dsfhdfgueveag

Somethings gonna end...

Kedves Mindenki!

Úgy érzem tartozom mindenkinek egy hatalmas bocsánatkéréssel, amiért megszakadtak a frissítések, és amiért abbahagytam az írást. Mivel valami ilyesmi történt. Bevallom, ha nagyon akartam volna szakíthattam volna időt rá, de kisebb gondom is nagyobb elven mindig háttérbe szorítottam. Azonban most úgy döntöttem, hogy rendesen, saját történettel, újra kezdem az egészet. A Sunrise-t nem folytatom, talán egyszer majd befejezem, azonban most nem érzem meg hozzá a kellő indíttatást, hogy írjam, nem tudom egyszerűen. Ezért valamikor január folyamán új bloggal és egy új történettel jelentkezek majd. A régi olvasók közül, aki szeretne majd nézzen be oda. Utána ezt a blogot lezárom majd.
Még egyszer elnézést kérek mindenkitől. További Kellemes Ünnepeket és Boldogságos Új Évet kívánok mindenkinek!

Csóközön,

Anne :)

Kedves Olvasók!

Mint láthattátok elmaradt a friss, pedig jeleztem, hogy lesz. Ennek egy oka van. Az utóbbi időkben elég sokat gondolkoztam, osztottam, szoroztam. Agyaltam azon, hogy hogyan is tovább, hogy milyen végkifejlet felé szeretném vinni a történetet. Eljutottam arra a pontra, ahol azt kell, hogy mondjam, nem tudok semmi érdemlegeset felmutatni. Valószínűleg ezt elég sokatok megkérdőjelezné, de el kell fogadnotok, hogy így érzek. Jelen helyzetben úgy érzem, nem tudok a Sunrise-ból olyan történetet kihozni, amilyet a megírása kezdetén akartam. Őszintén szólva, már a történet alapkoncepciója is sántított a elejétől fogva, csak hagytam magam ámítani. Szóval, íme a döntésem: átírom a Sunrise-t! Ez azt jelenti, hogy nagyjából a történet fonala megmarad. Lesz Jeremy és Leila, meg a többi szereplő is megmarad, viszont más lesz az alapsztori, más felépítése lesz és természetesen kibővül új elemekkel. Ezek az elemek új szereplőket is jelentenek és új lényeket. Így egy teljesen saját, és új történet fog születni. Már elkezdtem a munkálatokat, és hétvégére kész is leszek a teljes karaktervázlatokkal. Ha minden jól megy, jövőhét közepére kész lehet egy új fejezet.Természetesen fogok felrakni egy kis bemutatást a történetről, ami alapján mindenki eldöntheti, hogy olvasni szeretné-e.

Természetesen megértem, hogy ezzel a döntésemmel sokaknak okozok csalódást, de azt kell kérnem, értsétek meg az én érveimet is. Imádom írni a történetet, de szenvedek, hogy nem tudok belőle olyan izgalmas dolgot kihozni, amilyet szeretnék. A legutóbbi fejezet se lett a legjobb, és ezért mindenkitől elnézést kérek.

Szóval, megértem, ha lesznek olyanok, akik elpártolnak mellőlem. Azonban azt kérem mindenkitől, hogy legalább várja ki az első fejezetet. Én tudom, hogy sokkal jobb történetet tudok ebből kihozni, de ehhez mindenképpen át kell hogy dolgozzam. Természetesen minden eddigi Sunrise fejezet fenn marad a honlapon egy ideig. A pontos dátumot, hogy meddig, majd közlöm, ahogy minden esedékes változást is előre befogok jelenteni.

Mindezek után azt kérem, hogy valakinek bármilyen kérdése van, az kérem jelezze a chatben vagy itt, komment formájában.

Mindenkinek további szép napot!

Xoxo, Anne

Sunrise - 13. fejezet

Meghoztam a frisst, a ti és őszintén, az én nagy örömömre is. Most már számomra is hivatalosan nyár van, így élvezhetem a szabadidőmet. Remélem mindenkinek jól telik a nyár szintén. A fejezethez jó olvasását. Ígérem, minden ki fog derülni a  folytatásból.
Xoxo, Anne :)

Jeremy még percekig kábultan állt az utcán, közben agyában csakúgy cikáztak a gondolatok. Az első sokk után gondolkozni kezdett, hogy pontosan mi is történt. A vonal recsegése miatt nem értette rendesen barátja szavait, de azt tökéletesen hallotta, hogy valaki meggyilkolta Doriant. Ő is bukott volt, mint Jeremy és Drake, annyi különbséggel, hogy ő St. Louisban tevékenykedett. Nem értette, hogy egy olyan szakavatott ember, mint a barátjuk, hogyan halhatott meg. Egy angyalt nagyon nehéz volt megölni. Sokkal erősebbek voltak, mint egy ember, ám ettől eltekintve voltak azért sebezhető pontjaik. Gyorsan gyógyultak, de ha valaki szíven szúrta vagy lefejezte őket, ugyanúgy meghaltak, mint bárki más. A gyógyulási folyamat az ilyen esetekben nem tudott beindulni. Jeremy elgondolkozva lépkedett a járdán. Vajon kinek állhatott érdekében megölni egy bukottat? Számtalan nevet pörgetett végig, akikhez Doriannek köze lehetett, de hiába. Miközben tovább sétált, hirtelen minden izma megfeszült. Elkárhozottak. Halkan szitkozódni kezdett, mivel semmi nem volt nála. Egy egyszerű fuvarozáshoz készült, nem pedig harchoz. A telefonján és a kulcsain kívül más nem volt a zsebeiben. Semmi olyan, ami a harcnál jól jöhetne. Hangtalan léptekkel folytatta útját, kissé lassabban, mint eddig tette. Alaposan megfigyelt mindent a közelében és minden gyanús mozdulatra felkapta a fejét. Még mindig érezte az Elkárhozottat, tehát itt volt a közelben. Az utcákon már nem volt senki, ezért hálát adott a fentieknek. Nem lett volna szerencsés, ha egyszerre több lehetséges áldozatra kellett volna figyelnie. Mindamellett szeretett egyedül dolgozni. A sötétben az épületek kissé komor hangulatot sugároztak. Minden elhagyatott volt és csendes. A szél néha fel-felkapott egy-egy levelet és zörgetve fújta tovább.

Már épp az egyik kereszteződésnél járt, amikor halk hangokra lett figyelmes.  Az úton átvágva futásnak eredt. A zajok egyre erősödtek, egy vegyesbolt melletti kis sikátorból jöttek. Jeremy a falhoz lapulva várta, míg csillapodik a szívverése, majd óvatosan kilesett rejtekhelyéről. A sötét bárki más számára zavaró tényezőt jelentett volna, de nem egy bukott angyalnak. Az egyik különleges képességüknek köszönhetően a látásuk is sokkal jobb volt, mint egy halandónak. Ehhez társult az erőfölényük és a halhatatlanságuk. Viszont úgy látszik, annyira nem is alapvető plusz a halhatatlanság, tekintve Dorian esetét. Barátja emlékére elhúzta a száját, majd fejét megrázva igyekezett a feladatára koncentrálni. Mivel nem volt nála semmi, így megtehette volna, hogy elsétál. Azonban a kötelességtudat nem hagyta nyugodni, és tudta jól, hogy ez a feladata. Szemével végigpásztázta a szűk kis teret. Három alakot szúrt ki olyan tíz méterre az ő pozíciójától. Két Elkárhozott, egy nő és egy férfi, valamint egy fiú. Szép kis felállás. A nő csábítóan simult a fiúhoz, akit annyira lefoglalt a „látvány”, hogy észre sem vette a közeledő harmadik alakot. Jeremy összeráncolt homlokkal nézte, ahogy az Elkárhozott és az áldozat végtagjai összefonódnak, miközben forró csókot váltanak egymással. A trió utolsó tagjának arcán már-már kéjes vigyor ült, és Jeremy pontosan tudta, hogy ez nem a látványnak köszönhető. A düh gyorsan áradt szét a testében, mert pontosan tudta, mi lesz a következménye, ha nem lép közbe. Halk mozdulatokkal osont a fal mellett, a meglepetés erejét szerette volna kihasználni. Azonban a férfi mintha megérezte volna, hogy valaki közelít, megpördült maga körül és sziszegve bámult Jeremyre. A hangra társa is felkapta a fejét és élesen felvisított. A fiú mindeközben semmit nem vett észre a körülötte zajló dolgokból. Kábult tekintettel simogatta a nő testét, aki inkább visszafordult áldozata felé. Biztosan úgy gondolta, hogy a másik Elkárhozott majd elbánik Jeremyvel. Azonban csalódnia kell – gondolta Jeremy fanyar mosollyal az arcán, miközben kitért a férfi egyik ütése elől. A védés után rögtön támadni kezdett, és bemosott egyet ellenfelének. Annak feje hátracsuklott, majd villogó tekintettel nézett az angyalra. Ő is ütésre emelte a kezét, de nem jutott el odáig, hogy véghez is vigye. Jeremy egy jól irányzott rúgásától egészen a sikátor másik faláig repült, majd onnan lepattanva csúszott a földre. Úgy tűnt, elájult.

 Jeremy végre minden figyelmét a másik Elkárhozottnak szentelhette, aki ahogy felfedezte, hogy mi történt a társával, a fiút védőpajzsként tartotta maga előtt. Látta a szemében a félelmet, most már elmúlt a bódulat, ami eddig megakadályozta, hogy agya feldolgozza a látottakat. Tudta, hogy veszélyben van. Jeremy szeme ide-oda járt a két személy között. Az első, és legfontosabb szabály mindig az, hogy meg kell védeni az áldozatot. A második, hogy Elkárhozott életben nem maradhat. A nő, mintha csak tudta volna, mire gondol, a szemébe röhögött és a fiút továbbra is a teste előtt tartva araszolni kezdett a kijárat felé.

– Vagy elengedsz, vagy meghal! Válassz, Angyal! Megmentheted… vagy a halálba is küldheted – sziszegte Jeremynek a nő.

A fiú mintha csak felébredt volna, hirtelen kiabálni kezdett.

– Ne, ne, kérem! Ne hagyja, hogy meghaljak! Kérem… Én nem akarok még meghalni! – rimánkodott a srác.

A nő arcán szélesebb lett a mosoly, Jeremy pedig tehetetlenül nézte, ahogy egyre nő a távolság közöttük. Gyorsan kellett döntenie, tudta nem engedheti el a nőt, de mindezt úgy kellett véghezvinnie, hogy közben az áldozat nem sérül meg. Hirtelen mozgolódást hallott maga mögül, ami egyet jelentett, hogy a másik Elkárhozott ébredezett. A hirtelen zaj egy pillanatra elterelte a nő figyelmét. Jeremy ezt kihasználva rájuk ugrott, közben pedig próbálta maguktól ellökni a fiút. Érezte, hogy csak a nő vergődik alatta, így felnézve üvöltözni kezdett.

– Fuss, ahogy csak tudsz! Hallod?! Fuss, ha élni akarsz!

Nem kellett kétszer mondania, a srác úgy illant el, mint a kámfor. Sajnos azonban mártírsága megbosszulni látszott önmagát. Egy könyök vágódott mélyen a hasába, amitől kissé kétrét görnyedt. Levegő után kapkodva próbálta összeszedni magát, és lefogni a nőt, aki kezét felemelve az arcába kapott. Jeremy elhajolt előle, és már épp visszavágott volna, mikor egy ütés csattant a fején. Hirtelen apró kicsi csillagok jelentek meg a szeme előtt, és legördült a nőről. A hideg és koszos földön fekve úgy érezte őt is eléri a végzete. Rúgások záporoztak a teste legkülönbözőbb pontjaira. Kezeivel próbálta felfogni az ütéseket, de egy idő után már feladta. Hiába volt bukott angyal, a fájdalmat ugyanúgy érezte. És ő úgy érezte, már nem bírja tovább. A vér fémes ízét elterjedt a szájában. Minden megszűnt lassan, már nem érzékelt semmit. Tekintete a sötét eget pásztázta, mintha bármi segítség is érkezhetne onnan. A dolog abszurditása vigyort csalt az arcára, ami valószínűleg feldühíthette a két Elkárhozottat, mert vicsorogva a képébe ütöttek. Utolsó gondolata az volt, hogy lehet nem is olyan szörnyű dolog a halál, majd megszűnt számára a világ.

Leila fel-alá rótta a köröket a lakásban, mióta hazaért. Túlságosan is zaklatott lelkiállapotban volt, ahhoz, hogy aludjon. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapta a telefont és tárcsázta bátyja számát. Adrian a második csengés után felvette. Kissé meglepett hangon szólt bele a telefonba.

– Baba? Mi a gond?

– Én… oh, Adrian – nyögte elkeseredett hangon a lány. – Beszélhetnénk? Találkozhatnánk valahol? Szükségem van valakire, aki meghallgat.

– Hát persze – felelte a bátyja. – Máris indulok – tette hozzá a férfi, pedig biztos fúrta a kíváncsiság az oldalát. Leila megnyugodott, ahogy arra gondolt, hogy a testvére idefelé tart. A kanapén ülve Cricket fejét simogatta ütemesen, tekintete a semmibe révedt. Mélázásából az ajtó csengője zavarta fel. Összeráncolt homlokkal sétált a bejárathoz. Nem hitte el, hogy ennyire elbambult és már ide is ért a bátyja. A biztonság kedvéért kilesett a kukucskálón, majd miután látta, hogy tényleg Adrian az, kinyitotta a biztonsági zárat.

– Szia, hugi!

– Szia, Adrian! Köszönöm, hogy eljöttél – pillantott testvérére hálásan a lány.

– Ugyan már! Badarság, persze, hogy eljöttem! – válaszolt vigyorogva a srác. Majd kissé elhalványult mosollyal az arcán tette fel a következő kérdést: – És pontosan mi is az a fontos dolog, amiért éjnek évadján beszélni szeretnél?

Leila zavartan csavargatta a kötött, krém kardigánja csücskét, miközben helyet foglaltak a nappaliban. Egy pillanat múlva felpattant, majd motyogva kirohant a konyhába. Miközben teavizet tett fel főni, ismét elkalandoztak a gondolatai. Pont a bátyját hívta, nem értette, mi ütött belé. Persze közel álltak egymáshoz, de lehet, hogy valamelyik nővére alkalmasabb beszélgetőpartner lenne.

– Ha arra gondolsz, hogy miért engem hívtál, akkor hadd válaszoljam meg a kérdésedet. Mert férfi vagyok, és a bátyád. Az egyetlen a családból – apát most nem számítva – aki képes neked válaszokat adni. Már ha pasi van a dologban. Mert pasi van a dologban, jól gondolom? – szólalt meg Adrian mély baritonja közvetlen mögötte.

Leila szívére szorított kézzel pördült meg.

– Úristen, de megijesztettél!

– Hiszen tudtad, hogy itt vagyok, nem? – kérdezte furcsa arckifejezéssel bátyja.

– De-de, csak elbambultam – válaszolta lesütött szemekkel a lány.

A csendet a víz fütyülő hangja szakította félbe. Leila megszokott mozdulatokkal készítette elő a teához szükséges hozzávalókat. Nem szólt egyikük sem. A már kész innivalókkal lassan visszasétáltak a nappaliba, majd újra elhelyezkedtek. Leila a kanapén, míg Adrian a fotelben. Hosszú lábait kinyújtva kényelmes pozíciót vett fel, mint aki tudja, hogy sokáig fog még egyhelyben ülni.

– Nos… – szólalt meg a férfi.

– Nos, jól gondoltad. Valóban férfi van a dologban – nyögte ki elpirulva Leila. Adrian arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, figyelmesen hallgatta húgát.

Mintha egy gát szakadt volna át, úgy kezdett el ömleni a lányból a szó. Beszélt bátyjának az első találkozásról, a menhelyes munkájukról, és a Jeremyhez fűződő zavaros viszonyáról. Természetesen azt elhallgatta, hogy mit csináltak pár órája a férfi lakásán. Nem akarta, hogy bátyja felbőszült bika módjára rontson a férfira, mert „megrontotta” az ő kicsi húgát. Mert ezt tette volna, Leila tudta. A gondolat kis mosolyt csalt az arcára, mire bátyja furcsán méregetni kezdte.

– Mi az? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel Adrian.

– Semmi-semmi, csak egy kósza gondolat.

– Ahh, értem. Szóval, ha jól értem, te gyengéd érzéseket táplálsz az iránt a tu…, akarom mondani alak iránt. És nem érted a viselkedését.

– Igen – mosolygott bátyjára a lány. – Tudom, hogy érez valamit irántam, de… A viselkedése annyira bosszantó. Egyik pillanatban még kedves, aztán meg eldob magától – sóhajtotta elkeseredve Leila.

– Nem lehet, hogy van valami, ami miatt, öhm nem akarhat téged? – nézett áthatóan húgára a férfi, miközben láthatóan feszengett kissé. Biztos kényelmetlen lehet feltenni ezt a kérdést pont a húgának.

– Pontosan mire gondolsz? – tette fel ösztönösen a kérdést, miközben agya lázasan dolgozott. Nem, nem lehet, hogy van valakije. Voltam a lakásán. Biztos nincs senkije, vagy mégis? Ezer ehhez hasonló gondolat cikkázott át az elméjében, így csak nagy sokára eszmélt fel, hogy bátyja már beszélt hozzá.

–… lehetséges, hogy felesége és gyerekei vannak. Vagy nem is tudom, valami olyasmivel foglalkozik, ami miatt nem akar komoly kapcsolatot.

– Nincs senkije – válaszolt automatikusan Leila.

– Ezt honnan tudod? – kérdezte döbbenten Adrian.

– Egyedül él. Nincs senkije.

– És, te ezt honnan is tudod? – tette fel az újabb kérdést a férfi, de olyan hangsúllyal, amitől az embernek borsózott a háta. Leila tudta, hogy hibát követett el. Nem akarta elkottyantani, most mégis sikerült. Érezte, hogy elpirul miközben az első eszébe jutó magyarázatot adta.

– Örökbefogadás. Örökbefogadott két kutyát, és segítettem neki. Hát így!

Bátyja egy pillanatig furcsán méregette, majd arcán kisimultak a vonások. Leila megkönnyebbülten lélegzett fel, majd szájához emelte a csészét, de meglepetten vette észre, hogy közben elfogyott a tea.

– Elfogyott a teám, megyek, készítek még. Te is kérsz? – fordult bátyja felé.

– Nem, és azt hiszem ideje mennem. Későre jár, és holnap dolgoznom kell – húzta el a száját a mondat közben Adrian.

– Oh, jaj! Bocsáss meg, nem láttam, hogy már ilyen késő van. Szörnyen sajnálom.

– Héj, hugi! Nyugi! Szívesen jöttem, és bár nem sokat segítettem, de remélem, azért még majd visszatérünk erre a beszélgetésre hamarosan. És ne aggódj! Ha nem kellesz a srácnak, akkor vagy féleszű és vak, vagy meleg – válaszolta bizakodó mosollyal a férfi, miközben magára vette a kabátját. – Most már aludj! Jó éjszakát, hugi!

– Köszönöm, és neked is jó éjt! – tette hozzá Leila mosolyogva, majd odatartotta az arcát a szokásos puszihoz.

Elgondolkozva csukta be az ajtót. Egyfelől töprengett bátyja mondatain és Jeremy viselkedésén. Hirtelen ólmos fáradtság lett úrrá rajta, és úgy döntött másnapra hagyja az agyalást. Ahogy letette a fejét a párnára, rögtön el is aludt. Azonban a békés álmok helyett, szorongató és felkavaró képek kísértették egész éjszaka.

Helyzetjelentés

Sziasztok! 

Tudom kissé rég írtam, és ezért hatalmas bocsánatkéréssel tartozom felétek. Kissé rám szakadt az egyetem minden apró kis terhe, és alig látok ki alóluk. A héten ígérem hozom a frisst, ez biztos, viszont az is, hogy mostantól a közelgő vizsgaidőszak miatt az új fejezetek két-három hetente fognak felkerülni az időm függvényében. Tényleg sajnálom a kellemetlenséget, mert imádok írni, de annyi kötelező olvasnivalóm van még, plusz zh-k és vizsgák, hogy nem győzőm mindezt egyszerre. Szóval kis türelmeteket és megértéseteket kérem, június vége felé, ha minden jól meg, ismét visszaáll a heti friss rendszere, ezt ígérem és lehet, hogy egy új történet ízelítőjével is megismerkedhettek, márha érdekel titeket. Remélem mindenkinek jól telt a szünet, és azok akik érettségiznek jól szerepeltek az eddigi írásbeliken. Nekik még sok sikert kívánok a rájuk váró további megpróbáltatásokhoz, a többieknek pedig szép tavaszi napokat!:).

Ölel és csókol benneteket, Anne:)

A nyuszi

Minden kedves olvasómnak és látogatómnak nagyon kellemes Húsvétot kívánok! A lányoknak sok locsolót(vagy inkább azok hiányát:D, ki hogy éli meg az "öntözést"), a fiúknak meg sok-sok piros tojáskát! Mindenki másnak meg sok nyuszit :P!
Pusza, Anne :)

Sunrise - 12. fejezet

Halihó!

És megérkezett a friss fejezet. Elnézést az ismételt késésért, kissé zsúfolt múlthetem voltJ. Nem is mondok mást, jó szórakozást a fejezethez. Bármilyen észrevételt szívesen látokJ.

Puszi, AnneJ

Jeremy lassan ébredezett. Az álom apró csápjai még vissza-visszahúzták, de aztán végül sikerült kinyitni a szemét. Bosszús sóhajjal vette tudomásul vereségét, majd karját a feje alá téve a plafont kezdte bámulni. Egy apró puffanás hallatszott mellőle, jelezve Caramella érkezését, majd nem sokkal utána dühös vakkantásokkal Serafina. Mivel kicsi volt, nem tudott felugrani az ágyra. Jeremy sóhajtva emelte fel az ebet maga mellé, majd miután mindkettő elhelyezkedett, kezeivel lassú simogatásba kezdett. Közben agya Leila körül járt. Ma van a koncert – jutott eszébe. Biztos nem megyek el! – fogadkozott, azonban a kis ördög a vállán, szüntelen csipogott neki. Nem feltétlenül kell megtudnia. Ha olyan helyre ül, meg sem látná. Áh, hülyeség! – túrt bosszúsan kezével a hajába. Éles hang visítása zavarta meg monológját saját magával. Dühösen pattant ki az ágyból és csörtetett az ajtóhoz. Finomnak semmiképpen sem nevezhető mozdulattal tépte fel azt, és csak valami isteni csoda folytán maradtak a helyén a patentok. Szemei Drake vigyorgó pofájával találták szembe magukat.

– Megvirradt? – kérdezte barátja, miközben pofátlanul betolakodott a lakásba.

– Meg! – morogta Jeremy.

– No, miért vagyunk ilyen morcosak ma? Elvitte a cica a nyelved? – szegezte a gúnyos kérdést barátjának, miután nem kapott választ. – Felőlem… Nekem így is jó. Nem muszáj beszélgetnünk. De ha szólsz, akkor úgy készültem volna, hogy ma csendkirályt játszunk – kezdte osztani barátját Drake, mire Jeremy arcán megrándult egy izom. – Hát ez micsoda? – jött egy újabb, ám meglepett kérdés.

– Tedd le! – csattant fel Jeremy hangja mellőle, majd hirtelen megpróbálta kikapni a papírt a kezéből. Azonban Drake gyorsabbnak bizonyult.

– Egy meghívó? – fordult a férfi felé ismét. – Elmész?

– Nem… nem tudom – jött a kissé bizonytalan válasz.

– Hm, miért?

– Mit miért? – mordult fel ismét Jeremy.

– Miért nem tudod, hogy elmész-e? – ismételte meg a kérdést Drake. – Viszonylag egyszerű a döntést meghozni. Mondj egy igent vagy egy nemet. Ennyi.

– Neked könnyű! De nekem…

– Neked? Mégis milyen neked? Mi olyan nehéz? Szemmel láthatólag akarod a lányt, el akarsz menni, akkor meg? Menj! Komolyan, ez tényleg gyerekes viselkedés!

– Gyerekes?! Én csak nem akarok neki még több bonyodalmat okozni! Nem érted?! Bukott angyalok vagyunk! Szerinted mennyi esélyem lehet nála? – fakadt ki Jeremy, amit mély csend követett. – Ő más. Nem olyan, mint a többiek, érted? Nem tudom vele is azt csinálni, mint bárki mással. – suttogta szinte halkan barátjának. Drake figyelmesen nézte barátját, arcán látszott, hogy nem tud mit mondani.

– Akkor meg egyszerű a döntés. Elmész és kész! Ettől még nem dől össze a világ, és őszintén le sem kell teperned a csajt. Csak egy koncert, öregem! Ennyi! – adta meg a választ mosolyogva Drake.

– Ha elmennék, és remélem hallottad a HA szócskát. Szóval HA úgy tervezem, hogy elmegyek, akkor sincs mit felvennem. Tudod, hogy nincs semmim, se öltöny, se szmoking – válaszolta fanyar mosollyal arcán Jeremy.

– Ezen barátom könnyen segíthetünk! – adta meg a „varázsszót” a férfi, majd a füléhez emelte a mobil telefonját. – Carla? Itt Drake, Szívecském! Mond csak, még megvan az a ruhaszalonod? Igen? Nagyszerű! A segítségedre lenne szükségem…

Jeremy feszengve pillantott a tükörbéli önmagára és nem tudta elhinni, hogy hagyta magát ebbe belerángatni.

– Egyszerűen mesés! Fantasztikusan néz ki! Nem igaz, Drake? – fordult az apró hölgy az angyal felé. Jeremy látta a tükörből, ahogy a nő elpirult, mikor barátja rávillantotta a híres „százwattos” mosolyát.

– Valóban mesés, Carla! – szólalt meg Drake, mialatt tekintete a nőét tartotta fogva. – Egész emberien festesz benne – pillantott végre Jeremyre, aki tökéletesen értette a célzást.

– Hm, valami még kellene – szólalt meg Carla és összehúzott szemöldökkel méricskélni kezdte a férfit. Jeremy ettől úgy érezte, mint ha valamilyen vásáron lennének, és ő lenne a kiszemelt áru. Hirtelen megpördült a tengelye körül az asszony és a polcon heverő holmik között kezdett kutatni. A két férfi elhűlve nézte, ahogy a rumli egy nő az aprócska alak körül. – Megvan! – kiáltott fel diadalittasan. – Pompásan fog rajtad mutatni édesem! Pont hozzád való! Meglásd, az a lány el fog ájulni, olyan szívdöglesztően fogsz kinézni.

Jeremy tekintete a nő arca és a kezében tartott valami között járt, és egyre nagyobb borzadályt érzett belül az egésszel kapcsolatban. Legszívesebben elfutott volna jó messzire. Ahogy a nő karja egyre közelebb ért a felsőteste felé, érezte, hogy elvesztette a harcot. Kétségbeesésében felnyögött, majd szemét lehunyva hagyta, hogy azt csináljon vele a pöttöm asszonyság, amit akar.

Az egész egy felborult méhkasra emlékeztette. Az emberek ide-odamászkáltak a teremben, ismerősökkel csevegve vagy egy italért elugorva a büfébe még a kezdés előtt. A hölgyeken válogatott remekművek díszelegtek, mind a ruhák, mind pedig a kiegészítők terén. Jeremyben rég elfeledett emlékek éledtek újjá, ahogy a tengernyi tömeget nézte. Egy világos terem, tele jól öltözött úriemberrel és dámával. Zavarukban piruló tizenévesek, akik arra várnak, hogy eljöjjön értük a herceg fehér lovon… szó szerint. Akkor is végigtekintett a tömegen, mint most. Felmérte a jelenlévőket, ahogy ők is őt. A nők titokban, legyezőjük mögé bújva próbálták kifürkészni vonásait, miközben ő csak hanyagul állt az egyik oszlopnak dőlve. A férfiak vegyes érzelmekkel közelítettek felé. Volt, aki tisztelettudóan, volt, aki félelemtől ködös tekintettel bámulta. Jeremy egyikkel sem foglalkozott. Kitartóan várt, akkor is. Pillantása az elfüggönyözött színpadra esett, és a régi emlékek tovaröppentek. Helyüket új gondolatok vették át. A terem hirtelen elcsendesült, ahogy a fények lassan kihunytak. Néha még fel-felhangzott egy-egy izgatott sóhaj vagy sutyorgás. A vörös bársony nagyon lassan megindult, feltárva a mögötte rejlő varázslatot. Ezzel egy időben egy nagyon halk dallam hangzott fel a színpadról, és a reflektor fénye aprólékosan megvilágította a magányosan álló zenészt. Jeremy testén remegés futott végig, ahogy végigpillantott Leilán. A lányon egy királykék ruha volt, ami felül szorosan simult a bőrére, lágyan kiemelve idomait, majd a dereka alatt fokozatosan szélesedett és lágy redőkben omlott a földig. Hajának egy része művészien feltornyozva csücsült a tarkóján, a többi megszelídített hullámokban terült el a vállán és a hátán. Mégis amitől Jeremy lélegzete elakadt, az az arca volt. Soha nem látott még ehhez hasonlót. Szemét lehunyva játszott, teljesen átadva magát a zenének. Mintha rajta és a hegedűn kívül senki más nem lett volna a teremben. Teljesen a varázslata alá került. Hirtelen a lány kinyitotta a szemét és felé nézett. Jeremy nem tudta, hogy valóban látta-e, vagy csak épp arra pillantott. Azonban így is úgy érezte magát, mint akit hirtelen fejbe vágtak. A lány szemei tele voltak érzelemmel… Olyanok voltak, mint egy szerelmes asszony szemei.

Amikor meghallotta a nevét, tudta, hogy vége. Felsóhajtva állt meg az aszfalton és várta, hogy a kopogások mellé érjenek. Azonban a hátánál elhaltak a lépések. Hirtelen pillekönnyű érintések simítottak végig a hátán, amitől kiszáradt a szája és a levegő a tüdejében rekedt. Átkozta magát, amiért eljött és azért is, amiért nem tudta a szívét és az érzéseit megzabolázni. Lassan megfordult és csak nézte a lányt. Leila elpirulva állt előtte, miközben a mellkasa fel-alá járt. Elveit sutba vágva húzta magához a lányt, miközben szája éhesen tapadt a lány ajkára. Nyelvével őrjítő lassúsággal feltérképezte a másik száját, eközben kezei lassan felfelé kezdtek araszolni. Leila kezei automatikusan karolták át a nyakát, majd siklottak ujjai a hajába, hogy beletúrjon kusza fürtjeibe. Jeremy torkából morgás tört fel, és érezte, ahogy erekciója követelőzően simul a nadrágjához. Lihegve szakította meg csókjukat és tekintetét igyekezett Leila arcára vonni. A lány tekintete még ködös volt, mint aki még mindig nem tudja, hol van. Lágyan magához vonta és homlokon csókolta. Érezte a remegését.

– Azt hiszem, jobb, ha megyek – köszörülte meg a torkát Jeremy. – Vissza kell menned!

– Nem! Nem akarom! Nem hagysz itt! Megértetted?! – csattant fel a lány dühösen. – Csókolj meg Jeremy! – suttogta Leila, miközben ajkát a férfiéhoz nyomta. Jeremy próbálta elhúzni a fejét, mielőtt újra a kísértés csapdájába esik és elveszti a fejét, de a lány apró kezei meglepően erősen tartották a fejét. – Csak egy csók! Aztán mehetsz… – mormolta az ajkainak a lány. Jeremy védelme megtört és ismét átadta magát a részegítő érzésnek.

Leila soha nem érezte magát még így. Mintha ezernyi pillangó repkedett volna a gyomrában. Eddig – akárkitől hallotta ezt – mindig elcsépelt kifejezésnek vélte, és soha nem adott hitelt ezeknek a szavaknak. Azonban most, mikor a férfi nyelve éhesen simított végig, majd furakodott be a szájába, úgy érezte helyénvalóak. Tiltakozóan felnyögött, ahogy a csók megszakadt.  

– Leila! Most már tényleg menned kell! Hiányolni fognak! – hallotta meg távolról Jeremy hangját és ködös tekintetével a férfi tekintetét kereste. Érezte, ahogy arca tűzforró és a szíve úgy ver, mintha mentem ki akarna ugrani a helyéről.

– Bemegyek, elköszönök és jövök vissza! Várj meg! Rendben? – pillantott bizonytalanul fel rá a lány.

– Leila, én nem hiszem… – szólalt meg Jeremy, azonban Leila a szavába vágott.

– Csak várj meg, rendben? Kérlek! – vetette be könyörgő kiskutya nézését, aminek köszönhetően egy percen belül megérkezett a válasz egy bólintás és egy elsuttogott ’rendben’-nel.

Leila szinte táncolva sietett be az épületbe, úgy érezte a boldogságát semmi sem ronthatja el. Hirtelen Patrick erős karjai fonódtak a karjára és a mosoly lehervadt az arcáról, ahogy a férfi hideg tekintetébe nézett.

– Bocsáss meg, Patrick! Sietek! – szólította meg a férfit, majd megpróbálta kihúzni a karját a szorításából, azonban a másik nem engedett. – Patrick? – pillantott rá összevont szemöldökkel a lány. – Mégis mit jelentsen ez? Mennem kell! – rángatta meg a kezét türelmetlenül.

Patrick lassan leejtette a kezét maga mellé, miközben Leila a karját dörzsölgette. Még mindig értetlenül állt a folyosón, miközben a férfi komoran az arcát fürkészte.

– Ha nincs semmi, én akkor megyek. Jó éjt, Patrick! – köszönt el a lány, majd hirtelen arcon csókolta a férfit. Úgy döntött, túlteszi magát a kis incidensen és nem hagyja, hogy bármi is beárnyékolja a boldogságát. Gyorsan libbent tova, így nem látta a férfi sóvárgó és a megsebzett dühvel teli tekintetét.

Dúdolászva kapta magára a kabátot és már rohant is ki a parkolóba a férfihoz. Remélte, nem várakoztatta meg nagyon. Tekintetével a magas alakot kereste, azonban hiába pásztázta a teret, szeme csak az üres utcát találta maga előtt. Dühös sikoly hagyta el az ajkát, ahogy lassan realizálódott benne a helyzet. Cseppet sem nőiesen csörtetett az autójához, majd szitkozódva indult el az utcán. Vezetés közben válogatott szitkok millióját szórta arra a személyre, aki most kicsit távolabb rángatta le magáról az inget és – az általa átkozott rongynak titulált – selyem nyakbavalót. Leila nem nézte, hogy hány közlekedési szabályt sértett meg útja alatt. A düh és megalázottság könnyei mardosták a torkát miközben lefékezett az ipartelepen.

– Kikaparom a szemét! Idióta bolond! – mormolta halkan miközben megnyomta a lift gombját. Az ajtó előtt nagy levegőt véve erőt vett magát, majd kezét felemelve erőteljesen bekopogott.

Jeremy épp a kendővel bajlódott, mikor meghallotta a kopogást. Szitkozódva ment az ajtóhoz, majd tárta szélesre. Nem kellett sokat gondolkodni, hogy kitalálja ki az. Érezte, hogy utána jön. A lány látványa úgy érte őt, mint egy arcul csapás. És ez nem is állt messze az igazságtól, mert egy pillanattal később egy hatalmas pofon csattant az arcán. Meglepetten fordult Leila felé, aki mint egy igazi bosszúálló istennő, úgy állt az ajtóban. A haja már rég kibomlott és most a göndör fürtök kordátlanul, mint apró lángnyelvek ömlöttek a ruhájára. Szinte érezte a körülötte pattogó szikrákat, és hirtelen az jutott eszébe, hogy a lány menten felrobban. Arca dühös fintorba volt vágva, de a szeme… A szemében meglátta az apró, elfojtott könnyeket. A bűntudat apró szörnyetegként egyre nőtt benne, de Jeremy igyekezett elfojtani. A francba is, ő csak jót akart! Még hogy bűntudat!

– Hogy tehetted? Megígérted! – támadta le dühösen a lány.

– Úgy éreztem, ez a helyes – válaszolta kitérően a férfi.

– Tessék?! – nevetett fel hisztérikusan a lány. – Helyes?! Mondd csak engem esetleg nem kellett volna megkérdezni, hogy szerintem is helyes-e? Annyit kértem, hogy várj meg és nem azt, hogy rögtön vegyél feleségül. Ott hagytál! Tudod milyen érzés volt az üres parkolót bámulni? Nem, nem tudod! Elegem van az olyan pasikból, akik meg akarják mondani, hogy nekem mi a jó. Nem kell helyettem dönteni, felnőtt nő vagyok! Érted?!

– Leila lehetne egy kicsit halkabban, tudo… – próbálta lecsitítani a férfi, azonban a lány csak még paprikásabb hangulatba került.

– Te csak ne Leilázz itt nekem! És nem beszélek halkabban, te csak ne mondd meg, mit tegyek! Úgy beszélek, ahogy akarok! És ez a hangszín nagyon is kellemes nekem! – szakította félbe Leila, majd nyomatékosításként taszított a férfin egyet. Jeremy érezte, a düh egyre elhatalmasodik rajta. 

–Csak egy csók volt! Érted? Azt mondtam, megvárlak, de nem akartalak! Felfogtad? – üvöltött most már ő is, majd hirtelen meglátta a lány szemében a fájdalmat, de nem akarta, hogy most ez hasson rá. – Menj el!

– Hazudsz! Tudom, hogy hazudsz! Te undorító féreg!– kiabálta, miközben kezeivel a férfi csupasz mellkasát kezdte el püfölni. A lány könnyei most már megállíthatatlanul folytak végig az arcán. Jeremy kezei a lány csuklójára fonódtak és szorosan tartották azokat.

– Eressz el! Hagyj békén! – próbálta meg kiszabadítani a kezeit Leila, azonban nem sikerült. – Nem hallod?! Te… – szavai elhaltak, amikor Jeremy ajka dühösen a lányéra tapadtak. Meg akarta leckéztetni a lányt, ezért durván csókolta. Egy kezével elengedte a lány csuklóját, majd az állához nyúlt, és erősen tartotta, nehogy elfordítsa a fejét. Érezte, ahogy az apró ököl még üt párat a mellkasán, majd lassan lecsúszva végigsimít a bőrén. A férfi úgy érezte magát, mintha áramütés érte volna. Nyelve hosszú ostromba kezdett Leila szájánál, kitartóan küzdött, míg bebocsátást nem nyert. Hallotta, ahogy a lány belenyög a csókjukba. Lassan befelé kezdett hátrálni, már épp itt volt az ideje. Lábával berúgta az ajtót, majd a kanapé felé vette az irányt. Ölében a lánnyal elhelyezkedett rajta, miközben a csókot nem szakította meg. Szája lassan a lány ajkairól annak nyaka felé vette az irányt. Apró csókokkal hintette be a bőrt, néhol erősebben, néhol gyengédebben szívogatva azt, aminek nyomaként vörös pöttyök jelentek meg az alabástrom nyakszirten. Apró érintések zavarták meg „munkájában”, amik a nyakánál matattak.

– Zavar – motyogta Leila és Jeremy érezte, ahogy megszabadítja a kendőtől, majd utána egy lélegzetvételnyi idő után egy apró csókot lehel a nyakára. Úgy döntött szabad teret ad neki, így a kanapén hátradőlve hagyta, hogy a lány simogassa és csókolja őt, ott ahol éri. Érezte, ahogy férfiassága egyre keményebben feszül a nadrágnak. Kezei közben a lány felsőtestén kalandoztak, majd miután rátaláltak a ruha cipzárjára óvatosan lejjebb húzták azt, felfedve a hófehér halmokat. A rózsaszín bimbók peckesen meredtek előre, egyértelműen mutatva a lány izgalmát. Jeremy félresöpörte a vörös tincseket, és ajka ismét elindult a lány bőrén, ezúttal egyértelműen lefelé. Leila háta ívbe feszült, ahogy a férfi feje egyre lejjebb bukott. A kék ruha már rég a dereka köré volt gyűrve, testük szorosan összesimult. Jeremy hallotta a lány nyögéseit, amitől csak egyre jobban beindult. Szájával óvatosan kényeztetni kezdte a halmokat. Először csak óvatosan, majd miután a lány keze a hajába túrt, egyre bátrabban. Picit erősebben szívta meg a bimbót, mire érezte, hogy remegés fut végig Leila testén. Másik keze eközben a másik halmot gyúrta, és Leila csípője erősen az övének dörgölőzött. Jeremy halkan felmorgott és erősebben szívta meg a lány mellét, amire egy jóleső sikoly volt a válasz. A vágy ködén keresztül hirtelen meghallotta az ütemes csengést, amit eddig zihálásuk és nyögéseik elfojtottak.

– Ne hagyd abba, kérlek! – motyogta Leila. – Ne vedd fel! Jeremy meghalok, ha nem folytatod!

Azonban a telefon még mindig csöngött és a férfi tudta, hogy nem okvetlenül. Nagy nehezen elszakította magát a lánytól, majd megpróbálta helyreigazítani a kék ruhát annak felsőtestén. Érezte, ahogy Leila megdermed a karjaiban, de próbált nem törődni vele. Felpattant és a telefonhoz ment, de addigra már letették. Meglepte az ismeretlen szám, szemöldökét összevonva meredt a kijelzőre azon agyalva, vajon ki kereshette. Halk neszezés ütötte meg a fülét, és hátrafordult. Vele szemben ott állt Leila vörösre csókolt ajkakkal és zilált hajjal és kinézettel. Olyan volt, mint aki most mászott ki az ágyból egy kiadós szeretkezés után. Jeremy vágya ismét feléledt, de próbált uralkodni magán.

– Jeremy… – szólalt meg halkan a lány és fülig vörösödött.

– Késő van. Hívjak egy taxit? – kérdezte a férfi.

– Nem, kocsival jöttem. Én… csak… – akadt el a szava zavarában.

– Hazaviszlek – vágta rá a férfi.

– Nem kell! Tudok vezetni! Igazán semmi szükség erre. Tényleg – mosolygott a férfira Leila. Azonban Jeremy látta az arcán a bizonytalanságot és a zavart.

– Szerintem meg igenis szükség van rá. Vita lezárva! Kérem a kulcsot – nyújtotta a lány felé a kezét a férfi. Leila kelletlenül nyúlt a táskáért, majd húzta elő a kulcscsomót. Ezután sértetten megfordult, és az ajtó felé vette az irányt. Jeremynek mosolyogni támadt kedve, ahogy a jelenetet figyelte. Szótlanul tették meg az utat az autóig, majd onnan Leila lakásáig. Bár maga az autózás alig tett ki fél órát, mégis mindketten úgy érezték egy örökkévalóság mire a célhoz érnek. Jeremy halkan parkolt le az utcán, majd továbbra is csendben ült a kormánynál. A lány fészkelődni kezdett, aztán halkan felsóhajtott. Jeremy egy pillanatra lehunyta a szemét és mély levegőt vett, aminek eredményeképpen megérezte a lány bőrének bódító jázmin illatát. Amikor felpillantott, Leila tekintetével találta szembe magát.

– Köszönöm, hogy hazahoztál – szólalt meg halkan a lány. – Bár nem lett volna rá szükség, mégis köszönöm.

– Nincs mit – válaszolta halkan Jeremy, és szemeit Leilára szegezte. Kínos csönd telepedett közéjük. – Azt hiszem ideje mennem. Fáradtnak tűnsz – tette hozzá mintegy mellékesen még a férfi. Mindketten idegesen méregették a másikat, az elfojtott szexuális feszültség utóhullámai még ott lebegtek közöttük. – Akkor… Jó éjszakát! – morogta az orra alatt Jeremy, majd pillanatnyi habozás után egy puszit nyomott a lány arcára, aztán már ott sem volt. Hazafelé azon gondolkozott, hogy milyen „élvezetes élmény” lesz hideg zuhannyal lehűteni felhevült testét, mikor megszólalt a telefonja. Megint ismeretlen szám hívta. Összevont szemöldökkel és sötét ábrázattal szólt a telefonba. A hangszóróból szörnyű recsegés hallatszott, és egy meggyötört hang, amit száz közül is felismert volna. A beszélgetés gyorsan lezajlott, alig pár mondat volt. Mégis Jeremy fülében még órákon keresztül ott visszhangzott egy: „Doriant megölték.”.