosabbak a hangok is, elfojtott hörgésektől és nyögésektől visszhangzott a park. Lépteit lelassította, hiszen nem tudta kivel van dolga. Először a terepviszonyokat próbálta felmérni, és azon felül, hogy hol helyezkedik el az elkárhozott és az áldozata. Remélte még nem érkezett későn. Jeremy látta, ahogy egy férfi – még mindig nyögdécselve – lassan elindul, miközben az arcát fogja a kezével, rögtön tudta, hogy az elkárhozottal van dolga. Mint ha csak egy nagy térképre rajzolnának egy X-et, úgy kell elképzelni az elkárhozottból áradó sötét energiát, tökéletesen követhető nyom. Jeremy gyorsan körülkémlelt, mert nem látta sehol az áldozatot. Ahogy szemei a parkot pásztázták pillantása megakadt valamin. Egy vörös csomót látott úgy harminc méterre onnan, ahol ő állt. A férfi egyértelműen arrafelé tartott. Jeremy ekkor kilépett a fa takarásából, mire az elkárhozott hirtelen felé fordult.

– Őő asz enyééém! – sziszegte az angyalnak a férfi.

– Azt majd meglátjuk – válaszolta Jeremy. Hirtelen előreugrott, pontosan ellenfele felé, azonban a férfi – meglepően gyorsan – kitért a támadás elől. A férfi felröhögött, mint aki nagyon büszke a teljesítményére. Élvezte a helyzetet, Jeremynek azonban semmi kedve nem volt a játékhoz. A férfi ekkor egy éles vadászkést húzott elő a nadrágjára akasztott tokból, Jeremynek azonban a szeme se rebbent. A férfi előreszúrt majdnem eltalálva vele az angyal mellkasát, csak a reflexeinek köszönhette, hogy megúszta. Jeremy dühös és meglepett tekintettel méregette ellenfelét, nem hitte volna, hogy ilyen ügyes. Tudta, az ellenséget nem szabad lebecsülni, mégis váratlanul érte a támadás. Gyors visszavágással válaszolt, ami most végre sikeresnek bizonyult. Az éles penge átszakítva az elkárhozott pólóját, a húsába mélyedt. A fájdalomtól a férfi felordított, majd még épp karjával megpróbált támadni. Azonban Jeremy érezte, hogy most már fölényben van, kardjával ismételten lesújtott az ellenfelére, ezúttal a mellkasára koncentrálva. Hatalmas, mély tátongó sebet hagyott maga után, amiből azon nyomban elkezdett ömleni a vér. A férfi kezéből ekkora már kiesett a vadászkés. Jeremy az utolsó csapásra készült, véres pengéjét egyenesen az elkárhozott szívébe döfte. A támadó hitetlenkedő arckifejezéssel nézett le a mellkasából kiálló pengére, majd Jeremy arcára, aztán lassan köddé vált, egykori jelenlétét pedig már csak a földre hulló ruhák mutatták. Jeremy a férfi pólóját felkapva megtörölte a kard pengéjét, majd a tokjába csúsztatta. A ruhákat összeszedte és egy táskába gyömöszölte, hogy majd egy elhagyatott helyen megszabadulhasson tőlük. Ebből a szempontból könnyű dolga volt, a takarítással sosem volt sok gond. Pillantása ekkor újra a vörös hajcsomóra esett, lassan elindult felé. Jeremy nem tudta mire számíthat, agyában a fogaskerekek kattogtak, lehet elkésett és már nem is él. Mikor odaért a lélegzete is elakadt. A földön egy gyönyörű lány feküdt, aurája halványan fénylett a teste körül. Egy ártatlan! Jeremy teste megfeszült és halkan szitkozódni kezdett. Lassan letérdelt a lány mellé folyamatosan az arcát kémlelve. A fejéből vér szivárgott, ami élesen elütött bőrének fehérségétől, vörös haja lágyan ölelte körül arcát. Jeremy valami furcsa szorítást érzett mellkasában, de gyorsan elhessegette a gondolatot, figyelmét a lányra összepontosította. Miután megbizonyosodott afelől, hogy még él, óvatosan végigtapogatta a testét esetleges sérülések után kutatva. A bőre néhány helyen már pirosodni kezdett az elkárhozottal való harc eredményeként. Jeremy óvatosan a karjába emelte a még mindig eszméletlen testet, és megindult a park bejárata fele. Ahogy lassan közeledtek meglátta, hogy a kutya halk nyüszítésbe kezd a lány láttán.

– Nyugi, haver – mondta Jeremy csitítólag az állatnak – rendbe fog jönni a gazdád.

Jeremy őszintén remélte, hogy ez tényleg így lesz. Nem tudta, milyen következményei lesznek a lány fejsérülésének. Lehet, hogy semmire sem fog emlékezni, de lehet, hogy mindenre. Emellett nem elhanyagolható tényként, ott voltak a foltok a lány testén. A férfit ezernyi kérdés foglalkoztatta, miközben beültette a lányt az autóba. Miután a kutya is beszállt, a lány táskáját kezdte keresni, szüksége volt a címére. A hátsó ülésen meg is találta, majd pár percnyi kutakodás után végre a kezében tartotta a lány tárcáját. Leila Mckenzie, Roosevelt street 65/D. Az autót beindítva elindult a cím felé. Szerencsére az éjszaka csendes volt, sehol egy járőr. Nehezen magyarázta volna ki magát. A lakásnál leparkolt, majd újra felkapta a lányt. Épp a táskát vette ki, mikor meglátta a hegedűt. Kezébe kapva azt is, óvatosan az ajtóhoz lépett. Kisebbfajta bűvészmutatványt sikerült produkálnia, ahogy karjában egy ájult lánnyal, kezében hegedűvel és táskával megpróbálta az ajtót kinyitni. Nagy nehezen sikerült neki. A lakásba lépve azonnal megcsapta orrát a női parfüm illata. Jázmin. Már a parkban is érezte, de itt ebben a környezetben sokkal erőteljesebben rohanta meg érzékszerveit a virág jellegzetes aromája. Körbetekintve látta, hogy nagyon otthonos és nőies a lakás, akárcsak a tulajdonosa – már amennyire meg tudta állapítani. A nőt a kanapéra fektette, miközben lepakolt, és feltérképezte a lakást. Kis keresgélés utána rátalált a hálószobára, majd óvatosan az ágyába fektette a lányt. A fürdőszobában megnedvesített egy törülközőt és lágyan áttörölte Leila arcát sebeire vigyázva. Jeremy nem értette magát. Segít másokon, de valahogy úgy érezte, hogy ez most más. Törődés. Hasított a férfiba a szó, amitől egész testében megdermedt. Még, hogy törődés, ugyan már. Csak segít egy ártatlanon, már számtalanszor tette ezt. Bosszúsan nézett le a sebesültre, majd felsóhajtva lassan elkezdte kihámozni a ruháiból a lányt. Óvatosan feladta rá a hálóingét, betakargatta, majd a ruhákat a mosógépbe rakta. Az ágy mellett állva hosszan nézte a lányt. A sebei látszódni fognak, de mi van, ha nem fog emlékezni a történtekre? Talán, ha segítene. Áh, nem! Bosszúsan felsóhajtott, nem értette mi ütött belé. Ritkán jut eszébe az adottságát használni, mert kockázatos. Most mégis, ahogy a lányt nézte, úgy érezte meg kell tennie. Segítenie kell rajta. Megadva magát lassan kieresztette szárnyait. Gyógyítói adottságát, csak látható szárnyakkal tudta használni, ami veszélyes volt, hiszen bárki, bárhol megláthatta őket. Ezért sem alkalmazta mindig a képességét. Szárnyai önálló életre keltek és szinte teljesen kitöltötték a szobát. A hold ezüstös fénye meg-megcsillant az ébenfekete tollakon, amik sejtelmesen csillogtak a lágy fényben. Óvatosan a lány fölé hajolt, szárnyaival teljesen beborítva a testét, miközben izzó fény törte meg a szoba sötétjét.

Leila lassan ébredt fel. Úgy érezte magát, mint akin átment egy úthenger. Furcsállta, hiszen csak egy kis bort ivott tegnap a vacsoránál. Lehet, hogy még annyit sem kellett volna? Nem szokott alkoholt inni, vacsorához egy kis bort, de erősebbet soha. Megpróbált gondolkozni, de feje hasogató fájdalommal válaszolt, így úgy döntött későbbre hagyja az elmélkedést. Nehézkesen fejét elfordítva az órára pillantott, majd ajkát meglepett sóhaj hagyta el. Dél múlott pár perccel, ami azt jelentette, hogy késésben volt, nagyon nagy késésben. Hirtelen kiugrott az ágyból, amit azon nyomban meg is bánt. Lassan a fürdőbe botorkált, hogy letusoljon. A zuhany alól kiszállva megnézte magát a tükörben. Ugyanaz az arc nézett vissza rá, mint minden reggel, mégis valamiért egy furcsa érzése támadt, hogy valami megváltozott. Elhessegette a gondolatot és az öltözködésre koncentrált. Gyorsan magára kapott egy ruhát és összeszedte a szükséges dolgokat. A nappaliba érve meglátva kutyáját hangosan felnyögött.

– Jaj, sajnálom Cricket, de erre már nincs időm. Megkérem Loreent, ő majd elvisz sétálni kutyuskám.

Az autóban felhívta nővérét, aki elvállalta, hogy átmegy megsétáltatni a masztiffot. Nevetve megkérdezte húgát, hogy tőlük még hova ment bulizni, mire Leila csak felnevetett és elköszönt. A zeneiskolához érve már elszállt minden jókedve. Sosem késett még, erre Patrick nagyon allergiás volt. Ragaszkodott a pontossághoz, és most pont ő, a szólista késik el. Leila felnyögött tehetetlenségében. A próbaterembe belépve azonnal elnémult mindenki.

– Nocsak, nocsak. Nézzenek oda ki van itt. Csak nem a mi kis sztárművésznőnk?! – kiáltott fel Patrick gúnyosan, ami teljesen jogos volt. Leila feszengve állt a tekintetek kereszttüzében.

– Sajnálom, hogy elkéstem. Én… én nem tudom, hogy történt. Őszintén restellem.

– A sajnálatoddal vajmi keveset érünk Leila – szólalt meg fagyos hangon a férfi. – Mindenki itt volt időben, hogy elkezdhessük a próbát, de miattad nem tudtunk haladni, mert ugye te vagy a szólista. Szóval be kell pótolnunk az elvesztett időt. Most boldog vagy?

– Dehogyis. Én tényleg sajnálom, nem akartam, hogy ez legyen. Én… – fogott bele a mondandójába, de a férfi félbeszakította.

– Elég volt ebből. Még ma el akarom kezdeni a próbát normálisan. Ha megkérhetlek, állj a helyedre. Kezdhetjük?

És ezzel kezdetét vette az aznapi szenvedés. Kínkeserves órák voltak, mintha az idő is ólomlábakon vánszorgott volna. Leila többször is elrontotta a szólót, aminek egyre több dühös arc és még több fejmosás lett az eredménye. Már-már a sírás kerülgette a lányt. Mikor véget ért a próba, azt hitte felzokog örömében. A többieket meg sem várva rohant a kocsijához. Patrick dühös kiáltásával sem törődött.

– Leila! Állj meg! Beszélni akarok veled! Leila!

A lányt azonban nem érdekelte, fáradt volt, és kimerült. Vezetés közben lassan potyogni kezdtek a könnyei. Fájt, hogy így letámadták, és azok a dühös arcok. Mintha ők még soha sem hibáztak volna. Hazaérve úgy döntött vesz egy forró fürdőt, hátha attól megnyugszik. Megengedte a fürdővizet, fürdősót tett bele, majd meggyújtott pár mécsest. Miután levetette magáról a ruháit, nyakig merült a forró vízben. Jólesően nyögött fel, ahogy a forró víz simogatta a bőrét. Szemeit kinyitva a plafonra pillantott, megint rátört az a furcsa érzés. Tudta, hogy valami fontossal kapcsolatos, de nem tudott rájönni mivel is van összefüggésben. Hiába próbálta megfejteni, nem sikerült, sőt a feje is megfájdult. Feladta a küzdelmet és inkább élvezte a fürdőt.

Majd egy órán át áztatta magát addig, míg a víz ki nem hűlt. A kádból kiszállva belebújt a puha köntösébe, majd hajára törülközőt terítve a szobájába sétált. Épp telefonálni készült, amikor lábával rálépett valamire. Meglepetten pillantott le, valami selymeset érzett a talpa alatt, arrébb lépett, hogy megnézhesse mi az. Legnagyobb megdöbbenésére egy gyönyörű, fekete toll pihent a padlón…