Sunrise - 7. fejezet

Ismét itt lennék a frissel. És most pontos voltam! :D A fejezethez annyi megjegyzésem lenne, hogy tele van tesztoszteronnal. Egy kis meglepetés is fog érni titeket. Remélem tetszeni fog. Esetleg, ha van időtök és kedvetek, írjátok meg a véleményeteket.

Xoxo, Anne

– Mi a… –szólalt meg Jeremy, azonban elakadt, mikor megérezte, hogy az idegen oldalba rúgta. Bosszúsan szusszantott fel, majd kezével kivédte a következő rúgást balról. Azonban ellenfele tapasztalt harcosnak bizonyult, mert azonnal támadott jobbszélről.

– Angie, Angie… így elpuhultál?

Jeremy a kárörvendő hang hallatán feldühödve kardjával rontott neki támadójának. Ahogy a fém a fémhez ért, csikorgó hang töltötte meg a levegőt. A fegyverek végén erős karok feszültek meg. Nem bírtak egymással. Pár pillanat múlva, szinte egyszerre kapták vissza kardjaikat és kezdtek bele egy új támadásba. A levegő szikrázott a visszafojtott feszültségtől. Jeremy egy erős csapással támadott, azonban ellenfele mintha csak erre várt volna. Gyorsan megperdülve hárította el a vágást. Közben előrelendült és egyre közelebb és közelebb került Jeremyhez. Ekkor azonban irányt változtatott, és ezzel az apró csellel sikerült meglepnie Jeremyt és egy apró vágást ejtenie a karján. Ellenfele kárörvendően vigyorogva szemlélte a felbuggyanó vörös vércseppeket. Viszont öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis Jeremy egy hirtelen mozdulattal kiütötte kezéből a kardot, majd sajátját is eldobva a másiknak ugrott. Egy gyors balhoroggal állon vágta, majd felöklelve a földre taszította ellenfelét. Térdével igyekezte leszorítani a másikat, azonban ekkor a földön fekvő férfi fültövön vágta, amitől kissé megingott. Ezt kihasználva az idegen ismét fölénybe került.

– Angie, a francba! Ez így nem buli!

– Te idióta! Drake, mi a fészkes fenét képzelsz? És ne hívj Angie-nek!

– Angie, kérlek! Már oly rég vártam, hogy befejezzük a meccset! Úgy is nyerek!

– Na persze!

Jeremy a lélegzetvételnyi időt kihasználva bordán vágta Drake-et. A hirtelen támadástól kétrét görnyedt, azonban hamar összeszedte magát. Gyorsan talpra ugrottak mindketten és óvatos pillantások közepette kerülgették egymást. Ellenfele ismét igyekezett leszerelni őt. Keleti harcmodort alkalmazva először hason, majd lábon rúgta Jeremyt. Ettől ő hátrálni kényszerült. Drake jól ismerte a harcművészeteket, és az emberi anatómiát. Jeremy gyengén, de viszonozni próbálta az ütéseket. Pillanatokon belül cselekedve, egy gyors és régi taktikához folyamodott. Apró tánclépésekkel megtévesztve ellenfelét, kijátszotta annak védelmét. Majd ezután intenzív támadásba kezdett. Először a mellkasát vette célba. Erős ütéseket mért rá, majd ezek után a lábak következtek. Az érzékeny területekre koncentrált és hamarosan Drake a földre került. Mindketten erősen lihegtek. Jeremy ütésre készen állt Drake felett. Egy pillanatig farkasszemet néztek egymással, majd Jeremy leengedte a karját. Nevetve nyújtott kezet ellenfelének.

– Angie, már megint győztél! Ez nem ér! Legközelebb megverlek, esküszöm!

– Persze Drake! Csak tudnám, hányszor hallottam már tőled ezt – válaszolta nevetve barátjának Jeremy. – Egyébként mondtam már, ne hívj Angie-nek. Nehéz ezt felfognod?

– De ha egyszer úgy tetszik! – válaszolta Drake vigyorogva. – És olyan rég láttalak! Megtagadnád tőlem ezt a kis élvezetet?

– Kinek a pap, kinek a papné… Neked élvezet, nekem bosszúság – morogta Jeremy a bajsza alatt.

– Ne viselkedj már úgy, mint egy kislány, Angie! Igazán túlléphetnél ezen az apróságon. Sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint egy név és egyéb… – a mondat további része és a levegő is bennragadt Drake mellkasában, mikor megérezte Jeremy öklét az orrán.

– A büdös… hogy az a… Angie!.. Én… én… eltörted az orrom, te idióta! Mi van, ha rosszul forr össze? Hogy nézek majd ki törött orral?

– Karakteresebb lesz az arcod. Egyéb bajod nem lesz belőle.

– Karakteresebb? Te… én…

– Cöcöcö, én a helyedben nem tenném! A végén még nem csak az orrod törik el,

Sárkányka!

– Idióta! – motyogta orra alatt Drake. Miközben vérző orrát fogta gyilkos pillantásokkal méregette Jeremyt. Ő pedig csak nevetett barátja viselkedésén.

– Bírsz még harcolni, vagy most már mindörökké egy törött orr miatt fogsz nyavalyogni? Mert akkor keresünk neked egy kórházat. El ne vérezz nekem itt!

– Még hogy kórház! Megmondtam neked, akkor régen, hogy kórházba soha többé nem teszem be a lábam! Emlékszel? Ez azóta sem változott! Egyébként sincs rá szükségem.

– Akkor meg szedd össze magad! Ne siránkozz itt! Akarsz harcolni vagy sem? Mert ha nem, akkor megyek egyedül. Nincs szükségem egy gyerekre koloncnak!

– Még hogy gyerek… meg hogy kolonc… „Ne siránkozz itt!” – utánozta Drake barátja hangját, miközben fellökve elmasírozott mellette. Jeremy nevetve nézte a távolodó férfit, akinek peckes járása, inkább egy pityókás lóéhoz hasonlított abban a pillanatban.

– Na, mi van? Nem jössz? – kiáltotta Drake bosszúsan.

Jeremy lassan, komótos léptekkel indult meg a másik felé, tovább játszva annak idegeivel.

– Tudod, annak idején gyorsabb voltál! Ha ilyen tempóval tötyögtél volna, akkor is, már rég bekaptál volna minimum öt golyót a tested legkülönbözőbb részeibe.

Jeremy lelki szemei előtt emlékképek jelentek meg egy szinte elfeledett időszakról. Drake szavai hatására újra átélte az egészet, szemei előtt egy rég letűnt kor jelent meg.

– Fedezékbe! Mindenki! – Az öblös hangra mindenki egyszerre húzta le a fejét, és igyekezett védett helyre kúszni. A gránát fél méterrel a fejük felett húzott el, majd robbant fel az ároktól nem olyan messze. A detonáció erejétől a föld több helyen megindult és a katonákra zúdult. Egymást segítve próbálták kiásni magukat, miközben fürkésző tekintettel és kicsit még csengő fülekkel kémlelték a környezetet.

– Vigyázz! A húsz és feles ütegekkel tüzelnek! Valaki szóljon annak az istenverte Murdocknak! A francba is, szitává lőnek minket! Scott, Jamison! Maguk balszélre! Jones, maga menjen el Murdockhoz és mondja meg neki, hogy az ellenség erős tűz alá vett minket! Nem tudjuk megindítani a támadást! Páncélos, vagy légi segítséget kérünk! Megértette?

– Az Isten legyen magával!

A kapitány pillantása kísérte a katona minden mozdulatát. Mikor látta, hogy elesik, felsóhajtott, majd újabb katona után kiáltott. A francba is ez egy mészárszék – sóhajtotta magában az őrnagy.

– Diego!

– Igen, uram, jelen!

– Fogja magát és elmegy Murdock tábornok úrhoz! Jelenti neki a helyzetünket, és hogy erős tűz alatt állunk! Támadást nem tudunk indítani, és a védekezés is egyre nehezebb! Páncélos vagy légi támogatást kérünk! Értette?

– Igen, uram, igen!

– Őrnagy úr, tisztelettel beszélni szeretnék!

– Mondja Nothingale!

– Tisztelettel uram, én szeretném elvinni az üzenetet a tábornok úrnak! – Tapasztaltabb vagyok, és jobban kiismerem magam az ellenséges tűzben! És nem mellesleg én nem tudok meghalni – tette hozzá magában Jeremy, miközben a parancsnok arcát fürkészte.

–Hm, rendben! Diego! Maga átveszi Nothingale helyét! Nothingale maga pedig elmegy Murdock tábornok úrhoz az üzenettel!

Jeremy gyors lépésekkel indult el az ötven méterrel mögöttük lévő lövészárokhoz. A lövedékek mindenfelé záporoztak, mintha csak esőcseppek lennének. Különleges hallása révén, Jeremy időben le tudott bukni előlük. Sokszor azonban még így is hajszálon múlt, hogy nem kapott be egyet. Szemével körbekémlelt. A harcmező egy hatalmas földterületen terült el. A lövedékek, gránátok és ütegek teljesen felszaggatták. Több helyen elesett katonák holtestei hevertek, olyanoké, akiknek nem tudták behozni a porhüvelyét az ellenséges tűz miatt. Némelyik teljesen szétszaggatva hevert a földön, volt, amelyiknek hiányzott valamelyik vagy mindegyik végtagja. A vér már régen megfeketedett, még morbidabbá téve a látványt. Az egész területet a halál lengte be.

Jeremy lassan az árokhoz érkezett. Itt kicsivel csendesebb volt a tűz, de csak azért, mert ez hátrébb feküdt, mint az övék. Egy földbucka mögött meghúzódva kiáltotta oda a jelszót a többi katonának, hogy nehogy lelőjék, mint ellenséget. Hamarosan megérkezett a válasz, így Jeremy óvatosan tovább indult. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy végre biztonságos helyen van.

–Nothingale főhadnagy vagyok a kilencszázhatosoktól! Murdock tábornok úrral szeretnék beszélni! Anderson őrnagy parancsára vagyok itt!

– Murdock tábornok úr, itt egy főhadnagy a kilencszázhatosoktól.

– Mi járatban erre, fiam?

– Uram, Anderson őrnagy küldött! Erős ellenséges tűz alá vettek minket. A

támadást nem tudjuk megindítani és a védelem is gyengül. Anderson őrnagy légi vagy páncélos támogatást kér, uram!

– Fiam, ha tehetném, küldenék én támogatást, de az összeköttetés megszakadt a központtal. Nem lehet őket elérni. Csak a Jó Istenben bízhatunk!

– Jeremy? Jeremy, öregem te vagy az? Anyám, el se hiszem! Milyen rég nem találkoztunk! Jeremy…

– Jeremy! Jeremy… Jeremy! A francba is öregem mi a frász bajod van?

Jeremy kábult tekintettel pillantott barátja szemébe, és egy pillanatra még azt hitte a fronton van. Aztán lassan körbepillantott és rájött, hogy Chicagóban van. Az egész csak egy emlékkép volt, már rég vége annak az időknek – győzködte magát Jeremy. Azonban most egyszerre ismét mindenre emlékezett, teljes élességgel. Pedig a háborúnak már hatvanöt éve vége volt.

– Bocs, csak eszembe jutott valami. Mehetünk!

Drake furcsa pillantással méregette barátját, miközben együtt haladtak a sötét utcán.

Épp az egyik sarkon készültek befordulni, mikor üvegcsörömpölés és kiabálás hallatszott. Egymásra pillantottak és néma jelbeszéddel megbeszélték a taktikát. Mozdulataikból sütött a tapasztalat. Gyors tempóban hamar megközelítették a kérdéses helyet. Először Drake ment előre, megvizsgálta tiszta-e a terep, majd miután úgy találta, hogy igen, intett Jeremynek, hogy követheti. Egy autó állt az utca egyik elhagyatott szakaszán. Az egyik ablakát valaki betörte, a földön egy táska és egy sál hevert. Mintha valaki ellenállt volna. Mindketten ledermedtek egy pillanatra, amikor megérezték az Elkárhozottak jellegzetes jeleit. Különleges érzékszervük azonnal bekapcsolt, és egy adott pontra „mutatott”. Drake és Jeremy követve a mentális nyomot hamar utolérték az elkövetőt. Sejtették, hogy van vele valaki. A nyomok az autónál legalábbis erre engedtek következtetni. Hirtelen egy női sikoly törte meg a csendet. Futva tették meg a maradék távot. Két férfi egy asszonyt bántalmazott. Az áldozatnak már folyt a vér a szája sarkából, illetve a fején is volt egy seb. Ruhája elszakadt, miközben az Elkárhozottak ütlegelték. Jeremyék látták a szinte kéjes élvezetet, miközben fájdalmat okoztak egy másik embernek. Pillanatok alatt közbeléptek. Drake balról, míg barátja jobbról közelítette meg a támadókat.

 Az egyik észrevette Jeremyéket és gyorsan figyelmeztette társát. Látszott rajtuk, hogy nagyon bíznak testi fölényükben, azonban egy angyalt sose szabad lebecsülni. Kettőt meg pláne! Drake a karját az egyik támadó felé lendítette és sikeresen el is találta. Ellenfele feje hátrahanyatlott, majd szinte abban a pillanatban vissza is fordult felé. Vérző orral és vigyorgó szájjal kapott fel maga mellől egy vascsövet. Drake a kardjával igyekezte hárítani az ütéseket. A kongó hang töltötte be az utcát, ahogy a fémcsőhöz nekikoppant a másik fegyver. Az Elkárhozott taktikázott. Nem engedte magához Drake-et, viszont olyan távolságban maradt, hogy ha kell, akkor bármikor megtámadhassa. Óvatosan apró köröket írt le. Drake követte a mozdulatait. Mindeközben Jeremy kicsivel távolabb szintén lassan haladt a másik támadóval. Ellenfele egy megtermett férfi volt, majdnem két méter magas és kellően izmos. Az a tipikus „kétajtós szekrény”. Könnyedén hárította az angyal támadásait. Jeremy bosszúsan szusszantott fel. Ő maga sem volt egy alacsony termet, most mégis emberére akadt. A férfi hirtelen úgy bordán vágta, hogy a levegő bennragadt a tüdejében, és mozdulni sem tudott. Pillanatokon belül kapott egy maflást az arcába is, amitől elindult az orra vérre.

Közben Drake megelégelte a tötyörészést és egy gyors támadással kiütötte a vasrudat a támadó kezéből. Kardjával villámgyorsan lecsapott és egy pillanattal később már csak pár ruhadarab maradt a férfi helyén. Figyelmét Jeremy és a behemót küzdelmére fordította. Hátulról támadva magára vonta a nagydarab ember figyelmét, ezzel egy kis időt biztosítva társának, hogy összeszedje magát. Akciója sikeresnek bizonyult, mert a „medve” most őt vette célba. Egy rúgással próbálkozott, de meg sem kottyant a férfinak. Taktikát váltott. Öklével végig szántott ellenfele arcszerkezetén, és közben figyelt arra, hogy szemeit kellő „ápolásban” részesítse. Ellenfele felüvöltött és az arcához kapott, mire Drake és Jeremy együtt támadták le az Elkárhozottat. Két, szinte azonos erejű rúgással a földre taszították. Mikor megpróbált talpra állni, Jeremy szintén pofán vágta jó erősen, ezzel kicsit ismét elkábítva. Drake nem finomkodott, kardját felkapta tövig nyomta a férfi felsőtestében, ezzel befejezve a harcot. Egy pillanatra egymásra néztek, majd megkeresték a nőt. Az egyik falnál kucorgott és remegett. Jeremy halk hangon szólt hozzá.

– Cshhhh… Minden rendben lesz. Most már nyugodjon meg. Biztonságban van!

A nő könnyes szemeivel az angyalra pillantott, de pillantása üres volt. Biztos sokkot kapott – gondolta Jeremy. Ketten óvatosan talpra állították, majd visszakísérték az autójához. Drake a nő elé lépett és kezét az arcára tette. Egy pillanatra lágy fény villant fel, majd el is tűnt. A nő eszméletlenül hullt Drake karjaiba, aki a kocsiba ültette a nőt. Jeremy közben írt egy sms-t a nő férjének, hogy jöjjön érte. Perceken belül megérkezett a kérdéses személy. Jeremyék még látták, ahogy a férfi az autójához támogatja még kissé mindig kábult feleségét, majd elhajtanak.

– Öregem, szép kis este volt! Tudod, mire vágyom most a legjobban?

– Nőre? – kérdezte féloldalas mosollyal Jeremy.

– Arra is, de most nem erre gondoltam. Egy sörre. Egy jéghideg sörre. Mit szólsz hozzá?

– Bárba menjünk vagy igyunk nálam?

– Hát, tudod… – egy pillanatra abbahagyta a mondatot, miközben végigpillantott magukon – nem hiszem, hogy ilyen szerkóban beengednek minket valahova. –Mindketten csupa kosz voltak, arcukon megalvadt vér, ruhájuk több helyen elszakadt.

– Nos, akkor a kérdés eldőlt.

– Egyébként mi hozott a városba?

– Már mondtam, rég láttalak.

– Drake, ezért soha nem jöttél oda, ahol én voltam. Mondd meg az igazat, miért jöttél ide?

– No, jó! Eddig New Yorkban voltam, gondolom, tudod. Az ottani Elkárhozottak az utóbbi időben elég furcsán viselkedtek. Hetekig semmi nem történt. Semmilyen gyilkosság, vagy annak kísérlete. Eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Utánanéztem a dolgoknak, és egyes nyomok idevezettek. Nem tudom, mit keresnek itt, de úgy érzem, valami készül. Nagyon nem tetszik nekem a helyzet.

– Azt én is észrevettem itt, hogy eltűntek. Hetekig alig volt valami esemény. Engem is érdekelne, miben sántikálnak. Tudsz valamit, hogy esetleg máshol is hasonló dolgok történtek?

– Próbáltam kapcsolatba lépni másokkal, de nem nagyon sikerült. Tudod, nagyon el tudunk bújni, ha kell. Egy-két városról tudom, hogy szintén ez ment ott is, de a többiről nincs hírem.

– Majd kitalálunk valamit. Megérkeztünk!

– Szép környék, öregem! Annyi élet van itt, mint egy sivatagban!

– Ha szeretnél ebben a „sivatagban” aludni, akkor befogod szépen a szádat!

– Miért, mi lesz, ha nem?

– Gondolj az orrodra, Sárkányka! – válaszolta vigyorogva Jeremy, miközben Drake arca elsötétült a dühtől.

– Te! Muszáj Sárkánykának hívnod? Olyan megalázó! Mint egy gyerek, vagy egy nem is tudom mi!

– Leszoksz az Angie-zésről?

– Nem!

– Maradsz Sárkányka! – morogta Jeremy, miközben két sört vett elő a hűtőből, majd az egyik üveget Drake-nek dobta.

– Fantasztikus…! – dörmögte barátja az orra alatt.

Sokáig beszélgettek. Szóba kerültek harcok, nők, fegyverek, miközben a sörösüvegek csak gyűltek. A nap már magasan járt, mikor az ágyba estek, úgy ruhástól. A fáradtság és az alkohol gyorsan megtette a hatását.

Leila furcsán, bágyadtan ébredt. Gondolatai még mindig a randevú körül jártak. Felsóhajtva szállt ki az ágyból és indult el a fürdő fele. Nem akart ma bemenni dolgozni, de muszáj volt. Nagy nehezen összeszedte magát, majd elvitte Cricektet sétálni. Lábain, mintha ólomsúlyok lettek volna. Úgy érezte képtelen megtenni a következő lépést. Végül beért a gyakorlóterembe. Patrick rögtön rápillantott, ettől Leila enyhén elpirult. Remegő hangon köszönt. A próbák alatt néhányszor hibázott, de aztán megemberelte magát. Profi volt, nem engedhette meg a hibákat magának. Egész nap érezte Patrick pillantását magán, de nem mert a szemébe nézni. Túlságosan is szégyellte magát az este történtekért. Miután befejezték a próbát, szélsebesen rohant ki az autójához, mintha valaki üldözné. Csak otthon nyugodott meg valamelyest. Az ismert környezet és színek megnyugtatták. Cricket a térdét böködve próbálta meg felhívni magára a figyelmet. Leila nevetve paskolta meg a kutyus buksiját, majd a pórázt a nyakörvre csatolta.

– Mehetünk kutyuskám!

A friss levegő jót tett kusza lelkének. Szíve és érzései is lecsillapodtak a séta alatt. A természet e kis szeglete ma este gyönyörű volt. A nap lenyugvó sugarai aranyló fénnyel vonták be a már sárguló, illetve szinte minden színben játszó leveleket. Mintha csak egy elvarázsolt erdőben lépkedett volna az ember. Már éppen visszafelé indultak volna, amikor egy dörmögő hang szólalt meg mellette.

– Oh, jaj! A szívem! Kérem, hölgyem kegyelmezzen rajtam! Csak egy csókot adjon szerencsétlen halandó lelkemnek!

Leila csodálkozva pillantott a hang irányába és szembetalálta magát egy két méter magas adonisszal, aki mellett az ismerős idegen állt, akinek az arca most egyre inkább elvörösödött a haragtól.