Sunrise - 4. fejezet

Nos, kis késéssel ugyan, de meghoztam a fejezetet. :) Nem lett nagyon pörgős, de azért kiváncsi volnék, ti mit gondoltok róla. Na nem is papolok tovább itt. Jó olvasást hozzá! Puszi, Anne:)

Cricket morogni kezdett a mély bariton hallatán, mire Leila a nyakörvénél fogva a kutyába kapaszkodott.

– Ki az? – kérdezte, miközben a szíve a torkában dobogott.

– Én vagyok az Leila, Patrick – lépett a férfi a folyosói lámpa fényére. – Miért kit vártál? – kérdezte a karmester gúnyos szemöldökráncolgatás közepette.

– Oh, Patrick, de megijesztettél – válaszolta zavarát elrejtő nevetéssel a lány. – Nem vártam senkit, csak megijedtem.

Leila ekkor a kutyához hajolt és halk hangon kezdte csitítgatni a még mindig morgó kutyát.

– Sssshhhh, minden rendben. Ne aggódj, ő csak Patrick. Jó barát.

– Szép, nagy állat – mondta feszült hangon a férfi, és közben gyanús pillantásokat vetett a kutyára. Erre a kutya mintegy megérezve a férfi rosszallását, megint morogni kezdett.

– Cricket! – szólalt meg Leila erélyesen – Most már elég lesz! Sajnálom Patrick – mondta a lány a férfi felé fordulva–, nem tudom mi ütött belé. Először mindig ilyen védelmező, de általában utána lenyugszik. Egyébként valami baj van? Történt valami, azért jöttél?

– Nem, nem, csak beszélni szerettem volna veled. Azonban ráér.

– Ugyan már, ha már idáig eljöttél. Esetleg nem folytathatnánk odabent a beszélgetést? Nem hiszem, hogy a szomszédokra tartozik minden elhangzott szó és Cricket is hamarabb lenyugszik, ha a helyén lehet.

– Igazán nem akarok kellemetlenkedni – mondta Patrick, azonban Leila így is látta a felcsillanó szikrát a szemében, amitől csak még jobban összezavarodott.

– Nem zavarsz. Nos?

– Akkor elfogadom az invitálást.

A lakásba belépve Leila előbb gyorsan Crickettet látta el, majd Patrickhez fordult.

– Kérsz valamit inni esetleg? Van itthon gyümölcslé, ásványvíz és egy kis whiskey. A bátyám és az apám kedvenc itala tudod – tette hozzá elpirult arckifejezéssel.

– Áh, igen. A híres skót whiskey és a skót mentalitás. Egy pohár gyümölcslé tökéletes lesz – adta meg a választ Leila kérdésére egy idő után.

– Rendben, foglalj helyet a nappaliban. Azonnal hozom.

Miközben Leila a konyha felé indult, Patrick szemügyre vette őt. A lány nem volt magas, de ettől függetlenül formás idomokkal rendelkezett. Elfordulva a kellemes „látnivalótól”, Patrick lassú mozdulatokkal a kanapéhoz sétált és elhelyezkedett rajta. Eközben tekintetét végighordozta a lakáson. Túlságosan is színesnek találta. A falak harsány színűekre voltak festve, és mindenhol volt valami csecsebecse. Ő az egyszerűségért rajongott, a tiszta színekért és formákért. Elégedetlenül sóhajtott, majd a karórájára pillantott, épp mikor belépett a nappaliba Leila.

– Sajnálom – szólalt meg a lány, miközben kifújt az arcából egy kósza vörös tincset – csak nem tudtam eldönteni, hogy melyikből hozzak.

– Nekem bármelyik megfelel – válaszolta a lánynak olyan meleg mosollyal, hogy az ismét elpirult.

– Akkor csak tessék, válassz poharat. Khm… És miről is akartál velem beszélni? – tette fel Leila a kérdést, és lopva a férfira sandított pohara pereme fölött. Furcsa mód a férfi mintha elpirult volna. Áh, biztos csak rosszul látta – gondolta a lány.

– Nos – köszörülte meg a torkát Patrick –, tudod a múltkor is már szóba került a téma – a lány értetlen tekintetét látva felsóhajtott. – Pár hete megkérdeztem, hogy lenne-e kedved velem vacsorázni, de akkor nem értél rá. És arra gondoltam talán most több időd van, és elmehetnénk valahová valamelyik este. Nos? Mit gondolsz?

Leila döbbenten figyelte a férfi arcán tükröződő érzéseket. Éppen csak pár órája történt, hogy a bátyja szóba hozta a férfiakat, és erre elhívja Patrick randizni. Még mindig csodálkozva nézte a férfit.

– Huh, úgy látom sokkoltalak. Tudod mit, felejtsd el! Ostobaság volt szóbahoznom. Legjobb lesz, ha megyek.

– Ne, Patrick kérlek, várj! Én… én csak… Tudod ez olyan szokatlan nekem. Én… te, ez a randi – hadarta egy szuszra, miközben kezeivel átkulcsolta a derekát. – Nem azt mondtam, hogy nem akarok vacsorázni veled, csak – sóhajtott fel Leila – szokatlan – nézett fel a férfira feszengve. – Értesz engem?

– Igen – válaszolta sóhajtva a férfi. – Tényleg hagyjuk Leila – dörzsölte meg orrnyergét Patrick –, butaság volt az egész.

– Patrick! Szívesen elmegyek veled vacsorázni!

– Komolyan mondod? Nem csak azért, hogy megnyugtasd a lelkedet?

– Komolyan!

– Szerda este hét óra megfelel neked?

– Igen, tökéletes!

– Rendben. Most már tényleg hagylak pihenni. Jó éjszakát, Leila!

– Jó éjszakát, Patrick!

Leila még sokáig nézte a csukott ajtót, miközben a történteken gondolkozott. Találkája lesz. A karmesterével.

– Istenem, mit csináltam – sóhajtott fel csüggedten, miközben leült a kanapéra. Cricket ekkor a térdén nyugtatott kezeire ejtette fejét és halkan szűkölve megnyalta azokat. – Jaj, Cricket!  Mondd, miért vagyok ilyen szerencsétlen? – simogatta meg az állat fejét.

Másnap reggel Leila fáradtan nyitotta ki a szemeit és ábrándozva figyelte a függöny szálain megcsillanó napsugarakat. Elgondolkodott a tegnap esti eseményeken. Még mindig nem értette magát, csak remélni tudta, hogy nem követett el ostobaságot. Nem szokott randizni, főleg nem munkatársakkal. Egy-egy ilyen randi néha végzetesnek bizonyult a közös munkára nézve. Állandó feszültség és ellenséges kapcsolat a résztvevők között. Ezért is kerülte el ezt eddig. Hogy most miért mondott igent, nem tudta, de remélte nem fogja megbánni. Lassan kikászálódott az ágyból, majd a zuhanyzó fele vette az irányt. Félóra frissítő zuhany után megállt a ruhásszekrénye előtt és tűnődve vizsgálta a ruháit. Ezen a napon szokott Chicago régi ipari területén található állatmenhelyre menni, mint önkéntes. Hosszas nézelődés után egy sima fekete farmerre és egy szivárványszínű pólóra esett a választása. Gyorsan elkészült, majd Crickettet a menhely fele menet beadta a nővéréhez, addig is rohangálhatott a gyerekkel. Nem időzött sokáig náluk, pedig szívesen megbeszélte volna a gondjait Loreennel, de nem akart elkésni. A rádiót tekergetve igyekezett valami jó zenét keresni. Egyszer csak meghallotta Billy Idol hangját és úgy érezte összekuszált lelkére most ez a legmegfelelőbb gyógyír. A hangerőt feljebb véve dúdolta, majd énekelte az énekessel a Rebell Yell című számot. Az út végéhez közeledve már egész vidáman érezte magát, és nem foglalkozott a randi-kérdéssel tovább. A menhelytől nem messze parkolt le, az egyik párhuzamos utcában. A fennmaradó távot mindig gyalog tette meg. Dúdolgatva és mosolyogva indult el az utcán, miközben egy fára lett figyelmes nem olyan messze. A nap sugarai, mint játékos tündérek játszottak a fa leveleivel, aranyos fénybe vonva őket. Egészen elcsodálkozott, így nem is figyelt arra, hogy hova lép. Hirtelen valami keménynek ütközött. Mintha csak egy betontömbnek futott volna neki. Érezte, hogy acélkeménységű karok fonják át a derekát és tartják meg, nehogy elessen. Lassan feltekintett, és elfelejtett levegőt venni, ahogy a szürkéskék szemekbe nézett…