Sunrise - 9. fejezet

Halihó, Mindenkinek!

Először is minden kedves hölgy olvasómnak Boldog Nőnapot kívánok!

Aztán, újra itt a friss. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Én nagyon élveztem, mikor írtam, és sok érzést beleadtam. Szóval nagyon örülnék, hogy ha kommentálnátok pár szóban. Csak annyit írjatok, hogy tetszett vagy sem. Én ennyivel is megelégszem. Nos, nem is szaporítom a szót. Jó olvasást a fejezethez!

Csók mindenkinek!

Anne J

Jeremy maga sem értette, mi vitte arra a helyre. Feszengve nézett körül a menhelyen, miközben tovább agyalt. Teljesen normális reggelnek indult. A járőrözés után Drake szinte azonnal elaludt, míg ő maga nem. Nem jött álom a szemére, pedig mozgalmas estéjük volt. Fel-alá járkált a lakásban, majd úgy döntött, tesz egy sétát. Szinte öntudatlanul indult el az utcán és meglepetten vette észre, hogy a menhelynél kötött ki. Óvatos léptekkel belépett az épületbe, majd találomra elindult az egyik folyosón. A ketrecekben a legkülönfélébb állatok kaptak helyet. Volt ott fiatal, öreg, kis- és nagytestű, és mindenféle fajtájú. Egy pillanatra megállt az egyik ketrecnél, amiben egy anyakutya feküdt a kölykeivel. A kutyusok aprók voltak, de már jól fejlettek, három-négy hetesek. Mosolyogva figyelte, ahogy az egyik az ajtóhoz tipegett, majd orrát Jeremy kezének nyomta. Egyik ujját bedugta a ketrecen és megsimogatta a kiskutya fejét. Pár perc után felállt – még mindig mosolyogva – és továbbindult. Halk hangra lett figyelmes, és elindult abba az irányba, ahonnan hallatszódott. Az elé táruló látványtól egy pillanatra ledermedt. Nem más állt a folyosón, mint Leila. Jeremy érdeklődve figyelte, ahogy a lány dúdolva takarítja az üres fekvőhelyeket. Jó pár pillanatig csak állt ott és tekintetével követte a lány mozdulatait. Megköszörülte a torkát, majd halk hangon megszólalt.

– Segíthetek?

Jeremy látta, ahogy a lány hirtelen megpördült maga körül, majd elpirulva ránézett.

– Te itt? Hogyhogy? – szólalt meg meglepett hangon Leila.

– Idetévedtem valahogyan – válaszolta mosolyogva Jeremy. – Nem tudtam, hogy itt dolgozol.

– Ez semmiség – jött zavarba a lány. – Csak önkéntes munka – tette hozzá halkan.

– Szerintem igenis nagy dolog. Sok ember nem tenné meg a helyedben. Egyesek szép összegű csekkeket állítanának ki, de biztos, hogy nem ganajoznának ki egy ketrecet egy beteg állat után.

Jeremy maga sem értette, miért mondott ilyeneket a lánynak. Nem csak őt, de saját magát is meglepte vele. Leila ekkor elmosolyodott.

– Komolyan gondoltad, hogy segíteni akarsz?

– Igen! – és nem is hazudott, tényleg segíteni akart. Azonban egy hang az agya hátsó felében gátlástalanul visszhangozni kezdte, hogy igazából a lány közelében akart lenni, és nem csak az állatokon segíteni. Hangosan megköszörülte a torkát. – Nos, akkor hol kezdjem? Álljak neki ennek a ketrecnek esetleg vagy mást csináljak? – kérdezte Jeremy kissé tanácstalanul, mivel még sosem csinált ilyen munkát. Leila kedvesen megfogta a férfi kezét és maga után húzta. A férfit meglepte a hirtelen érintés és első reakciója az elhúzódás volt. A lány meghökkenve, zavartan állt a férfi előtt.

– Csak meg akartam mutatni, hogy merre kell menni – kotyogott közbe halk hangon a lány.

– Tudom, és ne haragudj! Én csak meglepődtem – magyarázkodott feszengve Jeremy.

– Katona voltál?

Jeremyt meglepte a kérdés és tágra nyílt szemekkel tekintett a lányra. Hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon. Önkéntelenül csúsztak ki a szavak a száját.

– Igen, az voltam. – Jeremy maga sem értette, hogy miért ezt mondta. Valamiért nem akart hazudni a lánynak. Tényleg katona volt. Isten katonája. Persze ezt nem mondhatta el, de legalább a felét igen. A lány megértő mosollyal nézett rá, amitől ismét furcsa érzések kezdtek kavarogni a férfiban.

– Akkor mehetünk? – tette fel a kérdést a lány.

Jeremy bólintva adta meg a választ rá, mire a lány hangtalan léptekkel indult meg a folyosón. Néhány lépés után megállt az egyik kennelnél és leguggolt.

– Szia, Caramella! Hogy vagy? Jeremy, ez itt Caramella, Caramella ez itt Jeremy. Ő egy két éves golden retriever szuka, akit vemhesen hoztak be hozzánk. Valaki úgy gondolta túl terhes neki egy kutya, akinek hamarosan több kicsi kutyulija lesz.

Jeremy felismerte a kutyát, pont itt állt meg, mikor az épületben sétálgatott. A kiskutya, akit megsimogatott, ismét az ajtóhoz galoppozott. A férfi fürkésző tekintettel figyelte, ahogy a lány előbb kinyitotta az ajtót, majd óvatos mozdulatokkal kivette a kiskutyát. Furcsa mód a mama egyáltalán nem bánta ezt, sőt fejét Leila térdére helyezte. Hirtelen egy nedves orrt pillantott meg maga előtt.

– Tessék, fogd meg egy kicsit, kérlek. Szeretném megnézni a többi kölyköt is.

A férfi először habozott, aztán óvatosan kezébe fogta az apró jószágot. Két apró barna pötty pillantott a férfira, és apró termete ellenére boldog farkcsóválásba  kezdett. Jeremy szája megrándult, ahogy a kiskutyát nézte. Óvatosan a mellkasához emelte, vigyázva, nehogy kárt tegyen benne. Egy erős vakkantás volt a válasz, mire fojtott kuncogás ütötte meg a fülét. Felkapta a fejét és a lány mosolygó arcába nézett.

– Mi az? Mi olyan vicces? – kérdezte kissé megbántva Jeremy.

– Jaj, semmi-semmi! Csak olyan szórakoztató volt figyelni, ahogyan a kiskutyát tartod – felelte vidáman Leila.

– Értem… – dörmögte oda halkan a választ a lánynak. Leila megnyugtató hangon duruzsolt az eb fülébe, miközben ellenőrizte a kicsiket. Figyelés közben végigpillantott a lányon, majd tekintete megakadt Leila hátsófelén. Egy kis ideig bámulta, aztán gyorsan elkapta a tekintetét zavarában.

– Meg is volnánk. Ideadnád nekem őt is? – nyújtotta a kezét a lány Jeremy felé, aki először nem értette mit is szeretne tőle. Aztán hirtelen észbekapott és lepillantott a mellkasához szorított kutyusra. Édesen szuszogott a férfi ingének dőlve és Jeremynek fogalma sem volt, hogy történhetett és főleg, hogy mikor. Óvatosan adta Leila kezeibe, vigyázva nehogy felébressze. Pillanatokon belül már bent is volt a tesóival és mamájával a helyén. Csendben sétáltak vissza a kennelekhez, hogy folytassák a másik munkát.

– Igazán nagyon köszönöm, hogy segítesz – szólalt meg egy idő után Leila.

– Nincs mit. Tudod, sok időm van. Ráérek.

Leila lopva a férfit figyelte, miközben dolgoztak. Teljesen meglepte a váratlan felbukkanása, de mégis jó érzéssel töltötte el, hogy mellette van. Ismét furcsa érzések kezdtek keringeni benne, amiktől teljesen összezavarodott és alig tudott a munkájára koncentrálni. Fogalma sem volt, mit mondhatna, ezért inkább csendben maradt. A munka végéhez közeledve szorongó érzés fogta el. Nem akarta, hogy a férfi elmenjen. Hirtelen, meggondolás nélkül csúsztak ki a szavak a száján.

– Lenne kedved eljönni a jövő héten is? Caramella kiskutyáinak aznap lesz az örökbefogadása. Esetleg, ha van kedved és időd, segíthetnél – a lány hangja fokozatosan halkult el, miközben tekintetét a férfi szemeibe fúrta. A csendet szinte vágni lehetett, és Leila megijedt, hogy a férfi most megharagudott rá, amiért letámadta. Szinte feladva a „küzdelmet” fordult el, mikor is váratlanul Jeremy megszólalt mögötte.

– Szívesen!

Egy szó és mégis Leila boldog mosollyal fordult vissza. Úgy érezte, táncra tudna perdülni, és a szíve mintha csak örömtáncot járt volna, úgy dobogott.

– Akkor itt foglak várni szombaton. És köszönöm!

Úgy érezte, hogy szinte szárnyal. Még akkor is, mikor elbúcsúztak egymástól és Jeremy hazament. A napok mintha csak pillanatokká sűrűsödtek volna össze, legalábbis visszanézve így tűnt. Azonban minden egyes percben – ha nem az órát leste – a szombati napon járt az agya Leilának, és azon, hogy milyen lesz újra látni a férfit. Gyakran munka közben is elkalandozott, amiért párszor szigorú megrovásban részesült. Szombat reggel, mikor felébredt, el sem hitte, hogy végre mehet a menhelyre, ahol Jeremy várja majd. Türelmetlenül szaladt el zuhanyozni, úgy érezte magát, mint egy iskolás lány az első randi előtt. A sétáltatást is percek alatt elvégezte és alig másfél órával ébredés után már indult is volna, mikor meglátta magát a tükörben. Elszörnyülködve nézte az egyszerű farmerba és pólóba bújtatott testét. Gyorsan a szobába rohant és elkezdett a szekrényében kotorászni. Cricket mintha csak érezte volna, hogy ez eltart egy darabig, kényelmesen a helyére sétált és lefeküdt. Fejét mancsaira helyezve nézte gazdiját, aki egyre nagyobb kétségbeeséssel szórta ki a ruhákat az ágyra.

– Túl elegáns… túl egyszerű… túl színes… Ezt nem vehetem fel, hogy nézek ki benne?! – kommentálta az egyes darabokat, miközben még mindig nem tudta, mit vegyen fel. Az órára pillantva látta, késésben van. Egy utolsó sóhajjal a szekrénybe nyúlt és kihúzott egy felsőt. A csipkecsoda láttán felnyögött és fejét a kezébe temetve huppant a földre. Cricket szűkölve sietett gazdájához, hogy megvigasztalja.

– Azt hiszem mégiscsak így megyek – mondta a kutyának dőlve, majd visszakapta magára a pólót és végre elindult. Most az egyszer nem a nővéréhez vitte a kutyát, mert ők kirándulni mentek. A bátyja viszont szabad volt, és egy édes mosoly, ártatlan nézéssel megspékelve megtette a hatását. Legszívesebben száguldott volna, de a józan esze hál’ istennek megállította. Nem hiányzott volna egy büntetőcédula. Torkában dobogó szívvel állította le az autót, majd szállt ki és sétált be a menhely épületébe. Tekintetével a férfit kereste, de nem találta. Szomorú sóhaj hagyta el ajkait, és már fel is adta, amikor Jeremy elősétált.

– Hát mégis eljöttél – szólította meg boldogan a férfit.

– Mondtam, hogy eljövök. Miért, kételkedtél? – kíváncsiskodott Jeremy.

– Nem kételkedtem, csak nem láttalak, és azt hittem, már nem is jössz – felelte elpirulva Leila.

– Most már megnyugodhatsz! – kacsintott mosolyogva a férfi. – Bemegyünk?

– Igen! Ma, mint múltkor is mondtam, elviszik Caramella kutyusait. Legalábbis reméljük, ezért szerveztük az örökbefogadási napot. Persze nem csak őket lehet hazavinni, hanem bármelyik állatot. Remélem, sok kedvenc új gazdira lel ma.

– Milyen régóta dolgozol itt egyébként? – érdeklődött a férfi, miközben a szokásos reggeli munkakört végezték el.

– Nos, először olyan hét-nyolc hónapja figyeltem fel azt hiszem a hirdetésre, hogy önkéntest keresnek. Nagyon megfogott az egész dolog, de akkoriban nagyon elfoglalt voltam, és nem jutottam el odáig, hogy ténylegesen eljöjjek ide. Aztán néhány hét múlva, ahogy otthon kotorásztam, kezembe akadt a papír, és úgy döntöttem, hogy benézek. Azonnal beleszerettem az állatokba és bántam, hogy nem jöttem hamarabb. Azóta minden szombatomat itt töltöm, néha van, amikor benézek hét közben is. Ha nincs koncertem kilátásban persze. És te? Mesélj valamit magadról, kérlek – pillantott mosolyogva Jeremyre Leila.

– Nincs sok mesélni valóm. Sokat dolgozom, ez kitölti a napjaimat. Igazából nagyon unalmas az életem. Semmi érdekes nincs benne.

– Ez nem igaz! – tiltakozott kissé elpirosodva a lány.

– Miből gondolod? – kérdezte kíváncsian a férfi.

– Nos, ott van Drake. Jó barátok vagytok, ezt bárki láthatja. Szerintem nincs fontosabb az életben a családnál és a barátoknál. Szóval ne mond, hogy unalmas az életed, mikor olyan jól elvagytok Drake-kel. Szerintem vele akármilyen, csak nem unalmas az élet – adta meg mosolyogva a választ Leila. – Mehetünk? Lassan idő van, szerintem nemsokára jönnek majd a leendő gazdik.

– Mutassa az utat hölgyem!

A "Fogadj örökbe és mindig melletted leszek!" kezdeményezés úgy tűnt nagyon sikeres lesz. Rengeteg ember jött el és nagyon sokan távoztak egy új kedvenccel az oldalukon. Jeremy és Leila egész nap megállás nélkül dolgozott. Nap végére elégedetten, de fáradtan huppantak le.

– Szerintem jól sikerült a nap. Szerinted? – fordult a lány felé Jeremy.

– Igen, nagyon sok kutyus és cica lelt gazdára, aminek hihetetlenül örülök. És Caramella kutyusai is nagyon népszerűek voltak. Szinte mindet hazavitték.

– Hogyhogy szinte mindet? – értetlenkedett a férfi.

– Nos, tudod, sokan a fiú kutyákat szeretik jobban, merthogy a lányok vemhesek lesznek és a többi. Caramella kutyusai közül kettő volt lány. Az egyiket elvitték, viszont a másikat nem. Ahogy Caramellát sem. Sajnálom, mert nagyon édesek, legszívesebben én magam vinném haza, de nekem már ott van Cricket. Ő egy személyben egy egész falka. A családomat pedig már annyit nyaggattam, hogy ha meghallják azt a két szót, hogy örökbefogadás és kutya, akkor vagy elrohannak, vagy pedig betömik a számat – nézett vidáman a férfira. – Egyébként neked van kutyád?

– Nem, nincs – válaszolta halk hangon, ám gyanakodó tekintettel Jeremy. – Miért is?

– Jaj, semmi-semmi. Csak úgy kérdeztem – adta az ártatlan Leila, és remélte, hogy nem bukik le. – Megyek, megnézem Caramellát, van kedved velem tartani?

– Nincs akadálya, úgyhogy mehetünk – szólalt meg Jeremy, miközben felállt a székből és elindult a lány után. A kennelhez érve Leila halkan megszólalt.

– Hát nem édes? És pont őt nem vitték el… Egyesek olyan bolondok. Hát lehet nem szeretni egy ilyen édes tüneményt?! Igen, drága, rólad van szó. Oh, hogy te milyen okos vagy, mint a mamád. Nézd Jeremy, milyen aranyos! Olyan kár, hogy nem vihetlek haza – mosolygott szomorúan Leila, majd hirtelen a férfihoz fordult.

– Neked nincs kutyád és gondolom macskád sem. Semmi akadálya, hogy…

– Nem! Azt már nem! – vágott a lány szavába mérgesen. – Nem viszem haza, nem tehetem meg! Elfoglalt vagyok… Én… én nem tudok egy kutyára is vigyázni.

– Oh, értem én! Semmi baj, csak eszembe jutott – válaszolta enyhén remegő hanggal Leila. – Biztos hazaviszi őket valaki, igaz? Ugye nem altatják el őket? – kérdezte kétségbeesetten a férfit.

– Khm – köszörülte meg a torkát Jeremy. – Biztos nem! Aranyosak, gazdára lelnek majd – tette hozzá egy biztató mosollyal, amiről remélte, hogy olyan is.

Leila lopva figyelte a férfit, akinek arcán nem látszott semmi. Néha összeráncolta a homlokát – biztos gondolkozik, futott át a lány fején. Már jó néhány perc eltelt, mikor a férfi egy hatalmas sóhaj után megszólalt.

– Rendben!

– Tessék? Nem értem. Mi van rendben? – nézett meglepetten és összezavarodva a lány.

– A kutya. Én… én örökbe fogadom – nyögte ki nagy nehezen a választ Jeremy.

– Örökbe fogadod? Hiszen az előbb még nem akartad. Most miért változott meg a véleményed? – Leila szemöldöke hirtelen a magasba ugrott.

– Csak! – válaszolta feszengve a férfi. – Megelégszel ennyivel?

– Nem, de tudom, úgysem mondasz el többet – válaszolta kissé szomorúan a lány. – Melyiküket is viszed haza akkor? – nézett a férfi szemébe, akinek arckifejezése a lehető legfurcsább volt abban a pillanatban, mikor megszólalt.

– Mindkettőt!

Jeremy ugyanúgy meglepődött, mint a vele szemben ülő Leila. Mi a frászt mondtam? Hogy mindkettőt? Hiszen egyet se akartam, most meg mindkettőt hazaviszem? – Szidta magát Jeremy gondolatban, miközben tekintete a kutyák és a lány között járt.

– Oh, ez, nos… fantasztikus! – szólalt meg végül Leila. – Ha teljesen biztos vagy magadban, akkor elintézem gyorsan a papírmunkát és viheted is őket.

Jeremy hümmögött valamit az orra alatt, miközben még mindig azon gondolkozott, hogy miért válaszolta azt, amit. Hiszen megmondta a lánynak, hogy nincs szüksége kutyára, akkor mégis miért tette? Csak saját magát okolhatta, hiszen Leila nem tukmálta rá őket, csak az ötletet vetette fel. Legszívesebben a fejét a falba verte volna és visszamondta volna az egészet, de tudta, akkor megbántja a lány egy életre. És azt nem akarta. Hatalmas sóhajjal vette tudomásul, hogy most már két kutya „boldog” tulajdonosa. Istenem, Drake ezzel fog nyúzni ezer évig – gondolta letargikusan Jeremy.

– Tessék, itt vannak az oltási könyvek és a papír az örökbefogadásról. Most már hivatalosan is te vagy Caramella és… öööö… a kicsi gazdája – vágta ki magát Leila. – Ha gondolod, gyorsan rendet rakok és segítek neked hazavinni őket. Mit szólsz hozzá?

– Hüm, az jó lenne, azt hiszem – nézett bizonytalanul a lányra.

– Akkor néhány perc és jövök – válaszolt mosolyogva Leila. – Addig ismerkedjetek össze és esetleg adj nevet a kicsinek – tette hozzá mielőtt otthagyta a férfit a kutyákkal. Jeremyt egyik sokk után érte a másik. Örökbefogadás aztán még névadás is? Mit csináltam?! – temette arcát a kezei közé, mikor valami nedves ért a kezéhez. Meglepetten pillantott Caramellára, aki boldogan nézte őt. Jeremy lassan, mosollyal az arcán megvakargatta a kutya füle tövét.

– Itt lennénk! – intézte szavait a lányhoz, mikor megálltak egy ajtó előtt. Jeremy kissé feszengve pillantott útitársára. Még soha sem hozott nőt a lakásba, de ezt nem kötötte Leila orrára. Remélte, Drake nincs otthon, eléggé megalázó lesz neki így is, de ha most is itt lenne, akkor tuti a teljes megsemmisülés. Aztán megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy barátja nincs a lakásban. Gyorsan ledobálta a cuccokat, amiket Leila készített össze a menhelyen a számára. Pár tálka, kutyaeledel és játék.

– Öhm… köszönöm a segítségedet.

– Semmiség volt. Akkor… – pillantott bizonytalanul Jeremyre a lány.

– Esetleg még segítesz kiválasztani, hogy hol legyen a helyük? – bökte ki a férfi, épp oly zavartan, mint ahogy Leila állt ott a nappaliban.

– Persze! ­– villantott egy boldog mosolyt rá a lány.

A kissé feszült helyzet úgy tűnt feloldódott. Hamar megoldották a „helykérdést” és Jeremy hozott néhány ruhadarabot az ideiglenes alvóhelyhez. Leila szépen elrendezte azokat. Caramella és a kis blöki birtokba vette az új „otthonukat”. Úgy tűnt tetszik nekik. Megkönnyebbült és boldog mosoly terült el mindkettejük arcán.

– Tudod már a nevét? – nézett fel Leila a kutyákról.

– Őszintén? Fogalmam sincs! Elég szokatlan még a gondolat, hogy most már van két kutyám, így nem tudom, hogy egyáltalán milyen nevet adhatnék neki. Ami még jó is, és nem valamilyen szerencsétlen név – bukott ki a férfiból.

– Hm, nem is tudom. Nem könnyű a választás. Esetleg mit szólsz a Serafinához? Lány, és szerintem ez elég szép név.

– Valóban szép – válaszolta Jeremy, miközben a lány arcát fürkészte. – Szerintem tökéletes – tette hozzá halkan. Látta, ahogy Leila arca egyre jobban elvörösödik. Már épp szóra nyitotta a száját ismét, amikor a kutyák hirtelen köztük termettek. Hallotta, ahogy Leila felnevet, és mond valamit az ebekről meg az ő játékszenvedélyükről, mialatt az egyik táskában kotorászott. Egy gumikacsát húzott elő, majd meglengette a kutyák előtt. Örömmel vetették rá magukat a játékra, miközben egymást kergették. Lassan Jeremy arcán is mosoly jelent meg, majd végül már ő is Leilával nevetett. Úgy tűnt a kis energiabombák jól elvannak, ám amikor épp felállni készültek, Caramella váratlanul ott termett és Leilára ugrott. A lány hirtelen elvesztette az egyensúlyát és Jeremynek dőlt. Mindketten a földön kötöttek ki, Jeremy alul és rajta a lány. A kisebb sokk után, nevetve pillantottak egymásra.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi Leilát.

– Igen, és te? Nem nyomlak agyon a súlyommal?

– Agyonnyomni? Te? Ahhoz még kicsit gyúrnod kell – nézett vidáman a lányra Jeremy, majd hirtelen elkomolyodott. Nem látott mást maga előtt, csak a lányt és valami ősi sóvárgás ébredt fel benne. A csókját szomjazta. Lassú mozdulattal érintette meg az ujjával, majd rajzolta körbe a lány ajkát. Pillantásával követte az utat, miközben látta, ahogy a lány arca egyre vörösebb lesz, és lélegzete kapkodóvá válik. Hirtelen megfordult, így most a lány került alulra. Csak egy csók, semmi más! – győzködte magát, miközben arcával egyre közelített Leila felé. Először nagyon lassan érintette meg a lány száját, akinek torkából szaggatott sóhaj tört fel, aztán lágyan birtokba vette az édes ajkakat. Óvatosan ostromolta a szájával a lányét, miközben érezte, hogy Leila ujjai finoman a tincsei közé túrnak. Az ártatlan mozdulatok még jobban feltüzelték vágyát és egyre hevesebben kezdte el csókolni kedvesét. A szenvedély hirtelen ragadta el őket, és ők teljesen átadták magukat. Leila erősen szorította magához Jeremyt, miközben ujjai tovább kalandoztak a férfi testén. Jeremy nyelve először csak „feltérképezte” a lány száját, aztán vad táncba kezdett Leiláéval. Eközben a férfi kezei sem maradtak tétlenek. Végigsimított a lány oldalán, amitől Leila belenyögött a csókjukba és még erősebben húzta magára kedvesét. Jeremy ujjai már a lány pólója alatt kalandoztak. Lágyan cirógatták Leila gerincét egyre feljebb arasztoltak, miközben ajkaik egymással vívtak harcot. A külvilág teljesen megszűnt számukra, csak egymást érzékelték. A nekik szóló torokköszörülést is csak nehezen hallották meg.