Sunrise - 6. fejezet

Kissé hosszú szünet után, de itt vagyok ismét. Elnézést, amiért így elhúzódott a szerkesztés és a friss, de kis gondok adódtak. Remélem tetszeni fog a fejezet nektek. Mint látjátok történt pár újítás is. Először is a régen beígért lejátszó, amihez folyamatosan lehet írni kéréseket, szívesen beteszem a kedvenc számaitokat, de mint mondtam, csak egyet.:) Ezen kívül végre képek is felkerültek a „főbb” szereplőkről. Jeremy képéhez annyit hozzáfűznek, hogy biztos lesz olyan, akinek nem fog tetszeni és azt mondja majd ő nem így képzelte el őt. Meg kell, mondjam a fejemben nekem sem ő az igazi Jeremy. Azonban karakterét igen. Ilyen csibészes mosolyúnak képzelem el, aki minden nő szívét megdobogtatja. És nálam Ian egy ilyen személy. Persze lehet. egyszer lerajzolom őt, mikor már eléggé készen érzem magam erre. Addig is marad ez a kép, szerintem nem olyan rossz:P.

Nos, jó szórakozást az olvasáshoz. Nagyon örülnék, ha megírnátok, hogy tetszett ez a rész.

Szép estét nektek és millió puszi!

Anne J

Leila agyában furcsa gondolatok keringtek egész este. Vajon honnan tudta a férfi a nevét? És miért nem szólította meg úgy már a kezdet kezdetén? Kusza lelki állapota miatt szinte alig aludt éjszaka valamit, ezért a vasárnapját lustálkodással töltötte. Csak Cricket sétáltatásához mozdult ki a házból, akkor is 3 óránál nem tovább, ezen kívül egész nap filmeket nézett és nasival tömte magát. Pótcselekvései hatására sikeresen túltette magát az esti „névkérdésen” és inkább izgatott gondolatokkal fordult a szerda esti randi felé. Nem tudta mit várjon az egésztől. Persze Patrick egy jóképű és kedves férfi volt. Azonban Leila olyan furcsán érezte magát, ahányszor a közelében volt. Nem hitte, hogy valami bensőséges érzelmi megnyilvánulás eredményei lennének, hiszen csak barátok voltak. Mégis néha a férfi pillantásai zavarba hozták, és ezen nem tudott felülkerekedni. Talán azért is volt így, mert nem volt sok tapasztalata még a férfiakkal. Akik pedig mégis átjutottak a „külső védelmi körön”, azokról előbb-utóbb kiderült, hogy vagy unalmasak, vagy pedig csak egyetlen dolog hajtotta őket, hogy a lányt az ágyukban lássák. Sikertelenül. Leila jól érezte magát, egyedül volt a kutyájával, de megvolt mindene. Volt egy szép lakása, a világ legjobb munkája, szerető családja. Nem hiányzott neki egy kapcsolat bonyolultsága, a meg nem értő tekintetek megrovó pillantása életvitele, stílusa és érdeklődési köre miatt. Ahogy a Szerelmünk lapjai utolsó kockái is eltűntek a képernyőről Leila sóhajtva felemelkedett a kanapéról, amit Cricket csak egy pillantásra méltatott. Összeszedte a koszos edényeket, és menet közben bekapcsolta a rádiót, így hamarosan egy ’80-as évekbeli sláger dallama töltötte be a teret. Leila mosogatás közben ütemre mozgatta a csípőjét és közben maga is dúdolta a dalt. Miután végzett a  rendtétellel megindult a fürdő felé. Gyorsan ledobálta a ruhákat magáról, majd beállt a zuhany alá és élvezte, ahogy a forró vízcseppek kényeztetik a testét. Jó félóra után, immáron felfrissülve lépett be a szobájába. A fején lévő törülköző és a selyem kimonója furcsa ellentétet képezett. Még tett-vett a szobában, majd úgy döntött ideje lepihenni.

A város másik végében egy férfi épp ekkor lépett ki az árnyékból az utcára. Arcát eltakarta a csuklya, amit a fejére húzott. Hangtalan léptekkel osont az utcán. Senki nem figyelt fel rá. Pedig, ha tudták volna mi a terve, nem sétáltak volna mellette ilyen nyugodtan. Az idegen mielőtt befordult volna egy sarkon, gyorsan körbekémlelt. Miután látta, hogy tiszta a terep, megindult a szűk sikátor vége fele, ahol már várták.

– Minden készen áll?

– Igen!

– Nagyszerű. Most pedig menj, de ügyelj arra, hogy ne lásson senki!

– Igyekszem!

Leila fáradtan zuhant az ágyra, jártányi ereje sem volt megmozdulni. Cricket a mancsaira támaszkodva próbálta megbökni szeretett gazdáját.

– Neeee, kérlek neeee! – motyogta a párnájába.

Cricket játéknak hitte a dolgot, és örömmel ugrott fel az ágyra, rá egyenesen a lány hátára. Hatalmas nyögés szakadt fel Leila torkából, ahogy a hatalmas masztiff eltehénkedett rajta.

– Oh, te! Szállj már le rólam, te!

A blöki viszont nem így gondolta. Hatalmas puszikkal jutalmazta meg fáradt gazdáját, aki a végére már hangosan nevetett.

Egy óra múlva Leila még mindig fáradtan, viszont Cricket határtalan boldogsággal érkezett vissza a lakásba az esti sétából. A lány a konyhába érve eledelt és vizet adott a kutyusnak, majd gyorsan összedobott magának is egy könnyű vacsorát. A TV elé kucorodva fogyasztotta el a salátát és a paradicsomos ciabattát, amit még visszafelé vásárolt a péknél. Ahogy a csatornák között kapcsolgatott, hirtelen meghallotta az egyik esti hírműsor műsorvezetőjének hangját.

Erőszakos cselekedet áldozatának a holtestére bukkantak ma reggel a Chicagoi Rendőr-főkapitányság munkatársai. Még nem tudni, ki lehetett az elkövető, ahogy az is ismeretlen még, hogy milyen indítékkal követték el a gyilkosságot. A harminc éves Sherryl Handerson eltűnését férje jelentette három nappal ezelőtt. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást az ügyben. Kérnek mindenkit, akinek bármi információja van az esettel kapcsolatban, vegye fel a Kapitányság munkatársaival a kapcsolatot.

Az egyiptomi miniszterelnök, Hoszni Mubarak bejelentette a lemondását…

Leila döbbenten meredt a képernyőre. Ismerte Sherryl Handersont. Még pár évvel ezelőtt együtt jártak spanyol órára. Az asszony ápolónő volt az egyik városi kórház sürgősségi részlegén. Bár elég elfoglalt volt a munkája miatt, mégis időt szakított a tanfolyamra. Nagyon kedves és rokonszenves nő volt, most pedig halott. Leila nem tudta elhinni, hogy így érjen véget egy élet. „Erőszakos cselekedet áldozata.”

A hallottaktól kissé sokkosan mosta el mosogatnivalót, miközben az agya a gyilkosságon és Sherrylen járt. Ki akarhatta megölni? És miért? Milyen elvetemült gonosztevő tesz ilyet? Ezek és még ezernyi ilyen kérdés tört fel a lányban, ám mindegyik megválaszolatlan maradt.

Másnap minden újság a halálesettel kapcsolatban cikkezett. Leilát a rosszullét kerülgette valahányszor csak meglátta a nő képét. A kiéhezett hiénák egyre vadabb történeteket találtak ki a nagyobb példányszám érdekében. Egyes újságok már drogüzletekről, mások a maffia és szervkereskedelem kétes világáról kezdtek hablatyolni. Leila gyomra felfordult az egésztől. Legszívesebben rájuk ordított volna, hogy hagyják már szegény nőt békében nyugodni, de aztán mégsem tette. Úgy érezte túl gyáva ehhez. Az egész napot így töltötte, és valami isteni csoda folytán mégsem vétett hibát a próbákon. Patrick önbizalommal teli pillantása láttán a bűntudat érzése kezdett növekedni a lányban. Holnap randevúra megy a karmesterével, bár szíve szerint az egészet lefújta volna. Inába szállt a bátorsága. Olyan egyszerű volt az élete, és ő pont így szerette. Azonban folyamatosan a fülében csengtek a családtagok szavai. Magában leküzdve kétségeit és félelmeit, bizakodva próbált a holnap estére gondolni. Remélte, nem bánja meg.

Leila számára túl hamar jött el a szerda este. A próba soha ilyen gyorsan nem ért véget. Legalábbis ő úgy érezte. Mint egy kocsonya úgy remegett. Egy gyors fürdő után ide-oda rohangászva igyekezett megfelelő ruhát találni a vacsorához. A szekrénye tartalmát lassan az ágyára dobálta. Mindegyikhez talált valami kifogást. Pillantása végül egy egyszerű sötétkék selyemruhán állapodott meg. Még évekkel ezelőtt vette egy régiségboltban. A századforduló idejéről származhatott, és korát tekintve tökéletes állapotban volt. A pántja vékony volt, a ruha lágyan követte a női test vonalát. Fekete csipkeberakás terült el a mellrésznél, ami kissé sejtelmessé tette az összhatást. Úgy döntött tökéletes lesz a mai estéhez. A sminkelést nem vitte túlzásba, csak egy egészen keveset tett az arcára. Kis alapozó, púder, szemhéjtus és spirál. Ajkára cseresznyeszínű ajakfényt kent. Egész elfogadható látvány – gondolta Leila, miközben magát szemlélte a tükörben. Megigazította a haját, majd rápillantott az órára. Húsz perc múlva hét. Még időben is vagyok – állapította meg. Úgy döntött még főz egy kávét addig, hátha Patrick inna egyet, mielőtt elindulnak. Az idő mintha ólomlábakon vánszorgott volna. Leila úgy érezte sohasem jön el a hét óra. Amikor meghallotta a csengőt, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Az idegességtől kissé remegő kézzel nyitotta ki az ajtót, majd egy félénk mosollyal ajándékozta meg az ajtóban álló férfit.

– Szia, Patrick! – szólalt meg enyhén remegő hangon Leila.

– Szia, Leila! Nagyon csinos vagy. Remekül áll a ruha.

– Oh, nos, köszönöm. Pedig ősrégi darab. Esetleg kérsz egy kávét?

– Nem, köszönöm. Ittam mielőtt elindultam.

– Oh, értem. Nos, akkor indulhatunk is. Csak magamra kapom a kabátomat.

– Rendben.

– És hogy telt a napod? – kérdezte az autóban Patrick a lányt.

– Hm, nos, az első fele, mint neked. A második pedig gyorsan. Hol vacsorázunk?

– Egy kis étterem, csendes, eldugott környéken van. Armirage a neve.

– Hm, jól hangzik.

Kis időn belül meg is érkeztek egy kevésbé forgalmas városrészhez. A vendéglő egészen apró volt, hangulatos boxokkal és asztalokkal. A francia szecesszió szerint volt berendezve, a hangszórókból andalító zene szólt. Leilának tetszett az összhatás.

– Jó estét! Miben segíthetek? – szólította meg őket az előtérben egy kifogástalanul öltözött főpincér.

– Jó estét! Egy asztalfoglalásom van O’Neil névre.

– Igen, erre tessék. Máris az asztalukhoz vezetem önöket. Parancsolnak valami frissítőt?

– Én egy pohár vörösbort kérek. Leila?

– Nekem egy pohár Chardonnay-t hozzon, legyen szíves.

– Azonnal hozom.

A termet ezernyi gyertya lángja világította meg. Az asztalok kissé távolabb helyezkedtek el egymástól, így biztosították, hogy a vendégek nyugodtan beszélgessenek. Leilának tetszett az összhatás. Elgondolkozva kortyolgatta a borát, miközben most Patricket vette szemügyre. A férfi viszonylag magas, legalábbis hozzá képest mindenképpen. Sötétbarna haja, ami néha feketének látszott és barna szeme volt. Egész helyesnek találta a férfit Leila. Zavartan köszörülte meg a torkát.

– Nagyon szép hely.

– Igen, igen, valóban. Gyakran járok ide. Első osztályú minőség és kiszolgálás. Hm, a szüleid, hogy vannak? – kérdezte a férfi kissé feszengve, mintha zavarba lenne.

– Köszönöm, jól. Mesélj valamit magadról. Együtt dolgozunk, de szinte alig ismerlek – kérte a lány Patricket.

– Huh, nos, nincs sok mesélni valóm. Dublinban születtem, egyedüli gyerek vagyok. Már kiskorom óta a zenei pályára készültem.

– Igen, én is így voltam vele. Meg hát egy zenész családban nem is lehetsz más csak zenész – tette hozzá mosolyogva Leila.

– Én nem tudom ez milyen érzés. Persze a szüleim támogattak, de nálunk én vagyok az egyetlen, akinek szoros köteléke van a zenével.

Leila elgondolkozva figyelte a férfit. Soha nem gondolta volna, hogy valami hiányzott Patrick életéből. Mindig tökéletes volt. A megjelenése, a munkája, a hírneve. És most kiderült, hogy ha a mázat lekaparjuk alatta a felszín egyszerű és itt-ott javításra szorul.

– Választottak már? – jelent meg a pincér hirtelen. Egészen fiatal volt még. Leila legalábbis nem saccolta volna húsznál többnek. Nagyon magas és vékony volt, emiatt kissé esetlen benyomást keltett. Az arcán fáradt és ideges mosoly terült el. Leila megnyugtatásképpen a fiúra mosolygott, mire az elpirult.

–Hölgyem? – szólította meg a lányt enyhén remegő hangon.

– Leila? – Hallotta meg a lány Patrick hangját is. – Mit kérsz?

– Csőben sült lazacot szeretnék mangolddal.

– Uram? – fordult ekkor a pincér Patrick felé, már valamivel összeszedettebben.

– Én paradicsomos-tonhalas tésztát szeretnék.

– Azonnal hozom.

– Szóval azt már tudjuk, hogy mindketten szeretjük a halat. És közös a zene is.

– No, igen – válaszolta nevetve Patrick.

A vacsora meglepő módon egészen kellemesen telt. A kezdet alapján Leila nem sok jót várt, ám tévedett. Sok mindenről beszélgettek; családról, zenéről, szórakozásról. Leila rájött, hogy kissé félreismerte a férfit. Kellemes csalódás volt ez a vacsora. Úgy érezte igazi barátra lelt Patrick személyében. A kávé után hazaindultak, a férfi ragaszkodott ahhoz, hogy felkísérje a lányt a lakásához. Leila gyomra fel-le ugrált, mintha ki akarna ugrani a helyéről.

– Nos… köszönöm az estét. Igazán jól éreztem magam! Tényleg!– fordult Patrick felé a lány.

– Én is jól éreztem magam. Nagyon örülök, hogy eljöttél velem. Leila…

A lány látta, ahogy a férfi arca közelít felé. Hirtelen nagyon ideges lett. Fejét az utolsó pillanatban fordította el, így a férfi ajka az arccsontját érintette. Patrick zavartan hátrált, majd megköszörülte a torkát.

– Ne haragudj, én…

– Ne, kérlek! – vágott Leila a férfi szavába. – Én… én tényleg jól éreztem magam, és nagyon kedvellek is. De nekem ez így nem megy! Nagyszerű barát vagy és még jobb munkatárs. Nem akarom ezt elveszteni, megérted?

– Persze. Sajnálom. Hiba volt ez a próbálkozás – válaszolta Patrick halkan.

– Őszintén sajnálom, olyan rosszul érzem magam. Bár…

– Kérlek, Leila! Ne! Hagyjuk ennyiben a dolgot, jó?

– Rendben! Akkor… jó éjszakát, Patrick!

– Neked is jó éjszakát, Leila!

A lány zavartan zárta be maga mögött az ajtót. Remegő kezeit az arcára szorítva, próbált megnyugodni. Gyors léptekkel a bárszekrényhez lépett és határozott mozdulatokkal whiskey-t töltött magának, majd gyorsan lehajtotta. Az ital égette a nyelőcsövét, de most nem érdekelte . A poharat az asztalon hagyva a szobába ment, majd az ágyra vetette magát. Úgy érezte a legjobb, amit most tehet, az az alvás.

Patrick percekig ült az autóban, majd felmordult és egy hatalmasat ütött a kormánykerékre. Olyan jó lett volna… túl szép lett volna. Leila képe lebegett a szeme előtt. Gyönyörű vörös haja és lágy, nőies alakja, amin tökéletesen állt a kék ruha. Patrick azt hitte az érzései viszonzásra találtak, erre tessék. A lány csak egy barátot lát benne. Keserűen sóhajtott fel, majd a slusszkulcsot elfordítva elindult végre haza. Gyorsan hajtott, néhol túlságosan is. Csak a véletlennek köszönhető, hogy nem okozott balesetet, ahogy az is, hogy egy rendőr sem tartózkodott a környéken. Ha lemeszelik, biztos nem úszta volna meg szárazon. A lakása a Lake Shore Drive-on volt, közvetlenül a parton. Már három éve élt itt, akkor költözött Amerikába. Azelőtt folyton utazgatott a városok között. Fiatal kora ellenére hamar ismert lett. Nagy tehetségnek tartották, azonban ő néha inkább vágyott a csendre. Elege volt, hogy mindenki azt hitte róla, hogy ő a tökéletes, a soha hibát nem vétő Patrick O’Neil. Azonban ő tudta, hogy ez nem így van. A falnak támaszkodva bámulta az éjszakai fényeket, ahogy a víz felszínén visszatükröződtek. Teljesen elmerült a gondolataiban, a telefoncsörgés is csak lassan jutott el a tudatáig. Az asztalhoz lépett és felemelte a mobilját. Ismeretlen szám. Szemöldökeit összevonva szólt bele a telefonba.

– Igen?

Arca egyre komorabbá vált, ahogy a vonal másik végén lévő félt hallgatta. Patrick a telefonálás közben egy szót sem szólt, csak mielőtt letette volna szólt a kagylóba halk hangon:

– Rendben, értettem.

Jeremy lassan ébredezett, a nap utolsó sugarai utat törtek a sötét függöny anyagán keresztül. Elgondolkozva figyelte a furcsa játékot. Komótos mozdulatokkal kimászott az ágyból és főzött magának egy kávét. Szinte az egész kannával megitta, úgy érezte ráfér most. Egy gyors zuhanyt követően elkezdett készülődni a szokásos járőrözéshez. Fél óra múlva indulásra készen állt. Még egyszer ellenőrizte megvan-e minden, amire szüksége lehet, majd miután megbizonyosodott, hogy igen, elindult. Odakinn már teljesen sötét lett, hangtalanul vágott át az utcán. Bár éles érzékszervekkel rendelkezett, most mégsem vette észre az őt figyelő alakot, ahogy azt sem, hogy elindul feléje. Szemei az utcát pásztázták, Kárhozottakat keresve. Egyszer csak érezte, hogy valami van a közelben. Próbálta lokalizálni, de valamiért nem sikerült. Izmai megfeszültek, ereiben száguldott az adrenalin. Egyszer csak egy mély bariton szólalt meg pontosan a háta mögött.

– Angie! Már régóta vártam rád! Most végre eldől a játék kimenetele!